Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-10
58 10- országos ülés 1896. deezember 10-én, csütörtökön. rozása és a tényleges ujonczozási időnek megállapítása az 1889 : VI., illetve az 1883 : I. tcz. rendelkezéseinek megfelel: bővebb indokolás nélkül van szerencsém e törvényjavaslatot általánosságban elfogadásra ajánlani. E törvényjavaslattal kapcsolatban a miniszter úr két jelentést is terjeszt be. Az első szól az 1895/6-ban tényleges szolgálatban volt közös hadseregbeli és honvéd egyévi önkéntesek tiszti vizsgáinak eredményéről. E jelentés is minden évben be szokott adatni, mert a t. háznak 1889. április 29-iki határozata utasította a miniszter urat, hogy ily jelentést évente oly időben terjeszszen elő, hogy az az ujonczmegajánlásról szóló törvényjavaslattal egyidejűleg tárgyalható legyen. A miniszter ár most beterjesztett jelentése egészen ugyanazon keretekben mozog, mint a tavalyi s az összes kérdésekre megadja a szükséges válaszokat. Minthogy pedig a perczentuáczióban változás ez idő szerint sem történt, a mennyiben körülbelül ugyanazon eredmény éretett el a vizsgáknál, mint tavaly: nem is fogom a t. házat azzal untatni, hogy résztetesen elősoroljam ezeket a számadatokat. Csupán arra akarok hivatkozni, hogy mint tavaly, úgy ez évben is a jelentkezettek közül 23 százalék nem tette le a tiszti vizsgát, 74 százalék ellenben letette. Azonban egy intézkedés, a mely tavaly óta folyamatba vétetett, enyhébbé teszi most azoknak a sorsát, a kik a tiszti vizsgán megbuktak, a mennyiben azok, a kik különben helyes magaviseletet tanúsítottak, már az első év végén szabadságoltatnak, úgy, hogy ha veszszük azoknak a számát, a kik így szabadságoltattak, látjuk, hogy ez bizony nagyon nagy része azoknak, a kik a vizsgán elbuktak, mert tavaly 284 közül csakis 116 szolgált tényleg második évet. így tehát ebből láthatja a t. képviselőház, hogy ezen súlyos körülmény is nagyon enyhítve lett ezen intézkedés által. Ajánlom ezen jelentésnek tudomásul vételét. A honvédelmi miniszter úr még egy jelentéstterjesztett be, a mely vonatkozik az 1895/6-iki szolgálati év folyamán a közös hadsereg magyarországi ezredeiben és a magyar királyi honvédségnél előfordult öngyilkossági esetekre. Ezen jelentés is 1891 óta évente megfordul a ház asztalán, mert hasonlóképen egy korábbi határozaton alapúi. Ezen jelentés szerint az 1895/6-iki szolgálati évben összesen volt a közös hadsereg magyarországi ezredeiben 123 öngyilkossági eset, tavaly volt 134; továbbá 59 öngyilkossági kísérlet. A magyar királyi honvédségnél pedig ugyanazon időben volt 25 öngyilkossági eset, tavaly volt 42 és 2 öngyilkossági kísérlet. Ezekben kimerítette a honvédelmi miniszter úr azon kérdésekre a válaszokat, a melyek elébe terjesztve vannak, ennélfogva a magam részéről ezen jelentés tudomásvételét hasonlóképen ajánlom. (Helyeslés jobbfelől.) Lázár Árpád jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az alkotmányos jogok között kevés van oly nagy fontossággal biró, de egyszersmind oly nagy lelkiismereti felelősséggel járó, mint a véradó megszavazásának joga. Ez a jog többnyire az ősi alkotmányokban — a mint a mienkben is — gyökeredzik. Az olyan alkotmányokban, mint például az osztrák monarchia alkotmánya, a kik az idők viszonyai és a magyarok istápolása következtében ajándékul kapták a maguk alkotmányát, ez a jog hiányzik; az ujonczmegszavazás joga, tudjuk, a Reichsrathnak nincsen meg. A magyar országgyűlés, mint ősi jogalapban gyökerezőt, ezen jogot fentartotta igen helyesen, és évenként módjukban van a t. képviselő uraknak a véradó megszavazása fölött véleményüket nyilvánítani; és pedig két irányban, a mint hogy a véderő alkatelemeire nézve, nagyban és egészben szólván, két főrészből áll, tudniillik az úgynevezett közös hadseregből és a magyar királyi honvédségből. Ennek a kettőnek az ujonczjutaléka kívántatik ezúttal is, a jövő évben kiállítandó ama kontingensül, a melyet az előadó úr szóval is szíves volt jelezni: 43.849 főnyi ujoncz a közös hadsereg és a hadi tengerészet 12.500 főnyi ujoncz pedig a magyar királyi honvédség számára. Azt mondottam az imént, hogy az úg}?nevezett közös hadsereg. Valóban azt kell mondani, hogy úgynevezett, mert az tulajdonképen osztrák hadsereg. ( Ügy van! a szélső baloldalon.) Nemcsak én mondom ezt, nemcsak az ez oldalon ülő elvtársaim; köszönet az önök egyik oszlopos főtagjának, a nemzet koszorús költőjének, Jókai Mórnak, legközelebb ő is ezt mondotta. Tudniillik a »Nemzet«-ben, a t. szabadelvű párt félhivatalos közlönyében Jókai Mór ünnepelt nevének aláírásával október elején jelent meg egy igen tanulságos czikk, a melyben a quótaemelésről és több efféle, Ausztriában ellenünk nagyon szenvedélyes lázzal, sőt gyűlölettel emelt követelésekről szólva, visszautasítja azokat és azt mondja a koszorús író, önöknek, tisztelt szabadelvű párt, oszlopos tagja és méltó büszkesége, hogy mindez csak nagylelkű ajándék, a mit a magyar nemzet a quóta alakjában fizet, mert nagyrésze a közös hadsereg költségeire megy, már pedig mi közös e hadseregben, mikor annak vezény és szolgálati nyelve német, a színe fekete-sárga és czímere a kétfejű sas ? Maga Jókai mondotta, hogy mi itt ebben a közös, hiszen ez mind osztrák? Köszönöm Mór, hogy erre megtanítottál.
