Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-33

33. orsságos ülés 1397. január 25-én, hétfőn. 289 menedékháznak s még mindig elég hely marad a többi czélra, mely kontempláczióba van véve. Ezt a körülményt akartam különösen fel­hozni, mert a legfőbb panasz épen az, hogy nincs elegendő hely. íme, itt bőven kínálkozik hely, a költség pedig, melyet egy parancsnok­nak a kinevezése és az eltartás okozna, azon összegből, melyet a képviselőház felemelve meg­szavaz, sőt a múlt évben, úgy tudom, ha­talma is adott a kormánynak, hogy a mennyi­ben a honvédsegélyezés megkívánná, többet költ­het az akkor előirányzott összegnél, a melyet mi keveseltünk, és csak akkor nyugodtunk meg, midőn a miniszterelnök úr ezt mondotta, hogy ha nem lesz elég, többet is fog költeni az utó lagos elszámolás mellett. Az összegre nézve tehát a kormány keze nincs megkötve. A menedékházra alkalmas épület a kor­mány kezében van, üresen áll, jó állapotban van ; ezért ajánlom ezt a tervet, melyet itt meg­pendítettem, abba a jóindulatba, melyben a mi­niszterelnök úr ez ügyet eddig is részesítette. Ez épület berendezése akkor sem lesz hiába­való, ha a mostani agg honvédek generácziója ki­hal, mert hiszen a most szolgáló honvédaltiszte­ket lehet majd ott elhelyezni, a kiknek többszörös altiszti kapituláczió kitöltése után joguk van bizonyos állami ellátásra. Azok ott lehetnek majd, úgy, mint Nagy-Szombatb m ;i közös had­sereg rokkantjai. S most Illyés Bálint t. barátom beszéd­jének második részét illetőleg is felhozok egyet-mást. 0 bizonyos sérelmeket említett, me­lyek részint a kezeléssel megbízott új központi hatóságnál, részint a honvéd-bizottságok szerveze­tében fenforognak. Én e viszonyokat speczialiter nem ismerem, de tudok eseteket, melyek csak­ugyan zavarokra mutatnak a kezelés körűi Bizonyos bürokatikus lassúságot látok, a mely kétszeres baj akkor, a mikor elaggott emberek­ről van szó, a kik veszélyesen megbetegeszuek s a kiknél épen ilyenkor a segély gyorsasága fontos. Épen ez a gyorsaság válik lehetetlenné az egyik közegtől a másikhoz való küldözgetés által; ezalatt az a szegény ember meg is halhat s a betegsegélyezésre szánt költség esetleg csak a temetkezésre érkezik meg. Nekem magamnak jelentettek egy esetet, hogy egy régi tiszt, a ki Törökországba szakadt s Konstantinápolyban mint tisztességes iparos be­csületet szerzett a magyar névnek, agg napjaira munkára tehetetlenné vált és ott lakó honfitársai irgalmából élt. Állapota olyan rosszra fordult, hogy a menedékházba bejuttatni már lehetetlenné vált. Hozzám fordultak tehát, hogy honvéd-segé­lyezést kapjon. Magam fordultam a miniszterelnök úr által felállított bizottsághoz, kérve, küldjenek neki mennél előbb 100 arany frank segélyt; KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901 II. KÖTET. minthogy tiszt volt, kevesebb összeget nem is kérhettem számára. Az a miniszteri tanácsos és annak tisztviselője, kire ez ügy bizva volt, kel­lően el is járt. Meggyőződve az adatok valósá­gáról, gyorsan utalványozták a 100 frankot és áttették az ügyet a központi honvéd-bizottsághoz. Ez járt el késedelmesen, azt mondván, hogy ez külföldi honvéd s nem tartozik az ő lisztáiba. Ebből hosszú huza-vona lett. Annak a szegény embernek családja mindennap elment a konzulá­tusra, várva a pénzt. Utoljára leszállították a 100 arany frankot azon a czímen, hogy Török­országban s nem itt betegedett meg, 15 bankó forintra s ezt küldték meg neki. Addig pedig, hogy ha a konstantinápolyi magyarok irgalom­fillérekkel nem támogatják, minden segély híján lett volna. T. ház! Ebből az esetből kifolyólag nem hibáztatom egyik hatóságot sem, csak arra kérem az igen tisztelt miniszterelnök urat, rendezze be úgy a dolgot, hogy a sokféle hatóságon való keresztül menetel folytán az ügyekben ilyen kom­plíkácziók és hosszadalmasságok ne álljanak elő. Mert sokszor illuzóriussá válik az egyik vagy másik fél által nyújtott segély, a mikor a másik hatóság valamely bürokratikus szabály miatt meg­gátolja vagy késlelteti az eljárást. Hogy mi a hiba a háromféle bizottságban való eljárásnál, azt nem tudom, de baj van, az bizonyos. S épen azért hoztam fel ezt a körülményt, mint az előttem szóló tisztelt képviselőtársam és ajánlom azt a tisztelt miniszterelnök úr figyelmébe. De első sor­ban legfontosabb az a kérésem, mely a honvéd­meuházak berendezésére vonatkozik; rámutattam arra a módra is, a melylyel legkevesebbe ke­rülne az, méltóztassék tehát ezt az ügyet is az­zal a jóindulattal mielőbb rendezni, a melyet mi e padokról is mindenkor szívesen elismertünk. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Rakovszky István jegyző: Kossuth Fe­rencz ! Kossuth Ferencz: T. képviselőház! (Báli­juk! Halljuk!) Legyen szabad nekem is ez ügy­ben röviden felszólalni; a mit teszek annyival inkább, mert azt látom, hogy a honvédek ügye nem igen nagy érdeklődéssel találkozik e ház­ban, pedig a 48-as honvédek ügye iránt minden magyar embernek érdeklődnie kellene. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Nekem kifogásom van azon feltevés ellen, hogy a magyar honvédeknek nyújtandó összegek segélyezésnek tekintessenek, mert a honvédeknek joguk van az ország elismerésére s ha valakinek ez országban, nekik van joguk nyugdíjaztatásra. Hozzájuk nem a segélyezés, nem a kegyadomá­nyozás méltó, hanem a tisztelettel megadott nyugdíj, melyet a hálás nemzet kezeiből köue­telni és elnyerhetni kitörülhetlen joguk van. (He­37

Next

/
Thumbnails
Contents