Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-35

J>g 35. országos ülés 188J. január S7-én, szerdán. egy a miniszterhez intézett beadvány, a mely közokirat, a melyre nézve semmiféle törvény diszkrécziót nem ír elő, (Mozgás jobbfelöl.) s a melyet igenis kizárólag csak az államtitoknak jellege védelmez, (Felkiáltások jobhfelől: Csak?! Mozgás és zaj a szélső baloldalon. Elnök csenget.) Boesánatot kérek, hát akkor a t. képviselő urak államtitoknak fognak minősíteni minden csekélyebb beadványt, a mely kezdődik a községek bagatell-ügyeinél és kérésziül megy a többi közdolgok hosszú litániáján. De mindenkinek kell annyi értelmi felfogással bírnia, nemcsak ezen képviselőházban, de másutt is, hogy a mi köztitok, az bizonyára állam-irat, az bizonyára egészen más jellegű, mint az ilyen, a melyet a közönséges beadványokban jellegeznek. Ezekre nézve, t. képviselőtársam, annak a beadványnak jellege mi volt? Az, hogy az illetők a miniszterhez fordultak ég tőle 20,000 forintnyi kárpótlást kértek aí.on az alapon, hogy az ismeretes hírlapvásárlásnál ennyivel károsodtak. Én, bármilyen felfogás uralkodjék különben a pártok közt e tekintetben, mindig, ma is és bármikor lenne erről szó, a legnagyobb mértékben elítélendőnek és a közerkölcsökbe ütközőnek találom, ha ellenzéki álarczczal s a látszatnak megóvása mellett kivannak a közönséghez hozzáférni, hogy ha tehát ellenzéki orgánumokat azért vásárolnak meg, hogy ezen jellegének felhasználásával a közönség egy részébe helytelen vagy legalább hamis úton ily elvek csempésztessenek be. Ezt én mindig a legnagyobb mértékben károsnak és meg nem engedhetőnek találom. A mennyire tisztelem minden pártnak a jogát, hogy saját czéljainak propagálására pártorganumokat vagy lapokat alapítson, annyira helytelenítem és elítélem, mint akkor is tettem, hogy az ellenzék orgánumait álutakon összevásárolja a kormány, vagy akár csak ezek összevásárlására közreműködjék. De az ok magában véve nem ez volt itt, a mi szerintem annak jellegét is megváltoztatja, hanem az, hogy — mint említettem — az illető minisztertől a beadványban kárpótlás kéretik. Az a miniszter nem magánember, midőn hozzáfordulnak, ő neki erre magánvagyon nem áll rendelkezésére, ennek következtében én, a mikor az országot ily illegális úton való károsodástói és a közerkölcsök ellen irányzott megrontástól megóvni akartam, akkor, bármily mértékben Ítélje is el akár t. képviselőtársam, akár más az én eljárásomat, felemelt fővel mindig teljesen korrektnek fogom azt találni. Ilyeu körülmények között az én eljárásomat párhuzamba vonni egy magánlevélnek tényleges felhasználásával, azt hiszem, teljesen megengedhetetlen. A »Magyarország« más alkalommal is követett el ily indiszkrécziót, a mikor három diplomácziai okmányt közölt. Hogy ennek is teljesen magánjellege van-e, azt helyesen minden tisztességes ember kell, hogy meg tudja ítélni, hogy így félre tegye és fel ne használja. Mert miről volt ebben az esetben szó? Arról, hogy az országnak érdekeit a hármasszövetség keretében meg akarják sérteni, a gazdaközönségnek egyik nagy jövedelmi forrását, a marhakivitelt ismét súlyosabbá akarják tenni azáltal, hogy szövetségestársunk, Németország, Oroszországgal titkos alkudozásokat folytat, hogyan kelljen . *, . Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy — úgy emlékezem — ez nem volt felhozva, ennél fogva erre nem lehet kitérni. Holló Lajos: Ez ismét egy közdolog, a melyet a másikkal összetéveszteni nem lehet. De ha t. képviselőtársam annyira a parallelát az kettő között meg tudja vonni, nagyon szívesen veszem, ha további konzequencziájában ezt a parallelát fentartja; mert ő volt az, a ki, teljesen jogosultan a saját felfogásából, lapjában és mindenfelé ezeket a tényeket, az én tényeimet és a »Magyarország« ezen tényeit a legnagyobb mértékben elítélendő, büntetendő cselekményeknek találta. És a midőn bennünket a t. kormány ügyészének üldözése folytán, a »Magyarország« szerkesztőit, Inezédyt, Bartkát és engem elért a büntetés, ezt teljesen jogosultnak ismeri el; ha ő a konzequencziát le akarja vonni, ha ő ezt ugyanazon dolognak találja, akkor azt hiszem, nem kell tiltakoznia azon felfogás és eliárás ellen, a melyet ez oldalról a miniszterelnök úr tényeivel szemben felhoztunk. Én azonban ismétlem, nem akarok visszaélni az igen tisztelt elnök úr által engedett joggal, és nem akarom tovább fejtegetni, hogy ezen parallelát semmi tekintetben el nem ismerhetem és el nem fogadhatom, és bár hányszor álljak is e kérdés előtt, hogy azt megítéljem és a közönség ítélete alá boesássam, mindig azt fogom mond mi, hogy én azt a hamis morált el nem ismerem, hogy a midőn közérdekben, az én felfogásom szerint az országnak vagy a közönségnek érdekeit szolgáltam, akár mint képviselő, akármint hirlapiró, ily beadványhoz, mely hozzám jut, mely közokirat, hogy én ennek tartalmát a közérdek szempontjából fel ne használjam. Ehhez való jogomat soha fel nem adom, és hogy ebben az irányban a törvénynek bármely szakaszát megsérteném, azt helyesnek és elfogadhatónak nem ismerem el. Azonban minden magánlevél titkát a legteljesebb mértékben őrzöm is, és ennek megsértését soha tőlem senki, sem Grajári képviselő úr, sem senki más ebben az országban nem fogja látni, (Helyeslés a szélső a baloldalon.) Gajári Ödön: T. ház! Természetesnek méltóztatnak találni, hogy az imént elmondottakra néhány rövid szóval reflektáljak. (Halljuk!)