Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-42

42. országos ülés 1897. február 6-án, szombaton. 197 Én, t. ház, ezt a nézetet egyáltalában té­vesnek tartom. Azt hiszem, hogy ezzel csak az államrendőrségnek teendőit és költségvetési ki­adásait fognám szerfelett emelni. Míg ellenben azon a módon, a melyen a belügyminisztérium a főkapitány nyal egyetértőleg kívánja ezt a kér­dést megoldani, hogy tudniillik azon kerületek­ben, a hol egyrészt a lakosság nagy száminál, de a múlt tapasztalatainál fogva is a legtöbb kihágás fordul elő, különösen a VI., VII. és VIII. kerületben, akként igyekezzünk a bajt orvosolni, hogy ott, a kerületi kapitány mellé egy állandó helyettest alkalmazzunk, a ki kizárólag a ki­hágások elbírálásával és elintézésével foglalkozik : (Helyeslés jobbfelöl.) ezen a módon azt hiszem, sokkal kevesebb költséggel fogunk a mindnyájunk által kívánt czélnak megfelelni. (Helyeslés jobb­felöl.) Arra nézve, t. ház, hogy az államrendőrség az erkölcsi bizonyítványok kiállítása körül miként jár el, azt hiszem, mindenki egyet fog velem érteni, hogy itt kötelező utasításokkal vagy sza­bályokkal a rendőrség kezét megkötni és minden egyes esetre illő útmutatást adni teljes lehetetlen. (Igaz! Úgy van!) Ez tisztán a bizalom kérdése. Mert igazságtalannak tartanám azt, hogy valaki­nek, a ki ellen fiatalságában bármilyen, habár kissé súlyosabb beszámítása eset miatt a rendes bíróság vizsgálatot indított, vagy az illetőt el is ítélte s a büntetést ő kiállta, de ezen büntetés­nek kiállása után hosszú idő múlva, tehát két­három évtized után, erkölcsi gondolkozásának és magaviseletének teljes megjavulását bizonyította be, ezért azután erkölcsi bizonyítványt kiállítani ne lehessen. Viszont a nélkül, hogy valakit a tör­vény sújtó keze elért volna, akárhány esetben igazolt lehet a rendőrségnek az az álláspontja, hogy az erkölcsi bizonyítvány kiadását meg­tagadja. (Helyeslés. Úgy van! jobbfelöl.) A mi a tolonczok szállítását a vasutakon illeti, erre nézve a tárgyalások már régebben folynak és ez idő szerint szintén folyamatban vannak, a mint ezt a múlt évben itt e házban egy másik felmerült inczidens alkalmából tudo­mására is hoztam a t. háznak. Ezek a tolonez­szabályzat revíziójára vonatkozó intézkedések azonban — a mint ez a dolog természetében rejlik — eddig befejezhetők nem voltak, mert iparkodunk e szabályokat úgy módosítani, hogy azok hosszú időre minden tekintetben megfelelők legyenek és ne kelljen majd egyhamar újabb módosításhoz látni, (Helyeslés.) Felhozták továbbá azt is, hogy a hatóság elleni erőszaknak számtalan esete merült fel, és hogy roppant nagy azon eseteknek száma, melyek a büntető bíróság elé kerülnek, úgy, hogy a királyi ügyészség át is írt volna erre nézve. Nekem az átiratról tudomásom nincs és a rövid úton megkérdezett főkapitány úrtól is azt a je­lentést kaptam, hogy ő nem mondja, hogy nem lehetett a múltban, de neki ez idő szerint arról tudomása szintén nincs. De, t. ház, ezzel a kérdéssel is úgy állunk, hogy mindaddig, míg a büntető törvénykönyvnek az a szakasza, mely a hatóság elleni eröszakot akként definiálja és minősíti, mint ez a büntető­törvénykönyvben van, fennáll, addig a rendőrség magát ezen a szakaszon túl nem teheti és nem járhat el enyhébben, vagy nem érezhet magában hivatást, hogy oly dolgot, a melyet a büntető törvénykönyv bűnténynek quaiifikál, egyszerű rendőri kihágásnak deklaráljon. Tehát míg a büntető törvénykönyv revideálva nincs, e kér­désben másként proczedálni a rendőrségnek nem lehet. Most áttérhetnék ama határozati javaslatra, a melyet Radocza János t. képviselőtársam adott be, haPolónyi Géza t. képviselőtársam mai felszólalá­sára egy nagyon rövid észrevételt nem kellene ten­nem. A képviselő úr ugyanis azt állította, mintha léteznék egy bizonyos tendenczia, a mely a fő­városi államrendőrség alkalmazottjainak kineve­zéseinél a főváros ellen irányulna, vagy olyan, a mely a fővárosban lakókkal vagy fővárosi illetőségtíekkel szemben az ország más várme­gyéiből vagy többi városaiból szárumzókra nézve előnyt akarna gyakorolni. T. ház! E tekintetben megnyugtathatom az egész házat, hogy erről a tendencziáról én sern­mitsem tudok, semmit nem tapasztaltam, leg­kevésbbé pedig leledzem benne magam. A dolog úgy áll, hogy a fővárosi államrendörségnek úgy tisztikaránál, mint őrségi személyzeténél ipar­kodnak mindig a leghasználhatóbb és a legoda­valóbb elemeket kiválasztani. Tény az, hogy a folyamodók közt a legkevesebb fővároBÍ lakó vagy illetőségű van, különösen a rendőrségi őr­ségnél, mert itt a fizetés olyan, hogy a ki a fővárosban születik, itt tölti ifjúságát, hozzászo­kik a fővárosi élethez, ennek kényelmeihez, nem éri be azon fizetéssel, a mit az államrendőrség­nél egy rendőrnek nyújtani lehet, míg ellenben azok, a kik egyszerű módhoz lévén szokva, s a katonaságnál három évet, mint altisztek ki­töltvén, itt állandó alkalmazást nyernek, szeren­cséjüknek tartják, ha ilyen állásra pályázhatnak, melyet a nagyobb kényelemhez szokott fővárosi lakos kicsinyel. Másrészt a fáradalmak is olya­nok, a melyeket egy edzett ember jobban ki­bírhat, mint a fővárosiak, a kik több kényelem­hez vannak szokva. Tehát egyáltalán igaztalan az a vád, mintha ezen állások betöltésénél ágy a legmagasabbnak mint a legalacsonyabbnál akármily tendenczia léteznék, a mely a főváro­siak ellen irányulna. (Helyeslés.) Örülök, hogy ezzel kapcsolatba helyezhetem

Next

/
Thumbnails
Contents