Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-25

92 26. országos ülés 1897. sújtó óriási kárai és veszteségei állami életünknek egész jövőjét veszélyeztetik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem az országnak létérdeke, hanem az ország léte és boldogulása elleni valóságos merénylet az, ha a vámközösség tovább fentartatik; (Igás! Ügy van.' a szélső baloldalon.) mert a közös vámterület mellett az évszázados fejlettségű osztrák ipar szabadon áraszthatja el terményeivel hazánkat, és itt legyőzhetetlen versenyt szül, mely nagyban akadályozza nagyiparunk boldogulását, a kisipart pedig, a mely különben is nagy nehézségekkel küzd, egészen elnyomja. Ha volt valaha, t. ház, nagy nemzeti érdek, a melyben egységes és egyöntetű közvélemény jött létre ebben a hazában, úgy bizonyára az önálló vámterület érdeke az. Ma már az önálló vámterület szükségessége vitán kívül álló bevégzett igazság erejével bir mindazokra nézve, a kik az ország anyagi érdekei iránt csak a legkisebb érzékkel is viseltetnek. A népességnek e

gy oly nagy, előkelő fontos eleme, mint a milyen az iparosság, egyhangú meggyőződéssel követeli az önálló vámterületet, de követeli azt a mezőgazdaság, a kereskedők, és követeli sírva és hangosan mindnyájunk megélhetése is. Egy igazi államférfiú, a ki csak egy szikra érzékkel is bír, és a ki csak a legcsekélyebb gondossággal is viselkedik az ország fejlődése, boldogulása és anyagi gyarapodása iránt, már ezen egyhangú követelményt is döntőnek ismeri el arra nézve, hogy az önálló vámterület megvalósításában lássa és találja fel feladatát és hivatásának teljesítését. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) És a Bánffykormány és az ő elnöklete alatt létező magyar királyi kormány mégis azt mondja, hogy nekünk magyaroknak létérdekünk a közösség létesítése, fen tartása. Ezentúl azt is mondja, hogy nem szabad, hogy a magyar kormány által elfogadandó egyezség ajándékozás jellegével bírjon. (Halljuk! Halljuk!) Nohát micsoda beszéd ez? (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ne beszéljen a miniszterelnök úr talányokban, hanem mondja meg nyíltan, egyenesen, határozottan, hogy ő a quótát, a közösügyi költségekhez való hozzájárulásunk arányát felemelni szándékozik, és hogy ő azt az ország érdekei feláldozásával, az ő teremtményeinek aszisztencziájával fel is fogja emelni. Mondja meg nyíltan a miniszterelnök úr, hogy ő Ausztria túlhajtott követeléseivel szemben vagy nem volt képes, vagy nem is akart az ország féltett érdekeinek megvédelmezésére állást foglalni; mondja meg nyíltan, hogy megadta, vagy kénytelen volt magát megadni az osztrákoknak. (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Beszéljen nyíltan, ne tálaljon fel a nemzetnek rejtélyeket, ennek a nemzetnek, a mely úgyis január 15-én, pénteken. súlyos aggodalmak keserű érzetével látja, hogy az osztrák hatalmi erő ismét legyűri a magyar kormányt, és hogy ennek a kormánynak sem ereje, sem akarata a magyar nemzeti érdekek megvédelmezésére. (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ne beszéljen a miniszterelnök úr ajándékozásról sem. Hát miféle ajándékozásról is lehet szó akkor, a midőn Ausztriának egész politikai közvéleményében, élén az osztrák kormány nyal, a magyar nemzet vagyonának kizsákmányolá sara való törekvés nyilatkozik meg, és a mikor az ország abban a veszedelemben forog, hogy egész vagyonától, munkásságának és fáradságának minden gyümölcsétől az osztrákok javára és azok érdekében megfosztassák. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Midőn tehát azt látom, t, ház, hogy a Bánffykormány megadva magát az osztrák erőnek, újabb és újabb súlyos terheket kivan az országnak a vállaira rakni és hajlandó még a legvakmerőbb merényletei is a nemzet érdekei ellen elkövetni, akkor ezek a gazdasági szempontok hangosan kívánják tőlem azt, hogy én a költségvetést ezen szempontból se szavazzam meg a kormánynak. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) De, t. ház, a nemzetgazdasági érdekek mezejéről áttérve az egész állami életünkbe oly mélyen belevágó közigazgatási kérdésre, vájjon a kormánynak az iránti czélzata és szándéka, hogy ő a közigazgatást újjászervezni akarja, nem lehet-e talán jogos és elfogadható indok arra, hogy én épen az ország közigazgatásának általam is kívánt javítása czéljából és ennek a törekvésnek a megvalósíthatása szempontjából ezt a költségvetést a kormánynak mégis csak megszavazhassam ? De hát, t. ház, ismét nem. Mert hiszen a kormány a közigazgatás újjászervezésére nézve az 189Í XXXIII. törvényezikknek álláspontjára kivan helyezkedni, ebből kivan kiindulni, a mely pedig a megyékben eddig választás alá esett tisztviselői állásokat kinevezés útján rendeli betöltendőnek. íme tehát, a czél nyilvánvaló és világos. A kormány azon óriási hatalmon túl, a melylyel rendelkezik, minden hatalmat a saját kezébe kivan összpontosítani. A helyi érdekek iránti intézkedési jógát is el akarja kobozni a polgárságtól egészen odáig, a míg az önkormányzat egyszerűen üres frázissá válik.

r (Igaz! Ügy van ! a szélső baloldalon.) Én a mi szerencsétlen közjogi helyzetünkben, ebben a közösügyes rendszerben egyáltalában nem vagyok hajlandó a municzipális Önkormányzatban rejlő hatalmat annak a központi hatalomnak kezébe juttatni, a mely idegen érdekért meggondolatlanul, könnyelműen kész feláldozni politikai és gazdasági önállóságunkat,