Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-53

106 53. országos ülés 1897. február 19-én, pénteken. ezt hozzá kivánom a magam részéről fűzni. (Helyeslés balfélol.) A mi a kérdésnek lényegét illeti, én azt hiszem, a föladat: harcz a termelő és a fogyasztó részéről a közvetítők túlkapásai ellen. (Helyeslés balfélol.) Ezért kellenek a magtárak, ezért kellenek a vásárcsarnokok és a fogyasztási szövetkezetek, a melyek Magyarországon nem akarnak terjedni, nem haladnak, nem tudom miért. Talán azért, mert az emberek más irányban gondolkoznak. Lehet, hogy én rosszul látok, hanem a magam részéről nagyon helytelennek gondolom ezen magában való járást és az összetartozandóság érzésének teljes hiányát. Én azt hiszem, hogy a fogyasztási szövetkezet épúgy kell, mint a hogy szükségesek a termelési és eladási szövetkezetek. Ezeket tehát protegálni és előmozdítani a társadalom feladata. Magától értetődik, hogy a kérdés lényege a hitelszövetkezetek létesítése, a mely Magyarországon azért lényegesebb mint másutt, mert itt minden ember tele van adóssággal, főleg a vidéken. (Közbeszólás a báloldalon: A kis emberek!) Mindig a kis emberről beszélek, nem a nagyról s méltóztatnak látni, hogy a kiesi ember mily nagyon meg van terhelve adóssággal, még pedig illetéktelen adósággal, azért, mert ott van a dolog nagy skálája, hogy az osztrák-magyar banknál 4°/o a kamatláb, de mire a kis emberhez eljut ez a pénz, lesz belőle 10—12—15 és még több százalék. Ugyan hol marad aztán a haszon? Közvetítők kezében. A pesti bank húzott belőle l°/o-t, a vidéki takarékpénztár másik százalékot, és egyet a mezei uzsorás stb. Thaly Kálmán: A közvetítők! Gr. Károlyi Sándor: Ezek a közvetítők. Ezek ellen foly a harcz: ezt nem szabad tűrni. Én nem mondom, hogy ne legyenek takarékpénztárak, hanem ne legyenek oly nagy számban, hogy egymást ölik, agyon versenyzik. Magyarországon már-már minden faluban van takarékpénztár 10—15 ezer forint alaptőkével. Ennek nincs értelme. (Helyeslés a baloldalon.) Ennek szanálása szükséges. (Egy hang a baloldalon: Konfiskálni kell.') Konfiskálni nem, hanem egészséges ver senyt kell teremteni a hitelszövetkezetekben. (Élénk helyeslés.) És most engedjék meg, hogy bezárólag néhány szót mondjak a hitelszövetkezetekről. (Halljuk! Halljuk!) Elmondtam a pénzügyminiszter úrnak, hogy a baj az, hogy nincsen hitelképességünk, mert hiányzik egy pár törvény, a mivel ezen a dolgon segíteni lehetne. A hitelszövetkezet baja Magyarországon az, hogy ha a vidéki, a falusi szövetkezet csődöt mond, az a szövetkezet a központban vett kölcsöuével a többi hitelezővel egy sorba jön s akkor következik a liquidaczionális eljárás. A központból adott kölcsönből, például egy 10.000 forintos tételnél 9 — 8—5 ezer forintos tétel vagy esetleg semmisem jön vissza, és akkor megvan a központban a kár. Ezért van az, hogy a központból semmiféle szövetkezetnek nem adnak szívesen kölcsönt. Módot kell nyújtani a szövetkezetnek, hogy a központból nyert elsőbt:seggel birjon más hitelezőkkel szemben. Szükségesnek tartom ezt azért, hogy őt a hitelben megerősítsük, a melynek következményekép roppant olcsó kölcsönt fogna kapni a szövetkezet. Ha ez másoknak a kölcsönádasát le is rontja, az nem lesz baj. A takarékbetéteknél mindig lesz fedezet, mert ezeket a takarékpénztár saját tagjai adják be és így jól tudják, mennyiben megbízható a szövetkezet. Idegen pénzt azonban nem fognak könnyen kapni. Nézetem szerint tehát ily privilégiumot kellene a szövetkezetnek adnunk, de ezzel kapcsolatosan egy országos központi pénzforrást is létesítenünk, a mely aztán arra való, hogy ezen privile^iális elsőségi sorozat alapján egy nagy tőkét bocsásson világgá. És ha ez a hitelszövetkezeti központ a vidéki szövetkezeteknek ad, akkor ezek rövid idő alatt regenerálódnak. Ha az egynéhány millióval biró összes hazai főbb intézetek, ha a törvényhatóságok kezein levő netaláni alapítványi pénzek, a községek kezein levő egyes regálépénzek, mind ezt a nagy központot erősítenék — a mi nagyon könnyű lenne — akkor a központ könnyen képes lenne arra, hogy egy nagy kölcsönt emittáljon. Évek óta vagyok bátor már ezeket elmondani a miniszter uraknak, mindegyik megígéri, de egyik sem teszi meg. A baj az, hogy ez sohasem lehet aktuális, mert mindig valami ak tuálisabb banküzlet, valami újabb sorsolási üzlet, osztálysorsjegy-mesterség stb. jön elő, s így épen a legszükségesebb feladat nem aktuális. Ezek azok, t. urak, a miket bátor voltam elmondani. Kérem, ne menjünk bele az államszoczializmusba, másodszor pedig, hogy gyakoroljuk a humanitást. (Éljenzés balfélol.) Molnár Antal jegyző: Egyedi Arthúr! Egyedi Arthúr: T.^ház! (Halljuk! Halljuk !) Ha a magyar mezőgazdaságot objektív bírálat alá veszszük, el kell ismernünk, hogy a gazdasági színvonalon a múlttal szemben haladás tapasztalható. Nemcsak a nagybirtokos, a ki rendesen nagyobb tőkével rendelkezvén, kedvezőbb helyzetben van, hanem a közép- és kisbirtokos is, mindinkább közeledik az okszerű kezelés felé és mai napság már a kis és legkisebb gazda is egészen másképen műveli földbirtokát, mint ezelőtt 20—25 évvel. De ha másrészt nem akarunk a sovinizmus hibájába