Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-57

57. országos ülés 1897. febrnár 24-én, szerdán. 205 Hát, t. ház, megengedem és nagyon természetesnek is találom, ha valakinek vannak az általam felvetett rendszabály ellen kifogásai és a

ggályai, ha azt hiszi, hogy az be nem válnék, hogy az ezélhoz nem vezet; de ahhoz már mégis a lojalitás teljes hiánya szükséges, hogy akkor midőn objektív argumentumokkal nem rendelkezik, inszinuáczióval felel valaki ily kérdések felvetésénél. (Úgy van! jobb felől.) Én, t. ház, senkinek a figyelmét elterelni nem akarom, hanem igenis akarom a t. háznak és a magyar gazdaközönségnek figyelmét ráterelni arra, hogy nézetem szerint hol van és mi lenne az út, a melyen legégetőbb mezőgazdasági bajainkon segíthetünk, hogy azon t. urak, kik a magyar gazdaközönség érdekeinek képzelt, szabadalmazott védelmezői, attól félnek és talán az fáj nekik, hogy ezen gazdaközönségnek fel fognak nyílni a szemei és be fogja látni, hogy eddig helytelen irányban akarták vezetni, ezért ne okozzanak másokat, okozzák csak saját eszmeszegénységüket, mely nem tudott mást produkálni, mint egy idegenből ide plántált, ott is, de a mi viszonyaink közt teljesen értéktelen üres jelszavakat. (Úgy van! jobbfelől.) T. képviselőház! Sok mindent engednek meg maguknak, illetve gondolnak megengedhetőnek a parlamenti vitatkozás terén. De ahhoz, a mit Polónyi Géza képviselő úr e tekintetben legutóbbi felszólalásában mívelt, már egy oly foka a bátorságnak kell, melyet valaki csak a teljes tájékozatlanságból vagy a mások ítélőképességének teljes negáeziójából meríthet. Én leszek bátor a t. háznak, —• nagyon sajnálom, hogy Polónyi Géza t. képviselő úr nincs itt, hogy ellenőrizhesse — az ő beszédjéből egy pár szemelvénynyel szolgálni. Sok szót én a magam részéről nem fogok hozzáfűzni, magyarázzák azok önmagukat. Azt mondja a t. képviselő úr egyik helyen: »a kiviteli jutalom és az agrárvám tüz és víz, egymást kizáró eilentétek«. Hát, t. ház, ebből csak annyi igaz, hogy egy szó sem igaz belőle. A kiviteli jutalom vám nélkül egyszerűen egy abszurdum, egy képzelhetetlenség, és ha a t. képviselő úr ezt be nem látná és erre bővebb magyarázatot igényelne, erre csak az ő saját szavaival felelek, a mit beszéde elején mondott, hogy a képviselőház nem felnőttek oktatására berendezett iskola. De mondott a képviselő úr ennél még nagyobbakat is. Azt mondja: »Ha van egy feladatunk, úgy a gabonaárak emelése az.« De rögtön azután, talán még egy és ugyanazon lélekzettel hozzáteszi, hogy minden elméletet, a mely az élelmi czikkek mesterséges megdrágítását czélozza, ki kell küszöbölni, el kell ítélni, exkommuuikáliii. Nem tudom, hogy a képviselő úr ezt hogy egyezteti össze, talán megmagyarázná, ha itt volna, az ő ügyes dialektikájával ezt is, de azt hiszem, hogy, ha elmenne Szoboszlóra és ott azt hirdetné, hogy a ki azt akarja, hogy a búzáitokat egy forinttal drágábban adhassátok el, ezt pedig exkommuuikálni kell, alig találna kedvező fogadtatásra. De talán a szoboszlóiaknak az állításának csak első része szól, a másik részét bizonyára csak azért hozta fel, mert különben nem lehetett volna a—-megengedem — sokaknak talán tetsző dardanarius Schlesingert alkalmazni. Vagy mit szóljak a képviselő úrnak azon luminózus ideájáról, midőn a kontemplált három millió forint kiviteli jutalmat elosztja a magyar gazdaközönség 10 milliójának apraja, nagyja között és kiszámítja, hogy egy-egy emberre jut 30 krajezár. Hiszen é^.revette maga is, hogy ezzel elvetette a sulykot és iparkodott fordítani a dolgon; de kérdem, hogy vájjon az ilyen gazdasági kérdésekben, a hol mindenkinek kötelessége lehető legjobb tudomása szerint komoly érvekkel hozzászólani a kérdéshez, megengedhető-e az ily módja a vitatkozásnak? Van azonban a képviselő úr beszédjének még egy része, melyet én nemcsak az ő szempontjából, de az ország szempontjából is sajnálok, hogy egyáltalában elmondott. Értem beszédének azt a részét, midőn azzal foglalkozik, hogy milyen hibát követne el Ausztria, mennyire ártana önmagának, ha a mi gabonakiviteli jutalmaink kérdésébe beleegyeznék. Hát, t. ház, sem én, sem ő nincs hivatva, hogy itt osztrák érdekeket képviseljen, megvédik ők eléggé önmagukat, (Zaj balfelől.) de mikor mindig azt hangoztatjuk és pedig egy bizonyos joggal, hogy óriási áldozatot hozunk Ausztria iparának az ipari védvámok révén és ezért kellő ellenkonczessziókat gabonavámjainkban nem találunk, mert azok nem érvényesülnek, hogy akkor, midőn ez ellen az orvosszert keressük a magyar képviselőházban és pedig arról az oldalról felkel egy képviselő úr és az osztrák érdekek szempontjából érvel: ez nemcsak nem politikus, ez helytelen és kárhoztatandó. (Tetszés és helyeslés a jobboldalon. Zaj a baloldalon.) Ha már felszólaltam, egész röviden csak néhány perezre kérem a t. ház szíves türelmét, (Halljuk! Halljuk!) hogy néhány megjegyzést tegyek arra a beszédre, a mely tegnap itt az ugyané padokon ülő Heltai Ferencz t. képviselőtársam ajkairól elhangzott és különösen arra, a mit ő a bíizakiviteli jutalmak ellen felhozott. Megjegyzem, hogy nem szándékom nekem ismét a kérdés összes részleteibe belebocsátkozni és ezzel a t. házat untatni, csak egy momentumára az ő beszédének akarok reflektálni. A t. képviselő úr következőképen argu-