Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.
Ülésnapok - 1896-21
16 21. országos ülés 1897. január 11-én, hétfőn. ugyanazon szabály szerint járunk el, mint az étsónál. A legkülönbözőbb árak vannak tehát megállapítva a szerint, a mint a szállítási költség több vagy kevesebb. Például Aradon kerülne a marhasó kis mennyiségben 6 forint 12 krajczárba, nagy mennyiségben, vagyis vaggon szerint, hat forint hét krajezárba, Bártfán hat forint harminez krajczárba, Budapesten hat forint hatvanhét krajczár, illetőleg hat forint hatvannégy krajczárba. így változnak ezek az árak a szállítási költség szerint. Méltóztassék elhinni, hogy ha egységes árt állapítunk meg, akkor kijön egy közép-ár, melyre nézve azonban semmi támpontunk nincs, de a mely mindenesetre sokkal magasabb lesz, mint az, mely kontemplálva van azok részére, kik közelebb esnek az előállítási helyekhez. Az egységes ár tehát kétségenkívül igazságtalanságot foglalna magában. Ép ezért, miután az étsónak kérdésénél sem lehetett ezt keresztülvinni, nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt a javaslatot elfogadhassam. (Helyeslés a jobboldalon.) Ivánka Oszkár: T. ház! Én úgy látom, hogy a t. pénzügyminiszter úr most is egészen szűkkeblű, egyoldalú felfogásból kiindulva, bírálja el azokat a módosítványokat, melyek ezen javaslathoz benyujtatnak. A t. pénzügyminiszter úrnak t,z az állítása, hogy igazságtalanságot követnének el a marhasó egységes árának megállapításával azok ellen, kik a sótermelési helyekhez közelebb laknak, egyszerűen nem áll akkor, ha a sónak az egész országra kötelező és egyenlő alap-ár nincs túlmagasan meghatározva. (Helyeslés balfelöl.) Igazságtalanságot nem követünk el azokkal szemben, kik olcsóbban fogják a sót kapni a jövőben, mint kapják most, de viszont nem lehet azt mondani, hogy egy ilyen monopolszerű tárgynak egységes áron való darusításával igazságtalanságot követünk el az ország lakosságának egy részével szemben; hiszen méltóztassék csak a dohány-egyedárúságot tekinteni. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) A dohánykertész például olssóbban pipál, vagy én, ki dohányt termelek, mint az, a ki nem termel dohányt ? A szivar vagy a dohány a dohánygyár mellett olcsóbb, mint a legnagyobb távolságban? Ez egyszerűen nem áll, hanem igenis áll az, a mit a t. pénzügyminiszter úr első felszólalásában mondott, hogy ő nemcsak a gazdaközönség érdekét tekinti, hanem kénytelen megvédeni a kincstárt is azon veszteségektől, melyek beállhatnak akkor, ha a só ára túlságosan olcsón volna megállapítva és a szállítási költségek szintén a kincstárt terhelnék. Kétségtelen dolog, hogy a mikor egyedárúság tárgyát képező czikket olcsón adunk a fogyasztó közönség rendelkezésére, különösen ha ez olyan czikk, mely az életszükséglethez tartozik, és mely elől a legszegényebb ember sem menekülhet, kevesebbet nyer azon a kincstár, mert ha egy olyan czikket adunk drágán, melyet nem kénytelen mindenki fogyasztani, akkor abból kevesebbet fogyasztanak. De ha a sót adjuk olcsóbban: az a differenczia, mely az árban mutatkozik, a kincstár vesztesége. Ez az, a mire azt mondtam, hogy szűkkeblűség. Méltóztassék az igen t. pénzügyminiszter úr megengedni, de ő, ki nagy fizetést élvez, nem fogyaszt több sót, mint az a napszámos, ki alig tudja mindennapi kenyerét megkeresni. Ellenkezőleg, ő más fűszert is használ, szarvasgombát is tesz az eledelébe, a szegény napszámos pedig sóskenyeret eszik. Minél szegényebb tehát az ember, annál inkább reá van kényszerítve arra, hogy sok sót fogyagzszon. Tehát nem helyes felfogás az államkormányzat részéről azt mondani, hogy az állam ezen nyomorultakon vasalja ki azt, a mire szüksége van. (Helyeslés a baloldalon.) Ha a tisztelt pénzügyminiszter úr az ellenzék felé fordulva azt mondja, nevezze meg azon forrásokat, a melyekből ezen diöerenezia, illetőleg a sónál elmaradt nyereség fedezhető lenne, erre az a válaszom, hogy a legszegényebb néposztály sorsát — ha lehet — enyhíteni kell, akárhol találjuk is erre a forrást. (Helyeslés balfelöl.) Nem az ellenzék van hivatva, melynek propoziczióit a tisztelt kormány soha figyelembe nem veszi, hogy kijelölje ezen forrásokat. Tessék e tekintetben a miniszter úrnak propoziczióval előállani; meg vagyok győződve, hogy azon párt, a miniszter úr pártja — mint mindent — azt meg fogja szavazni; de mi is, itt az ellenzéken, a legszívesebben hozzá fogunk ahhoz járulni. Hanem tessék az általános adóreformot behozni, tessék a progresszív adókat behozni, hogy a kinek nagyobb jövedelme van, az fizessen is többet, (Helyeslés balfdöl.) de ne a sóból, a legprimitívebb életszükségletből, a miből a legszegényebb ember kénytelen legtöbbet fogyasztani, illetőleg ezen czikk árának megdrágításából biztosítani az államnak jövedelmeket. (Helyeslés a baloldalon.) Fölöslegesnek tartom ezekre hosszasabban kiterjeszkedni, egyszerűen pártolom az előadott okoknál fogva és azért is, mert a miniszter úr azok helyessége ellen abszolúte semmi plauzibilis indokot nem tudott felhozni, Okolicsányi László tisztelt képviselőtársam módosítványát és kérem a t. házat, hogy azt elfogadni méltóztassék. (Helyeslés a baloldalon.) Lukács László pénzügyminiszter: T. képviselőház! Csak azért szólalok fel, hogy ne okozzon félreértést hallgatásom, mert hiszen iménti felszólalásomban meglehetősen kimerítőleg nyilatkoztam erről a kérdésről. Az egyik ok
