Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-49

49. országos ülés 1897. február 15-én, hétfőn. 15 tehetős osztályát érinti, de mindenkit úgy közvetlenül mint közvetve, s a földmívelésből élőket igen közelről érdekli. Ez a baj az ágynevezett agrárszoczializmus. Ismerve a modern szoczializmus lényegét, az agrárszoczializmus csak egy alkotórészét képezheti a tág fogalomban vett internaczionális szoczializmusnak, a melylyel ennek folytán lényeges ismérveiben szorosan azonosnak kell lennie. Az agrárszoczializmus törekvése és végczélja kell, hogy legyen a magánföldbirtok megszüntetése és annak egy közös földbirtok által való helyettesítése; úgyszintén ebből kifolyólag egy közösen minden vidékre nézve megállapított rendszer szerinti mívelés közös eszközökkel, természetesen az ideális kollektív szervezet elérhetése czéljából, az egyéni nézet és tapasztalat teljes kizárásával; végre pedig az így közösen szerzett jövedelem kinek-kinek munkájához képest aránylagos és észszerű szükségleteihez mért megosztása. Már most kérdem, t. ház, van-e széles e hazában csak egy oly földnmes, a ki csak a legparányibb földdel is bír és kész volna annak tulajdonjogáról lemondani és azt a közös vagyonba adni ! Polónyi Géza: Ha többet kap helyette, hogyne ! (Derültség.) Semsey László: Vagy van-e a földjét szerető olyan gazda, ki saját egyéni nézetét és meggyőződését egy úgynevezett közjólét érdekéből egy más nézetnek alárendelné és azt, mint föltétlenül jól és helyeset elismerné? (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) Vagy képzelhetnek-e olyan gazdát, ki a jövedelem aránylagos megosztásába belenyugodnék és azt mint helyeset és igazságosat elismerné? Ilyen magyar gazdát, t. ház, hála Istennek én nem ösmerek és nem is hiszem, hogy ilyen létezzék. De nem is létezhetik. Mert ezek az elvek nem is egyeznek meg a mi józan gondolkodású és földjét a rajongásig szerető magyar népünk eszejárásával. Ha ez volna a magyar földmívesnép érzülete, úgy beismerném, hogy van agrárszoezializmiH, de, t. ház, nem bírom a földmívesnép közt jelenleg levő mozgalom okaiban azt a szándékot felismerni, mely az elébb vázolt állapot megvalósításának czélja volna, úgy hogy én kereken tagadom az agrárszoczializmus létezését Magyarországon. Mi tehát ez a jelenség, mely mint tényleges baj jelentkezik földmíves társadalmunkban? A magyar nép természetadta hajlamainál fogva különös előszeretettel bír a földmívelés iránt és lehet mondani kizárólag azzal foglalkozik. Ezen foglalkozására pedig tevékenységének nem nyílik elég tér, vagyis több a munkakereső mint a mennyi munka adódik. Ezen baj pedig a népesedés aránylagos szaporodásával évről-évre nagyobb lesz, mert a munka egyrészt a modern technika vívmányai, másrészt a még mindig inkább extenzív irányban folytatott gazdasági rendszerünk alapján lehet mondani abban az arányban fogy, mint a milyenben az növekszik. (Igaz! Ügy van! jobbfelöl.) Ennek következtében egy tekintélyes része ezen osztálynak kiszorul a munkából, vagy pedig munkájához nem mért jövedelemben részesül. De ez a nép azért dolgozik és némelyiknek sikerül is rendkívüli takarékoskodás mellett kis összeget félretenni, a másik egy napról a másikra tengődik és nem bír semmit megtakarítani, mert összes keresete számos családjának fentartására sem elég. Ennek a munkásosztálynak az a baja, hogy a benne és családjában rejlő munkaerő tőkét nem bírja kellőleg kamatoztatni és így az ő erejében rejlő vagyont nem bírja kellőleg értékesíteni. (Helyeslés jobbfelöl.) Az egyik látja hogy megtakarított pénze daczára, melyet szívesen kevesebb értékű földért felcserélne, nem bír ahhoz jutni, mert nincs, a másik életerős munkás pedig ereje daczára nem bír boldogulni, mert bár keresne munkát, de nem talál, mert nincs. (Helyeslés a jolboldalon.) Ez földniíves népünk az a szánandó fajtája, a melyen segíteni lehet, de kell is. A munkásoknak ez a része azért várja — ha várja — a szoczialisták által igért földosztást, mert épen azt ígérik, a mi nélkül szűkölködik, a földet, a melyen munkaerőtőkéjét megfelelően kamatoztathassa. Beismerem, t. ház, hogy vannak a mi földmívesosztályunkban is olyan elemek, a melyek a szoezialista eszmék megvalósításában a semmit tevéssel összekötött jóllét reménysugarait vélik látni, és ép ezen semmit tevéssel összekötött boldog élet reményében kelnek a szoezialista tanok pártjára. Ezen elemekről már Kossuth Lajos azt mondta (olvassa): »Hogyha énnekem gyarló, de sokat elmélkedett embernek e bajok gyógykezelésére az emberiség részéről teljhatalom adatnék, én az értelem azon szikráival, melyek agyamban pislognak, az emberi szeretet minden melegével, mely ereimben kering, a honszeretet minden tüzével, mely szivemben lobog, legföljebb némi enyhítéseket tudnék, de gyökeres orvoslatot nem lennék képes kijelölni.« Persze, hogy ezeknek is kellene a földosztás, a föld, de csak azért, hogy ne kelljen dolgozniok. Az ilyen elemekkel szemben mi csakis a rendőri represszáliák útján küzdhetünk, mert ezeknek — mint már említem — nincs más czéljok, mint hogy a társadalmi rendet megbontsák és így a zavarosban halászva, maguknak előnyöket vívjanak ki. (Ügy van! jobbfeltft.) Abban a jóravaló és józangoudolkozású magyar népben pedig nem is találkozunk a szo-