Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-40
164 40. országos ülés 1897. február 4-én, csütörtökön. vár. Á halottkémeknek nagy része nem áll az intelligencziának azon a fokán, mely ezen állás betöltésére feltétlenül megkívántatik. Hiszen akárhányszor nem csupán a beállott halálozást kell konstatálni a halottkémnek, hanem konstatálnia kell a, halálozás idejét, az esetleges gyanús körülményeket és a gyermekeknél, hogy ezek tényleg részeefíltek-e gyógykezelésben, vagy nem ? Szükséges továbbá a közegészségügyi törvény esetleges revideálása alkalmával a kuruzslásról szóló résznek erösebb büntető határozatok által r yaló megszilárdítása, mert még ma is igen tekintélyes azon embereknek száma, s még az intelligens osztályban is találhatók olyanok, a kik a kurnaslás jól jövedelmező mesterségével kiváló előszeretettel foglalkoznak. Szükséges épen a gyermekhalandóság megakadályozása végett a hét éven aluliak gyógykezelése ellenőrzésének szigorúbbá tétele, mert ez az oka, a mint előbb is jeleztem, különösen a gyermekhalandóság terjedésének. Sokszor megesik, és többnyire szegény embereknél, hogy beállítanak egyik-másik gyógyszertárba egy orvosi rendelvénynyel. Az orvosi rendelvényt átadják az egyik gyógyszerésznek, az kiszámítja a gyógyszer árát és akkor az illető nem azt kéri a gyógyszerésztől, hogy a gyógyszert megkészítse, mely a rendelvényen rendelve van, hanem hogy szíveskedjen a rendelvényt lebélyegezni. Ha azt kérdi, hogy miért akar a gyógyszer helyett bélyeget, egész egyszerűen megmondja, hogy a gyermek már meghalt s neki a lebélyegzett rendelvényre azért van szüksége, hogy a halottkémnek megmutassa, mert ha megnem mutathatja, a halottkém feljelenti és ő a gyermek gyógykezelésének elmulasztása miatt meg lesz büntetve. A gyógyszerész nem teljesíti a kérést, nem bélyegzi le a rendelvényt. Ekkor, ha kevésbbé szemérmes az illető, megcsináltatja a rendelvényt és ekkor kénytelen a gyógyszerész lebélyegezni, vagy ha szemérmesebb, elmegy egy más gyógyszertárba és szó nélkül megcsináltatja a gyógyszert. Akárhányszor előfordul azonban az az eset, hogy midőn a lebélyegzést kéri, a gyógyszer árának felét megígéri a gyógyszerésznek, hogy az annál inkább hajlandó legyen kérését teljesíteni. Így megcsináltatva a gyógyszert, haza megy, a felét ki is önti az úton, néhány óra múlva elmegy a halottkémhez s bejelenti, hogy bár a gyógyszer tanúsága szerint kezelte a gyermeket, de az, fájdalom, mégis meghalt. A halottkém felveszi az esetet és rendben lévén a dolog, semmi intézkedésnek szükségét nem látja. Szigorítani kell a 7 éven aluli gyermekek gyógykezelésének ellenőrzését, de e mellett szükséges az is, hogy különösen a szegényebb osztályú könnyű módon juthasson ingyen gyógyszerhez, hogy ne legyen kitéve éhez hasonló kísértésnek. Szükséges továbbá a közegészségügyi felügyelők intézményének fejlesztése, a közegészségügyi felügyelők szaporítása addig, míg annyian lesznek legalább, hogy kétévenként minden gyógyszertárt alaposan megvizsgáljanak. Most pedig a t. ház kegyes engedelmével áttérek a közegészségügy másik faktorára: a gyógyszerészeire, a mely semmivel sincs virágzóbb helyzetben, mint említett faktorai a közegészségügynek. A gyógyszerészet sohasem volt hazánkbas; annyira válságos helyzetben, mint épen ma, a midőn annak ügye minden körülmények közt már megérett arra, hogy végre valahára a kor igényeinek megfelelően reformáltassék. Itt fél rendszabály már egyáltalában nem használható. Itt alapos és gyökeres reformra van szükség, még pedig sürgősen, nehogy a közegészségügy ezen intézménye komoly válságba jusson, a melynek egyik előhírnöke ma már itt van, mert ma már alig fél- és nemsokára alig harmadannyian fognak ezen pályára menni mint eddig. Ezen elnéptelenedés okairól kívánok szólani, a melynek egyik következménye a ma már erősen érezhető segédhiány és a melynek — félek — alig egy pár év múlva az lesz a következménye, hogy számtalan gyógyszertár, kivált a szegényebb vidékeken levő kisebb gyógyszertárak jó része kezelő nélkül fog maradni. Ezen elnéptelenedésnek oka kétségtelenül az a reform, a mely a gyógyszerészi előképzettséget pár évvel ezelőtt felemelte. De ez a kornak oly követelménye volt, a mely előtt már kitérni nem lehetett és meg vagyok róla győződve, hogy ha egyébként a viszonyok javultak volna, ez az elnéptelenedés legalább ily mértékben, mint ma tapasztalható, nem lépett volna fel. Oka ennek az elnéptelenedésnek az a nehézség is, a melylyel a gyógyszerészeti pályára menőknek önállósítása jár. Egyáltalában nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy ha ezen nehézségtől mind többen és többen visszariadnak s mind kevesebben és kevesebben lépnek ezen pályára, a mely ma már az oklevél megszerzésére épen annyi időt vesz igénybe, mint bármely más tudományos pálya. Míg más pályán az illető megszerezvén az oklevelet, a lehető legrövidebb idő alatt önállósághoz és függetlenséghez jut: addig ezen a pályán tulajdonkép csak akkor kezdődik a gond és a küzdelem, mikor az illető az oklevelet megszerezte, mert ekkor kell gondolkoznia azon, hogy miképen nyer jogosítványt, a mely neki az önállóságot biztosítja. A jogosítványhoz a gyógyszerész kétféle úton juthat. Az egyik módja a jogosítvány megszerzésének
