Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-53
53. országos ülés 1897. február 19-éu, pénteken. 109 által és saját magának, valamint magával vitt két kezesének költségeivel, ezeknek napidíjaival, úgy, hogy mindezen költség plusz a magas takarékpénztári százalék azon ár, a melybe ezen kisgazdának kölcsöne tényleg kerül, és valóban nem a mai gazdasági viszonyok azok, t. hág, a melyek mellett a kisgazda ilyfajú kölcsönöket huzamosabb időn át eltűrhetne tönkremenés nélkül. Azt mondják, hogy a gazda nem megbízható, pontos fizető; tréfásan megjegyzik, hogy mikor a gazda pénzre szorul és a váltót aláírja, akkor neki ez a váltó agrár, de mikor nem fizet, s a váltót prolongálják, akkor neki a váltó merkantil. Én megengedem, hogy a pontos fizetés dolgában, ha nem is mindig, de gyakran az ellenvetés nem minden alap nélküli. De nem is akarja senki a kisgazda hitelét egy kategóriába tenni a nagykereskedő vagy a nagygyáros hitelével. Annyit azonban megkövetelhet a gazda is, hogy a neki nyújtott hitel ára az általa nyújtott koczkázat. de az országos szokásos kamatláb alapján is állapíttassák meg. A hitelszövetkezetek kérdése ép oly fontos, mint a milyen nehéz annak sikeres megoldása. Külföldön a mezőgazdasági hitelszövetkezetek dolgában többféle intézkedés történt, több-kevesebb eredménynyel. Én azonban eleve elhibázottnak tartanám azon törekvést, hogy egy a külföldön bár üdvösnek bizonyult módszert Magyarországba egyszerűen átplántáljuk, mert a mi gazdasági hitelviszonyaink egészen elütnek a külföldéitől, például Németországéitól, s azt hiszem, hogy ha Magyarországon a mezőgazdasági hitelszövetkezetek kérdését sikeresen megakarjuk oldani, akkor ezt minden egyéb hitelszövetkezési kérdéstől függetlenül kell eszközölni és nem szabad ezt összekötni semmi más, például a kisiparosok hitelszövetkezetének kérdésével sem, mert az ilyen kombinált kisiparosmezőgazdasági hitelszövetkezet olyan volna, mint a Janus-kép: erre is nézne, arra is nézne, de attól tartok, hogy az egyik oldalra nem jól látna, és igen félő, hogy ez épen a gazda oldala volna. Es azt hiszem, erre vonatkozólag azon ellenvetés sem állhat meg, hogy hisz épen nálunk a kisiparosok nagy része egyúttal kisgazda is, mert nagyon nagy különbség van a között, hogy ugyanazon személy hitelét a kisiparára, vagy pedig gazdaságára veszi igénybe; (Igás! t)gy van!) mert ebben az esetben csak két egészen különböző természetű hitel találkozik egy és ugyanazon személyben, de azért a kétféle hitel természete mégis különböző marad. Végezetül legyen szabad még egy visszás helyzetre fölhívnom a t. ház figyelmét, és ez a gazdaközönség helyzete a czukorgyárakkal szemben. (Halljuk! Halljuk!) Közismereti!, hogy a eziikorgyárak nálunk szövetségre léptek a gazdaszövetséggel szemben, úgynevezett kartellt, ringet alkottak. Daczára annak, hogy én most a gazdaközönség érdekeit védem, megvan bennem a helyes érzék az ipar iránt is, és én igazságos akarok lenni a gyárosokkal szemben is, Megvallva az igazat, én a kartellekért egyáltalában nem igen tudok lelkesülni, azokat legfölebb szükséges rossznak tekintvén, mégis konczedálom, hogy bizonyos időben és körülmények közt az ipari kartellek menthetők, de csakis az önfentartás határáig, mert a létfentartás határán túlmenve, a kartell már monopólium. (Helyeslés a jobboldalon.) Világszerte a kartellek a fogyasztó közönség ellen vannak intézve; nálunk a ezukorgyári kartellek egyszersmind a termelőt támadják meg, a répatermelő magyar gazdaközönséget. A répatermelők pedig — hála Istennek — Magyarország gazdaközönségének már nagy részét képezik; mondom, hála Istennek, mert ez csak egy magasabb mezőgazdasági kultúrának a bizonyítéka. Felső-Magyarország, az egész Dunántúl, az Alföld nagy része, sőt Erdély is már répatermelők. A ezukorgyári kartellek ezenkívül kombinált kartellek, mert egyrészt vonatkoznak az árra, másrészt az úgynevezett rayonálásra. És ha már az árnak önkényes, egyoldalú fixirozása mint súlyos teher nehezedik a gazdára, ehhez járul még a rayonálás, vagyis azon eljárás, hogy a eziikorgyárak valamennyi gazdát maguk közt felosztják, hogy csak egyetlenegy czukorgyärnak van jogosítva ezukorrépáját eladni, minden más gyár szerződésileg a kartell révén el lévén tiltva attól, hogy a termelőnek ezukorrépáját megvegye. így előáll azon anomália, hogy a gazda el van tiltva attól, hogy a hozzá legközelebb fekvő gyárnak szállítson, mert a kartell szerint egy sokkal távolabb fekvő gyárhoz van beosztva. Ez természetesen tetemesen növeli a szállítási költséget, a mit persze a gazdától vonnak le. Az előadottakból tehát világos, hogy a ezukorrépatermelés terén a szabad verseny tökéletesen ki van zárva, és ezen állapot élénken emlékeztet a hajdani jobbágyságra, azon különbséggel, hogy mit hajdan a kötött föld elvénél fogva országos törvény rendelt, mai napság, a szabad föld elvének uralma daczára, egyesek önkénye teremti meg e kényszerhelyzetet. (Igás! Ügy van ! a jobboldalon.) A szabad versenynek úgy az árra, mint a vevő megválaszthatására vonatkozó ezen tökéletes kizárása nem egyéb, mint monopólium. Már ha az állami monopóliumot az országos közszükséglet érdekében elviseljük, azt hiszem, senki sem fogja megtűrni az oly
