Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-47

47. országos illés 1897. február 12-én, pénteken. 329 Most az egész ország ki lesz téve a játék szenvedélyének, a legutolsó kunyhóba is be fog hatolni az osztály sors játék ügynöke és ellátogat a palotákba és csak az a különbség lesz, hogy a nagy palotákban egész sorsjegyet vesznek, míg a szegény kunyhókban 75 krajczáros részlet-sorsjegyeket. Ez elkerülhetetlen, mert 200.000 sorsjegy elhelyezésére van évenkint szüksége annak a vállalatnak, melynek a pénzügyminiszter úr ki akarja adni ezt az osztálysorsjátékot. 200.000 sorsjegyet, nem tudom hány részre felosztva, kell elhelyeznie, hogy átadhassa a kormánynak az 1.200.000 forint jutalékot. No hát, t. ház, méltóztassék elképzelni azt, hogy — mint Marjay igen tisztelt képviselőtársam tegnap a gépvigéczeket említette föl — hogy a mint a biztosítási vigéczek egy nagy része is átkos csapás az egész vidékre, most már egy újabb vigécz-nemzedék, az osztály sorsjáték vigéczei fogják bejárni és megmételyezni a munkakedvet a magyar nép ezreiben. (Helyeslés a szélső haloldalon.) T. ház! Bár általánosságban sem fogom elfogadni az osztálysorsjátékról szóló törvényjavaslatot, engedjék meg, hogy mégis kiterjeszkedjem néhány kérdésre. Teszem ezt azon okból, mert az általános vitánál föl akarom említeni aggályaimat és kegyes elnézését kérem a t. háznak, hogy mint a ház fiatal tagja e tárgyalásnál ott, a hol aggályaim vannak, bátorkodom felszólalni és becses figyelmüket igénybe venni és kérve kérem a nagyon tisztelt túloldalt, ne kegyeskedjék ezt pártszempontból nézni, hanem abból a szempontból, hogy itt arról van szó, hogy a legnagyobb játékszenvedélyt vigyük he a kisgazdák közé a mai válságos helyzetben, midőn azoknak minden reménye amúgy is csüggedő'ben van, és most így akarják reménykedését a vagyonosodásra fölkelteni. A legnagyobb szegénységi bizonyítvány, a mit kiállít a pénzügyminiszter úr Magyarországnak, mikor azt mondja, hogy eltörölöm a lottót, de az osztálysorsjátékot kényszerűive vagyok behozni, meit 1,200.000 forint oly összeg, a melyet nélkülözni nem lehet Magyarország államháztartásában. Égy milliárdnyi államháztartásban 1,200.000 forint oly összeg lenne, a melyet nélkülözni nem lehet, midőn oly nagy erkölcsi feladatról van szó, hogy a lottót egyszer s mindenkorra kivégezzük? Hanem helyette egy hatfejíí hidrát hozunk oda, a melynek hat fejét ha levágjuk, évente újból annyi nő, úgy hogy húsz év alatt 280-at kell a magyar nemzetnek levágni, míg az osztálysorsjátéknak átka megszűnik! T. ház! Én tudom, hogy a zárszámadások évenkint 30—35 millió forintnyi pénztári készletet mutatnak ki. Hát oly végtelen csőd és nyomor előtt fogunk állani, ha az osztálysorsKÉPVH.NAPLÓ. 1896—1901. III. KÖTIT. játék eltörlésével a pénztärkészlet 1,200.000 forinttal kevesebb lesz? Egy nagy, hatalmas háztartásban 1,200.000 forint miatt inauguráljunk egy új intézményt, a mely ha még oly előnyös volna, nem lehet eléggé káros? Nem szabad inaugurálni, mert ujóläg a német szellem egész átkát hozzuk az országra, a mely a szenvedélyeket kelti fel, a mely a gyors meggazdagodás elvét tűzte ki, s a mely megteremtette azt a visszás állapotot Németországban, hogy ma a földmívelö, a munkás, az iparos nincs megelégedve sorsával, mert mindenütt fantomok után szalajtatják őket. T. ház! Én ezen néhány szóval akarom jelezni az osztálysorsjáték el nem fogadásának indokát, de egy főindokot bátorkodom még fölhozni, — és legyenek kegyesek az igen tisztelt túloldalon is nagyon figyelembe venni ezt, — hogy míg eddig három és fél millió bevételre volt csak szükség a lottónál, most, hogy 1,200.000 forintja legyen az államnak, 16 millió forint bevételnek kell lennie. (Elérik helyeslés a szélső baloldalon.) Tehát három és egy fél millió forinttal szemben 16 millió betétet kell fizetnie a közönségnek, hogy a kormány ugyanazt megkapja, a mit megkapott eddig is három és fél millió forint betéttel. Mert a t. pénzügyminiszter úr nekem nem felelheti, hogy a rizikó is megvan. Nincs meg a rizikója a társaságnak, mert még azt az előjogot is kéri magának, hogy minden további sorsjegy után hat forintban részesítse az államot. Tehát nemcsak 100.000 sorsjegyet, hanem sokkal többet, egész a határtalan számig akar e társaság eladni. És hogy ez az óhaj és akarat micsoda erkölcstelenséget rejt magában, azt rövid szavakban ki fogom fejteni, midőn áttérek arra, hogy e törvényjavaslattal, a mint elfogadtuk, egyúttal effektívvé, véglegessé válik egy szerződés, melyet a t. pénzügyminiszter úr jónak látott egy társulattal megkötni. Kijelentem, hogy én ismerem e társulatot és a legtiszteletreméltóbb társaságok egyikének tartom Magyarországon, de midőn ezt kijelentem, csodálkozom, hogy suba alatt ily dolgot megkötni egyáltalában hajlandók voltak és végtelenül elbámulok azon, hogy minden megkérdezés nélkül a pénzügyminiszter úr suba alatt a társasággal tárgyalt. Mert én nagyon ismerem a pénzügyminiszter úr helyzetét. Tudom, hogy lS68-ban is egy kölcsönügyletre vonatkozólag törvényjavaslatot nyújtott be az akkori pénzügyminiszter, azt el is fogadták, de mikor azután a javaslat kivitelre került volna, nem volt bank, mely annak kivitelére vállalkozott volna. Nagyon jól tudom, hogy ha ily pénzügyi dolgokkal lép elő a pénzügyminiszter, kell magát fedeznie, hogy ha a törvényjavaslat életbe lép, foganatosítható is legyen. Nagyon jól tudom, hogy 42