Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-32

270 32. országos ülés 1897. január 28-án, szombaton. röviden csak azt jelentem ki, hogy a kiterjesztést nem értettem másként, mint úgy, hogy a választók száma mindenesetre több lesz, mint a mennyi a jelenleg érvényben levő törvények szerint van. Hozzátettem azt is, hogy az egységesítés is szükséges, hogy ne legyen sokféle czenzus. Ámde hogy ez mikép állapíttassák meg: ez oly részletes tanulmányt igényel, a melynek még csak kezdetén vagyunk, mert hisz méltóztatnak tudni, hogy ezelőtt 1—2 évvel még azt sem tudtuk, hogy a negyedföldadó mit tesz ki, és másfél esztendei munka eredménye, egy kompendium, a mely körülbelül ujjnyi kötetet tesz ki. Én tehát, hacsak nem akarnék — hogy magamat egy közönséges kitétellel fejezzem ki — hasból beszélni, más nyilatkozatot nem tehettem. Ez az, a mit mondani akartam és ehhez tartom magamat. A mi pedig azt illeti, hogy a képviselő urak folytonosan azt mondják, hogy ők nem irtóznak tőle, ők elmennek a végső határig s megadják a haza minden híí s a hazához ragaszkodó minden polgárnak a szavazati jogot, erre nézve megjegyzem, hogy abban a perezben, a mikor a képviselő úr fel fog találni oly érzületi manóméiért, a mely a választó mellére illesztve, megmutatja a fokot, hogy 8 mennyire hü fia hazájának, hozzájárulok indítványához és azt a magam részéről is elfogadom. Mivel azonban ezt sem törvényben definiálni, sem semmiféle módon körülirni nem lehet, azt hiszem, az ő helyzetük akkor volna nehéz, ha kilátásuk volna arra, hogy határozati javaslatuk a kérvényi bizottság javaslatával szemben elfogadtatik. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Következik a szavazás. Miután a kérvényi bizottság javaslata ellen nem tétetett kifogás és csak az álláspontok jelöltettek meg, a bizottsági javaslat elfogadtatik. (Helyeslés jobbfelől) Már most kérem a t. házat, hogy a kérvények tárgyalása szakíttassék meg, mert három interpelláczió is van. A kérvények tárgyalása szabály szerint minden hét szombati ülésén történvén, azok folytatólagos tárgyalása a jövő hét szombatjára halasztatik. (Zaj.) Kérek csendet. Következnek már most az interpellácziók abban a sorrendben, a mint be vannak jegyezve. Ki következik? Lázár Árpád jegyző: Városy Gyula! Városy Gyula: T. ház! Eövid interpelláczióm az igen tisztelt belügyminiszter úrhoz szól Csík vármegye felső-csíki járásának . . . . (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, menjenek helyre. (Helyeslés.) Városy Gyula: . . . . főszolgabírója hatalmi állásából kifolyó túlkapásairól. Ez az eset is, a mely választóim részéről hozzám magánlevelekben beterjesztetett, igazolja azt, hogy a választások alkalmával a különböző irányú szenvedélyek mennyire fel voltak korbácsolva; igazolja azt, hogy Kristóffy képviselőtársamnak a túloldalról épenséggel nem volt igaza akkor, midőn azt állította, hogy a megyei közigazgatási tisztviselők a választások alkalmával teljesen kifogástalanul viselték magukat, hanem hogy e tekintetben teljesen igaza van a t. miniszterelnök urnak, a ki első, úgynevezett nagy beszéde egy részében beismerte, hogy a megyei tisztviselői karral is megtörténhetett, hogy itt-ott átlépte hivatalos funkcziója határát. És ebben teljesen igaza van, mert ép úgy a választások előtt, sőt fájdalom a választások után is az országban több helyütt látják annak nyomait, hogy a megyei tisztviselői kar még mindig abban a régi választási presszionális légkörben él. Nem akarok hosszasan reflektálni arra, hogy választókerületemben a felső-csíki járás főszolgabírája a választás napján oly annyira szemelőtt tartotta a hivatalos kötelességet és cselekvési kiszabottságot, hogy körülbelül huszonöt választómat lezáratta minden különös ok nélkül. De különösen szomorú a mai helyzetre az, hogy egyes emberek elfeledkezve nemesebb és a közjóra hasznosabb kötelezettségeikről, a kortespolitikát elég oktalanul folytatják a választások után is. Innen van az, hogy Csík vármegye felső-csíki járásának főszolgabírája, ámbár ott sem járványos betegség, sem az egyes községekben verekedések uem fordultak elő, 16 községből álló járásában a farsangi tánczmulatságot minden ok nélkúl betiltott •'. (Mozgás a jobboldalon.) Engedjék meg az urak, ez lehet, hogy nem borzasztó, de az a szegény székely nép, mely dolgozik reggeltől estig, mely minden idejét és erejét arra fordíja, hogy nehéz fuvarozással, a bányászatnál, út- és vasútépítésnél jószágszertí szolgálatot tegyen, az érzi, hogy szórakozásra, üdülésre szüksége van, és egy embernek önkénye ettől egyszerűen megfosztja. Ha nekünk a fővárosban megvannak a szép házaink, a bálterének s más szórakozás, a tisztelt túloldalról ne hallassanak olyan hangot, mely helyesli a szóban forgó szolgabíró eljárását, mintha annak a szegény népnek nem is kell szórakozás. A ki dolgozik, megérdemli azt, hogy körülményei szerint szórakozzék, üdüljön és mulasson. Interpelláczióm arról szól, hogy a főszolgabíró áthágta a hivatalos körét, és hogy ezen csekélynek és sok ember előtt semminek vett dolog megszüntettessék; interpelláczióm az igen tiszteli belügyminiszter árhoz, a kinek valószínűleg semmi tudomása sincs erről a dologról, következőleg hangzik (olvassa) : »Tisztelettel kérdem a nagyméltóságú belügyminiszter urat, van-e tudomása arról, hogy: