Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-26

26. országos ülés 1897. jannár 16-án, szombaton. ] \ 7 pénze, hogy a regále-bérlő fizetett. Ezt most elvesztette. És talán enyhítettek ezzel a bérleteken? Nem, sőt ellenkezőleg, sokkal drágábbá tették és nagy jövedelmet húznak belőle. Én nem abból a szempontból fogom ezt fel, hogy ime ennyi a szeszadó jövedelme; Önök óriási jöve­delmet húztak belőle és ezzel is a legnagyobb mértékben fokozták az indirekt adókat. Itt már rámutattak egy tüneményére annak a hirdetett szabadelvűségnek is, a mely szabad­elvűség megint abban is nyilatkozott, hogy — mint már mondtam a regálé-megváltás­nál — nem bíróhoz küldték azokat, a kik nem tudtak megegyezni, hogy pártatlan biró hatá­rozza meg a megváltási összeget az elvesztett jogért, hanem épen maga miniszter, a ki meg­váltotta, határozza azt meg. Hát ez is szabad­elvííség, uraim'? Azt hiszem, a néppárt akkori tagjai, a kik akkor még nem nevezték magukat így, a 67-es alapon állván, készek voltak ezt meg­szavazni, csupán mi elleneztük, mi, a kik csak ugyan liberálisok vagyunk, és ezt a joggal s szabadsággal megegyeztethetönek nem bír tottuk. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Van itt egy másik dolog is, a mire szin­tén méltóztatik hivatkozni a liberalizmus szem­pontjából. Azt mondják: minő liberális volt ez a párt már akkor is, mikor még nem is nevezte magát annak, — hiszen behozta az általános katona-kötelezettséget. Madarász József: Tartotta volna meg magának! Győry Elek: Elismerem, hogy mindenki köteles magát hazája védelmére kiképezni és helytállni, mert ez első kötelessége minden pol­gárnak mindenhol Ez magában helyes dolog, de az nem helyes, a mit Kristóffy t. képviselő úr mondott, hogy hiszen mi is elismerjük a pragmatika szankcziót, hogy tehát ennélfogva nekünk is nagyon helyes és hazafias dolognak kellene tartani, ha a közös hadseregbe dugjuk be németnek, német vezényszóra ifjainkat, kik­nek németté kell lenni azon idő alatt, a mig ott vannak. Ne játszszunk azzal a pragmatika szankczió­val, t. ház. . . . Madarász József: Nekünk nincs pragma­tika szankcziónk! Győry Elek: . . . Van, de rosszul hasz­náljuk e nevet. Az 1848-iki törvények elősza­vába is becsúszott ez a szó pragmatika szankczió, de ez sem jelentheti azt, a miről önök beszél­nek, s a mit úgy magyaráznak, hogy az közös hadsereget, közös külügyet stb. állapít meg. Ilyen a magyar jogban nem exisztál, mert a pragmatika szankczió egy császári határozmány, a melv Magyarországra nézve soha döntő, irány­adó és érvényes nem volt és nem lehetett. A magyar törvényben császári pátens törvény­ként nem szerepelhet. (Egy hang jobbfelől: Ez nem helyes!) Megengedem, hogy a t. képviselő úrnak császári pátensekkel hoznak törvényt, de nekünk nem. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A pragmatika szankezióra nézve, hogy másra ne utaljak, mint Deák Ferenczre, a ki pedig sok rosszat magyarázott ki belőle, elég utalnom arra, hogy a mit nálunk ez alatt érteni lehet, 1723 : I. és II. törvényezikk. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A császári határozmány nálunk irányadó és törvényes nem lehet, bárha be is csúszott a törvény előszavába, úgy mint az 1867 : XII. törvényezikkbe is becsúszott a »birodalom« szó, de azért azt a törvények he­lyett idézni és használni, sem jogunk sem érde­künk (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) és annál kevésbbé ismerjük el azt, hogy abban az 1723-iki törvényben világos szavai értelme sze­rint másról volna szó, mint a kölcsönös véde­lemről és a fejedelem azonosságáról, ez azon­ban nem a fekete-sárga zászló alatt harezoló közös hadsereg joga, s nem Magyarország leg­életbevágóbb jogának feláldozása. És hogy a pragmatika szankcziót emlegetjük a törvény he­lyett, ez csak arra mutat, hogy erre főleg az iliiberalizmus vállalkozik, tudniillik dobálózni olyan szavakkal, a melyekből később fegyvert kovácsolhatnának ellenünk. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondják, mint említem, ott van az általános katona-kötelezettség. Ez is liberális vívmány ? Azt hiszem, a liberalizmus mégis va­lami szabadságot is jelent. (Tetszés a szélső bal­oldalon.) Liberális párt-e az, a mely behozza a kétéves önkéntességet, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és vájjon olyan nagy libera­lizmus-e az, a midőn abban a helyzetben va­gyunk, hogy a kabáttal együtt törvényt és jogot kell cserélni ? Már méltóztassék megengedni, a hol az állam jogairól s a polgárok jogairól he­lyes fogalmak uralkodnak, ott a haderő sem lehet más, mint testület az államban, csak tes­tületi jogokat bírhat, csak fegyelmi szabályai lehetnek, de ebben a testületben idegen büntető­jog nem érvényesülhet a magyar honpolgárokra. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) És teljes lehe­tetlen, hogy a mint valaki a katona-kabátot magára ölti, egyszerre elavult, rossz s idegen törvények alá kerüljön. A liberalizmus azt kö­veteli, hogy a mig béke van, ha valami olyat követ el, a mi nem katonai dolog, — például ha nem hagyja el őrállomásai, nem engedetlen a felsőbbség iránt, hanem például lop, rabol — akkor ne tartozzék más törvény alá, ne alkal­maztassák más jog. Miért? Azért, mert fegy­verrel teljesíti hazája iránti kötelességét? Katona és katona kösött sem becsület, sem jogok dol-

Next

/
Thumbnails
Contents