Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-54

144 54. országos ülés 1897. február 20-án, szombaton, meg a társulat üzem-vezetőségénél, a mely kifejezte a történtek feletti sajnálatát és a jelentések szerint a rend és nyugalom teljesen helyreállott. Ezekben volt szerencsém válaszomat a hozzám intézett kérdésre megadni, a továbbiakra a belügyminiszter úr fog válaszolni, Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés jobbfelöl.) Perczel Dezső belügyminiszter: Minthogy az idő annyira előre haladt, hogy már negyed három óra van, és minthogy Visontai képviselő úr interpellácziójának 5—7. pontját hozzám, a 8dk pontját pedig az igazságügyminiszter úrhoz intézte, a melyek teljesen ugyanazon tárgyra tudniillik az aninai munkásmozgalomra és a csendőrségrevonatkoznak, helyesebbnek tartanám, hogy egyszerre vagyis a legközelebb, ez idő szerint a hétfői ülés végén adjuk meg a választ. (Helyeslés.) Elnök: Én azt hiszem, hogy miután a pénzügyminiszter úr a választ megadta erre nézve a ház a tudomásul vétel iránt már most határozhatna. (Helyeslés.) Visontai Soma: T. ház! Én egészen röviden leszek bátor a pénzügyminiszter úr válaszára néhány észrevételt tenni, tehát kérem, kegyes türelmüket. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Én teljes tudatában vagyok a t. miniszter úr válaszának elbírálásánál annak, hogy a társaságnak és a kormánynak kötelességei minden esetre külön szempont alá esnek. Távol vagyok attól, hogy a társaságnak kötelességeit vagy olyan kötelezettségeket, melyek az osztrák magyar államvasutakat illeti, a kormányra kívánnék róni. Ha azonban én ilyen különbséget teszek, természetesen szívesen láttam volna, ha a t. miniszter úr is csak azon szempontok és tények bírálatába bocsátkozott volna, melyek az ő felügyeletének körébe tartoznak és ne vállalkozott volna az osztrák-magyar vasút társulat érdekében olyan tények védelmére, a melyeknek védelmére a legkevésbbé van a kormány hivatva akkor, midőn a munkások helyzetének javításáról van szó. Nagyon különös módszert követett különben is a miniszter úr ezen kérdés vitatásnál akkor, midőn a balesetek tétettek kérdés tárgyává, Mikor a resiczai és egyéb katasztiófákról volt szó, Asbóth János t. képviselőtársamnak oda irányuló törekvésére, hogy a katasztrófákkal szemben az osztrák vasút-társulat felelőssége megállapíttassék, azt mondta a t. pénzügyminiszter úr, hogy itt a nehéz viszonyok közt lévő munkásoknál egészen más szempontok a döntők, mert itt a kőszénbányászat oly természetű munkaművelettel jár, a melynél a sujtóléggel kell megküzdeni. Midőn pedig a baleseteket veszsztik elbírálás alá, akkor inkább a vis major az, a mely itt elbirálás alá jut és a bányaviszonyok azok, a melyek mérvadók, mint a társaság felelőssége. Míg a sztrájknál arról volt szó, hogy miért tolták ki 30 évről egész 40 évre a nyugdíjkielégítési időt, azt mondta a miniszter úr, hogy nem oly szomorú, az állapot, mert az 50 éves emberek, a kik jól táplálkoznak, elélhetnek még Isten tudja meddig, és hogy nem is oly sanyarú körülmények között vannak azok a munkások. Nagyon természetes, tehát, hogy midőn itt rámutattunk arra, azokra az okokra, a melyek a sztrájkot előidézték, mert a munkások hosszúnak találták, hogy csak 40 év múlva kapjanak teljes nyugdíjat, mert a munkások most már rámutatnak a balesetek nagy számára és a munka nehéz voltára, akkor meg épen az állt a társaság érdekében, hogy kedvezőbbnek tüntesse fel a munkásviszonyokat. Ennek további mérlegelésébe bocsátkozni nem kívánok, csak konstatálom, hogy a miniszter úr maga is beismerte, hogy a munkások kedvezőtlenebb helyzetbe jutottak akkor, mikor a nyugdíjintézetet átalakították társládává. Elismerte, hogy annak daczára, hogy az új társládn szabályai szerint a munkások öt százalék helyett hét százalékkal járulnak a társládához, az özvegyek igényei mégis kétharmadrészről leszállíttattak 50 százalékra. A munkásoknak a maximális összegre vonatkozó végkielégítési igénye pedig 30 esztendőről kitolatott 40-re. Nem az a kérdés, hogy ez helyes-e vagy nem, mert a t. miniszter úr maga is elismeri, hogy nem helyes. Midőn a kormány felelősségéről van szó, az a kérdés, hogy helyes volt-e, midőn ezen a munkaadó és munkás közti viszály tárgyát képező szabályokat helybenhagyta? Tekintettel arra, t. ház, hogy itt már szerzett jogokról van szó, vagyis oly jogokról, melyeket a munkások évtizedeken át a régi nyugdíjintézetnél megszereztek, és hogy ezen szerzett jogok egy része az új társláda folytán mindenesetre konfiskáltatott, tekintettel arra, hogy a kormány a munkaadó és munkás közt fenforgó ilyen ellentéteket ingerencziájával mindenesetre kiegyenlíteni van hivatva, különösen arra való tekintette], hogy a munkásviszonyokra vonatkozó törvényes szabályok hiányosak és így csak egyes esetek szabályozására vagyunk esetről esetre hivatva, azt hiszem, hogy a kormány mégsem cselekedett egész helyesen és törvényszerűen, mikor szentesítette ezen szabályokat azon óriási visszahatással szemben, melyet a munkások közt előidéztek. Tehát legnagyobb sajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy a választ tudomásul vegyem. Ebből az alkalomból megjegyzem még, hogy