Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-36

36. országos Hl és 1897. j a mi mostanában dívik, hogy behatolnák a magánházakba és onnan mindent, a mi nyomtatvány, elvigyenek? Hiszen ez nem csak a törvényuyel ellenkezik, de az eszélytelenségnek minden ismérvét viseli magán Hiszen Hódmezővásárhelyen, ha csak a rendőrség egy szakértő úri embert megbízott volna azzal, hogy olvassa el, mi van annak a munkáskönyvtárnak egyes füzeteiben, minden félreértés és minden bírói eljárás, ítélkezés feleslegesnek bizonyult volna. Mikor ez az eljárás nem sikerült, akkor máshoz folyamodott Magyarország liberális kormányzata. Megkisérlette azt, hogyan lehetne elvonni a sajtó feletti bíráskodást az esküdtszéktől. Megjegyzem, hogy oly időben tette ezt, mert ezek 1896-ik évi események és meglehetős kiterjedésű terv volt ez, — a mikor a magyar törvényhozás az esküdtszéki intézményről a kormány által benyújtott javaslatot tárgyalta és a mikor általánossá vált az az óhaj, hogy az esküdtszéki intézmény a büntető bíráskodás és eljárás tágabb keretében is behozassék. Akkor úgy vélték megkerülni a sajtószabadságot, hogy azt mondták: ebben és ebben a városban terjeszt ez meg ez a munkás ilyen meg ilyen nyomtatványokat. A törvény azonban nem használja azt a kifejezést, a hol az esküdtszéket fentartja, hogy a terjesztőket is elő kell állítani, hanem csak azokat, a kik a nyomtatvány útján elkövetett cselekményeknek tettesei, vagyis a szerzőt és fokozatos felelősség szerint a többi felelős személyeket. Ennélfogva azon veszszük magunkat észre, hogy Magyarország majdnem minden nagyobb törvényszékénél folyamatba vannak téve a perek az el- és lefoglalt és terjesztett nyomtatványokért a terjesztők mint bűnösök, mint tettesek ellen. Midőn ez megtörtént, ós midőn ehhez nagyon természetesen a t. igazságügyi kormányzat hozzájárulását odaadta, mert a királyi ügyészség indítványa alapján történt, a királyi kúria volt az és pedig egyik legutóbbi határozatában, mely ezen reakczionárius kísérletnek ixtját vágta, kimondván, hogy oly nyomtatványoktól, melyek felett az esküdtszék nem itélt, ki mondhatja azt, hogy azokban büntetendő cselekmény rejlik, ki mer hozzányúlni kerülő úton a sajtószabadsághoz? A királyi kúria határozata folytán ez eljárás az összes törvényszékek területén megszüntettetett. Ez volt a második kísérlet a sajtószabadsággal szemben annak korlátozására. Pedig én azt hiszem, igazat fog nekem adni a t. ház, hogy ezek az eszközök nagyou kétes, helytelen és igazságtalan eszközök. Itt van egy könyv, a melyet a t. belügymár 28-én, csütörtökön. 55 miniszter úr kézbesített nekünk, ez az állami rendőrségnek 1895-iki működését tárgyazza. Ez a második kötet, 1894-ről is kaptunk egy kötetet, mindkettő igen becses mű. Ezzel a kijelentéssel tartozom azért, mert, ha bírálunk, nem vonhatjuk meg az elismerést sem egy testülettől, mely helyes úton mozog. Ezen két kötet először azt bizonyítja, hogy Pichter t. képviselőtársamnak nem egészen volt igaza tegnap, ha azt hitte, hogy a budapesti rendőrség a szocziális mozgalmak vezető egyéniségeinek a külföldről bejövő egyénekkel való összeköttetése dolgában nem bír kellő tájékozottsággal. Mert ha csak tájékozottsággal lehetne megoldani a kérdést, azt az egyet meg kell adni, — erről meggyőzi az embert ez a két kötet, — hogy a fővárosi rendőrség a helyzet magaslatán áll, a mi az összeköttetést és a tájékozást illeti. Igen becses anyagot nyújt ez a könyv épen a fővárosban összpontosuló szocziális mozgalmakra nézve. Azt a tanúiságot is nyújtja, hogy ha a rendőri hatóság, tehát az állam türelemmel és szabadságszeretettel jár el, ez mindig üdvösebb, jobb és czélhozvezetőbb, mint az elnyomás. Itt van a bérmozgalmakról, a sztrájkokról szóló fejezet. A fővárosi rendőrség azt a nagyon fontos bizonyítványt állítja ki az 1895-ik évben sztrájkoló összes munkásoknak, — pedig méltóztatik visszaemlékezni, hogy milyen nagy sztrájkok folytak 1895-ben: a bőrmunkások, varrógépmunkások, kőfaragók, bádogosok, sütősegédek, aranylánczkészítők, nyomdászok nagymérvű sztrájkja, — s azzal végzi jelentését a 81. lapon (olvassa): »Ismételhetjük\ hogy a lefolyt béimozgalmak mind a törvény keretén belül maradtak, a rendet, csendet sehol se zavarták meg, s nem adtak okot a rendőrségnek karhatalmú beavatkozására.* Ezt mondja egy hivatalos könyv a sztrájkmozgalmakról, a melyek pedig a legélesebbek, legoffenzivebbek szoktak lenni s épen az elkeseredett és munkanélküli munkások által szoktak foganatosíttatni. Igaz, hogy itten a programmját is megadja a rendőrség és nagyon okúihatnának ebből azok a vidéki helyi hatóságok, a mint azt Tallián t. képviselő úr mondta, kiknek keretében, mint Aninán is, ilyen mozgalmak keletkeznek. A fővárosi rendőrség igen helyesen állapította meg programmját, midőn azt mondja ugyanezen könyv 78-ik lapján (olvassa): »A bérmozgalmakkal szemben a rendőrség mindenkor a legnagyobb liberalizmussal lépett fel, csak megfigyelő állásra szorítkozott, legfeljebb óvintézkedéseket tett, hogy a sztrájkolok a törvény korlátai közt maradjanak.« Ezeket a korlátokat azon munkások, kik nem lettek elnyomva, kik közé nem lőtt a csendőrség, kik nem lettek korlátozva szabadságuk igénybevételében, soha