Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-48

348 48. országos ülés 1897. február 13-án, szombaton. ha azt felmentenék, akkor a szerkesztő ellen proczedálhatnának, és ha ezt is felmentenék, akkor mehetnének a kiadó ellen. Azt hiszem, nincs Magyarországon gondolkozó ember, a ki ezt akarja. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Továbbá azt mondja t. barátom, Chorin Ferencz, hogyha a VIsontai Soma képviselő úr által hangoztatott elvek helyesek volnának, akkor igen könnyen álszerzőt jelenthetnek be a szerkesztők vagy kiadók, hogy a büntetést kikerülhessék. (Úgy van! Úgy van/ jobbfelől) Engedelmet kérek, ágy látszik, hogy ő a sajtóügyekkel praxisban nem foglalkozott, és a kik az ő előadását helyeselték, még kevésbbé foglalkoztak, a mint a közbeszólásokból látom. Mi, a kik sajtóügyekkel a praxisban is foglalkoztunk, tudjuk azt, — hogy attól, a mitől Chorin Ferencz képviselő úr fél, — félni nem kell. Rövid dióhéjban előadva úgy áll a dolog, ha valamely közlemény miatt valaki feljelentést tesz a sajtóügyi bíróságnál, ez nyomban felhívja a szerkesztőt, hogy jelentse be, ki a szerzője annak az inkriminált czikknek. A bejelentés megtörténvén, joga van a panaszosnak azt elfogadni, vagy a vizsgálat folytatását kérni. Ha tisztán ahhoz volna kötve panaszos eljárása, hogy a felelős szerkesztő kit jelent be, nem a szerzőt, akkor felesleges volna vizsgálóbíró kirendelése és a további vizsgálatnak sem helye, sem szüksége nem volna, hanem kötelessége lenne a magánvádlónak az ellen proczedálni, a kit mint szerzőt bejelentettek. Tényleg ellenkezőleg történik az eljárás, mert akkor, midőn bejelenti vagy az illető szerkesztő, vagy a kiadó, hogy ez és ez a szerző, akkor a vizsgálóbíró felhívja a magánpanaszost vagy a főügyészt és azt mondja, hogy tessék vagy nyolcz nap alatt a vizsgálat kiegészítését kérelmezni, vagy a következő 10 nap alatt a vádlevelet benyújtani. Nemcsak egy eset van ilyen, a mit ismerünk a praxisból, hogy bejelentenek egy strohmannt és akkor azt mondja a magánvádló : Én ez ellen nem fogok proczedálni, hanem tessék a vizsgálatot folytatni, tanúkat kihallgatni, esetleg házkutatást is elrendelni, tehát megindul a rendes vizsgálat. Ha valaki a vizsgálat kérési jogával nem él, és hogyha az esküdtszék már odáig ért, hogy határozzon, akkor megint visszatérni a fokozatos felelősség félremagyarázása mellett más felelős személy elleni perben nem lehet, ez nem törvényes dolog és a sajtószabadságnak megsértése volna. Pártolom a Visontai Soma képviselőtársam indítványát. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! Kivan még valaki szólani? Ha nem, a vitát bezárom. Az előadó úr kivan szólani. Schmidt Gyula élöadó: T. hág! Mindenekelőtt Madarász József képviselő úrnak felvilágosításul meg kell jegyeznem azt, hogy én teljesen egyetértek vele a tekintetben, hogyha valakit az esküdtszék felmentett, az tovább ne üldöztessék, mert ez igazán zaklatás volna akár politikai, akár anyagi, akár erkölcsi tekintetben. De a jelen esetben nem ez történt, mert Lepsényi Miklós képviselő úr személye bele sem volt az ügybe keverve. A sajtóügyi eljárás nem Lepsényi Miklós ellen, hanem bizonyos ifj. Mayer Antal czipész ellen indíttatott meg. Az az eset, a melyből Madarász József képviselő úr kiindult, nem forog fenn. Madarász József: Ugyanazt az ügyet mondtam én. Schmidt Gyula előadó : Azt méltóztatott mondani, hogy az, a kit az esküdtszék felmentett, újólag kelljen üldözésbe venni, ez zaklatás színezetével bír. Ezt felvilágosításul bátorkodtam mondani. A dolog e tekintetben úgy áll, hogy ezen esetben, tekintve, hogy épen az esküdtszék, ezen sajtóügyi intézmény, kimondta 10 szóval 2 szavazattal szemben, hogy el lett követve ezen sajtóügyi vétség, miután 6 szóval 6 ellenében ez szerzőül az esküdtszék részéről nem lett elfogadva, természetes, hogy mintegy erkölcsileg és jogilag kötelezve van a királyi ügyészség, hogy keresse most már a szerzőt. Nem következik ezekből, hogy Lepsényi Miklós fog mint vádlott ezentúl az esküdtszék előtt állani, mert most a királyi főügyészség csak keresi a szerzőt, s ha be fog bizonyíttatni, hogy ki a szerző, elsősorban mindenesetre az illető czikknek ezen valódi szerzője vonható felelőségre. Én úgy vagyok meggyőződve, hogy mentelmi ügyekben úgy, a mint az e tekintetben uralkodó szabályok és sok évi gyakorlat ezt a t. házban megállapították, mindig csak azt kell vizsgálni, vájjon foglaltatik-e hazai törvényeink értelmében azon cselekvényben, a mely vád tárgyát képezte, oly cselekmény, a mely törvényeink értelmében büntetendő és másodszor fenforog-e az illető személye és a cselekmény közt okozati összefüggés. Hanem, ha annak megállapítását, a mi a bíróság kompetencziájába tartozik, a képviselőház saját hatáskörébe vonja, ez egy oly privilégium lenne a képviselők részére, a melyet a mentelmi jog nem ad meg. Ez tisztán a bíróság jogköréhez tartozik. Ez oly privilégium lenne, a melynek alapján az országgyűlési tagok részére az ítélethozás joga szemben az illetékes bíróságokkal proklamáltatnék. Ez okból tehát annak a vitatását, vájjon elévülés forog-e fenn a jelen esetben vagy sem, én ezen t. ház ítélkezési jogköréhez tartozónak nem vélem, hanem e felett majd az illeté-