Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-9

8. országos ülés 1896. deczember 7-én, hétfőn. 5 c viselő úr is leköszönvén, két tag, és a közlekedés­ügyi bizottságba szintén két tag. Ez lesz a napi­rend második tárgya. Elfogadja a ház? (El­fogadjuk !) A kormány résééről jelen vannak: B. Bánfy Dezső, Lukács László, Perczel Dezső, b. Dániel Ernő, Darányi Ignácz, Fejér váry Géza, Josipovich Imre. (Az ülés kezdődik cl. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Molnár Antal jegyző úr fogja vezetni, a javaslatok mellett felszólalókat Josi­povich Géza, az ellenük felszólalókat Lázár Árpád jegyző úr. Következik a jegyzőkönyv hitelesítése. Molnár Antal jegyző (olvassa a folyó hó 7-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van valakinek észrevétele a jegyző­könyvre ? (Nincs!) Senkinek sincs; a jegyző­könyv hitelesítve van. Jelenteni, hogy az első bíráló-bizottság meg­alakult: elnöke lett Sréter Alfréd, jegyzője Ruffy Pál. Tudomásul vétetik. Jelentem, hogy összeférhetlen állásukról a következő képviselők mondottak le: Ferlieska Kálmán Nyíregyháza város tiszti ügyészi állá­sáról és Szentpály Jenő a pénzügyminisztérium­ban elfoglalt földadó-nyilvántartási felügyelői állásáról. Tudomásul vétetik. Bemutatom gr. Károlyi Sándor képviselő levelét, melyben bejelenti, hogy Abauj-Torna­megye garbócz-bogdányi választókerületében nyert megbízását tartja meg és Hevesmegye pétervásári választókerületének képviseletéről le­mond. Elnök: Ezt tehát mint határozatot kimondom és az ülést bezárom. (Az ülés d, u. 12 óra 5 perakor végződik.) Tudomásul vétetik s a ház felhatalmazza az elnököt, hogy a pétervásári választókerület­ben az új képviselőválasztás iránt intézkedjék. Bemutatom Besztercze-Naszód- és Fogaras­megyék közönségének feliratait a megyei tiszt­viselők fizetésének javítása tárgyában. Békésmegye közönségének feliratát a tör­vényhatósági tisztviselők nyugdíjügyének rende­zése iránt. Tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Szentmihály község képviselőtestületének feliratát bemutatom, Korniss Ferencz képviselő által elienjegyezve, a tiszalöki vasút építésénél a község érdekeinek megóvása iránt. A büd­szentmihályi és tiszalöki helyi érdekli vasútról szóló javaslat már a közlekedésügyi bizottság előtt van; miután ez a kérvény arra vonatkozik, javasloiűj hogy ne a kérvényi, hanem a közle­kedésügyi bizottsághoz utasíttassák. (Helyeslés.) A ház elfogadta. Josipovich Géza jegyző : Pulszky Ágost, a felirati bizottság előadója! Pulszky Ágost előadó: T. ház! Van szerencsém a kiküldött felirati bizottság részé­ről a legmagasabb trónbeszédre szóló felirati javaslatot (írom. 31) előterjeszteni. Kérném a t. házat, hogy ennek kiuyomatását, szétosztását és annak idején napirendre tűzését elrendelni méltóztassék. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: A beadott felirati javaslat-tervezet és a bizottság jelentésének kinyomását és szét­osztását a ház elrendeli. (Felkiáltások a szélső 9. ORS S ÜLÉS 1896. évi deczember hó 9-én, szerdán, Szilágyi Dezső elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzőkönyv hitelesítése. — Jelentés az 5. bírálóbizottság megalakulásáról. — Lemondások össze­férbetlen állásokról. — Gr. Károlyi Sándor lemondása a pétervásári mandátumról. — Feliratok bemutatása. — Válasz felirati bizottság bemutatja a felirati javaslatát. Gr. Ápponyi Albert fel­irati javaslata. Elnöki kijelentés. — Indítvány- ós interpellácziós könyvek felolvasása. — Indem­nity 1897. január—április bóra, harmadszori olvasás. — Választások az I. bíráló-, a naplóbíráló­és a közlekedésügyi bizottságokba. — Napirend.

Next

/
Thumbnails
Contents