Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-34

11 34. országos ülés 1897. január 26-án, kedden. fizetés és a rendkívül nagy felelősség következtében a pályázatok hónapokon keresztül eredménytelenek maradnak és igen sokszor megtörténik, hogy nagy intelligencziájú vidékek, sőt egész járások lakossága több ízben küldöttségileg volt kénytelen a vármegyéhez fordulni, hogy ily nyomorúságosan elhagyatva ne legyenek. És daczára annak, hogy úgy az egészségügyi, mint más lapokban is a pályázatokat kihirdették: az illető állomásra csak hónapok omlva lehetett megfelelő egyént találni. Vegyük fel már most, t. ház, hogy kolerikus, vagy más ragályos betegségek terjedése alkalmával — mint a legközelebbi években meg is történt — midőn a közönség nagyobb mértékben szorul orvosi segélyre, mi módon segíthet magán ? Kénytelen a harmadik-negyedik városból, sőt néha még távolabbról drága pénzen hozatni magának orvost és sok esetben, ha ott is el vannak foglalva az orvosok, miuián számuk ott is rendkívül csekély, megtörténik, hogy még ez az áldozatkészségük is kárba vész. Ép ezért, nem volt tán felesleges kijelenteni azt az óhajtásomat, — mely a közönségnek is óhajtása — hogy maga a közegészségügy rendezése ne köttessék össze az állami adminisztráczió várható rendezésével, ne várjunk addig, míg az állami adminisztráczióra vonatkozó nézetek és törekvések bizonyos megállapodásra jutnak, hanem belátván a szükséget, törekedjünk a közegészségügyi adminisztrácziót mielőbb rendezni, ha kell áldozatok árán is. Igen tisztelt előttem szólott t. képviselőtársam Eötvös Károly egész beszéde általában a törvényhatósági adminisztráczió államosításával foglalkozik és igen sajnálom, hogy ő az adminisztráczió államosítására irányuló törekvéseket úgyszólván kizárólag csak arra vonatkoztatja, hogy azok az elvek, azok a nézetek és törekvések pusztán theoretikus professzorok müveiből lettek összeszedve. Hiszen, t. ház, ez az elmúlt harmincz év mondhatni nem volt egyéb, mint a gyakorlati tapasztalatok gyűjtésének, az elvek tisztázásának ideje arra nézve: vájjon az állami adminisztráczió mily arányban, mily terjedelemben, mily közegek bevonásával történhetik meg és vájjon mily mértékben tartathatik fenn a törvényhatóságok autonómiája? Mert hisz épen az, a mit oly rendkívül méltóztatott hangsúlyozni: a törvényhatóságok autonómiájának csorbítása azt hiszem egyáltalában nincs tervbe véve. A törvényhatóságok befolyása a közigazgatás menetére és ellenőrzésére nem fog kisebbülést szenvedni. És abban az esetben, ha az állami adminisztráczió tényleg behozatik, bizonyos véleménykülönbséget egyelőre feltétlenül fog okozni az, hogy vájjon a törvényhatóságok által hozott határozatokat kinevezett, vagy választott tisztviselők fogják-e végrehajtani, de azt hiszem, hogy a mennyiben ezen határozatok jól és pontosan hajtatnak végre: ez végeredményben különbséget tenni nem fog. Mert ámbár nem ismerjük ugyan azokat az elveket és nézeteket, a melyeket a belügyminiszterhez az állami adminisztráczió behozatala tekintetében cinozuráúl maga elé szabott, de mivel ismerjük a belügyminiszter úr életének eddigi működését, a mely legnagyobb részben a törvényhatóságok körében folyt le, azt hiszem, feltehetjük, fel kell tételeznünk, hogy ő a törvényhatósági életet, a törvényhatósági életnek autonómiáját, ezen autonómiának életrevalóságát és tevékenységét ismeri és becsüli annyira, hogy azt nem kisebbíteni, hanem ellenkezőleg emelni akarja. (Helyeslés jobbfelől) Ezek után, mélyen tisztelt ház, fentartván magamnak, hogy az egyes részleteknél is megtehessem a magam észrevételeit, a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelől. Szónokot számosan üdvözlik.) Lakatos Miklós jegyző : Lepsényi Miklós ! Lepsényi Miklós: T. ház! Ha átlapozom a történelmet, ha végigvizsgálom a népek, nemzetek életét, arra a meggyőződésre jövök, hogy a szolgaság rabigájában nyögő népek nem tudnak kiemelkedni a köznapiasság keretéből, nem tudnak igazán nagy, nagy és túlemelkedő alkotásokat mutatni fel. A nemzeti nagyság az a fa, a mely csak az emberi jogok verőfényében hajthat rügyet, nyithat virágot és emelheti magasra zöldelő koronáját. Azoknak a férfiaknak tehát, a kiket az isteni gondviselés népek és nemzetek élére állított, legelső és legfőbb kötelességük az, hogy az emberi jogok verőfénye minél jobban felragyogjon, hogy minél megingathatatlanabbá és minél szélesebbé tehessék a nemzeti nagyságnak, a nemzet erejének, hatalmának, fényének, dicsőségének és fejlődésének alapjait. Azok az államférfiak, a kik arra törekszenek, hogy az emberi jogokat elnyomják ; a kik arra törekszenek, hogy az isteni és természeti jogokat egyesektől megvonják, azok az államférfiak, t. ház, nem hazájuk nagyságán dolgoznak és nem nemzetük felvirágzására áhítoznak, hanem ellenkezőleg törpeségbe akarják dönteni. Azok az államférfiak, a kik az emberi jogokat el akarják gázolni, azok nem a haza dicsőségét akarják, hanem a hazának szégyenét terjesztik mindenfelé akaratlanul is, mert a szolgaság szégyen, a szabadság dicsőség, a szolgaság gyengeség, a szabadság erő. Azért, t. ház, az igazi nagy államférfiak I sohasem törekedtek arra, hogy a jogokat el-