Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-18

18. o rszágos ülés 1896. deczember 19-én, szombaton. 247 alkotmányos kormányzás követeltetik és ha követeltetik, hogy az egyik fél befolyása a másik fél belügyeibe ki legyen zárva, akkor mindig előfordulhat az, hogy a választók nagy sokasága az egyik államban egy másik pártnak adja át a többséget, mint a másik államban. És ha éhez az előbbi két követelményhez hozzáfűzünk egy követelményt, a mely avval homlokegyenest ellenkezik, akkor a kiegyezés (és a dualizmust) lehetetlenné van téve. De csodálom, hogy t. képviselőtársam, Hegedüs Sándor nem gondolta meg, hogy az ágyú, a melyet felvont, elsülhet hátulról is. (Derültség.) Mert az osztrák szabadelvű párt a régi caentralista Schmerling-párt, a melyet igen jól ismerünk. Ezen párt ujjat húzott mindig mindenkivel: Magyarországgal, a koronával, a külügyi politika érdekeivel, ellentétbe tette magát Ausztria szláv tartományaival, mert gerinanizálni akart, ellentétbe tette magát Ausztria német tartományaival, mert azoknak megtámadta vallásos érzületeit és elvesztette a talajt a nép széles rétegeinél azon közgazdasági politikájával, a mely a kisebb gazdasági exlsztencziákat áldozatul dobta a kapitalizmusnak. Annyira elvesztette a talajt, hogy még pénzzel és katonasággal sem szerezhetne neki Badeni többséget. Ha tehát áll az, hogy ott is, itt is ugyanazon pártnak keli uralkodni; ha be van bizonyítva, hogy ott annak a pártnak többséget szerezni nem lehet: ha be van bizonyítva, hogy Magyaroszágon lehet ok többséget választatni, a minő tetszik: akkor az ágyú, t. ház, hátulról stílt el. (Úgy van! balfélöl.) De én, a ki azt hiszem, hogy első kötelességünk a korona nimbuszát, dignitását és jogait megvédeni, s a felett őrködni, azt fiiszem, hogy az az örökös és mindig ismétlődő diktálási kísérlet, hogy ebben és abban, itt és odaát, mit teszen a korona és az avval kapcsolatos fenyegetés, hogy különben veszélyeztetve van a kiegyezés, az a fenyegetés, hogy a t. urak egy része cserben hagyhatná a kiegyezési politikát: ez nem egyéb, mint annak a veszélyes játéknak a folytatása, melynek tanúi voltunk az egyházpolitikai programra felállításánál és másodszór a jjWekerle-kabinet első bukása után, a mely veszélyes játéknak neve: sakk a királynak. Én mindig meg voltam győződve és nem kételkedem, hogy az a veszélyes játék ismétlődni fog mindaddig, a meddig sikere van, és ha egyszer nem lenne többé sikere, akkor arról a régi szegről le fognak megint vétetni az oda akasztott elvek. Mindezeknélfogva én csatlakozom azon felirati javaslathoz, a melyet beadott Marsovszky t. képviselőtársam. (Éljenzés és taps a baloldal hátsó padjain.) Wlassies Gyula vallás- és közoktatásügyi minszter: T. képviselőház: (Halljuk/ Halljuk!) A kabinet szolidaritását teljesen megingató ezen beszéd után (Élénk derültség és tetszés jobbfelöl.) méltóztassék megengedni, hogy siessek néhány szót szólni, mert nem tudom, hogy a képviselő úr szerint a néppárttal rokonszenvező t. kollégáim meddig fognak engem megtűrni a kabinetben, mert engem állított oda a képviselő úr, mint olyant, a ki a néppártal szemben határozott rosszaló álláspontra helyezkedett, t. barátomat, az igazságügyi miniszter urat pedig egészen ellenkező világításban igyekezett bemutatni, sőt talán egyenesen néppártinak is mondta. Nem hallottam az egész beszédet, akkor jöttem be, a mikor Asbóth képviselő úr igen melancholikus hangulatban arról beszélt, hogy mi minden múlik el. T. képviselő úr, én nagyon jól tudom, hogy ezen a földön minden mulandó, hanem semmi sem fog hamarább elmúlni, mint az ön pártállása, a mennyiben ismerem önnek a pártfejlődésben való rohamos meneteit. (Élénk derültség és tetszés jobbfelöl.) Á t. képviselő úr azt mondja, hogy én valahol ágy nyilatkoztam, — és tökéletesen igaz, több alkalommal is úgy nyilatkoztam — hogy politikai meggyőződésem szerint a néppárt nem lehet állandó tényezője a magyar közéletnek. (Igás! Úgy van a jobboldalon.) Ezt mondottam és ma is azt vallom. Sőt talán hozzátettem azt is, hogy ismerem annyira a törvényhozási pszichológia törvényeit, hogy ilyen nagy reform után, mint a minő az egyházpolitikai törvények megalkotása volt, bizonyos visszahatás keletkezik s ez a visszahatás tart egy ideig, tudniillik a meddig tart az a képzelt betegség, hogy a nagy reform valami roppant nagy bajokkal jár. De nem soká eljön az az idő, midőn meggyőződnek róla, hogy ezen egyházpolitikai törvények senkire és semmi vallásra nézve hátránynyal nem járnak, (Élénk helyeslés a jobbolda'on.) sőt, mint épen Asbóth képviselő úr mondja: a vallásos élet már is bizonyos buzdulásnak indult. Ez a mi meggyőződésünk is és ennek többször is kifejezést adtunk; hangoztattuk, hogy a szabadság tiszta levegőjében él, erősödik és izmosodik a vallásosság érzete is. És ha majd számon fogják kérni a néppárt korteseitől, a kik mindenféle ráfogásokkal illették a szabadelvű pártot és mindenféle fenyegetésekkel halmozták el a könnyenhivő népet, (Igaz! Ügy van! jobbfelöl.) ha számon fogja tőlük kérni a nép, hogy igazzá vált-e, hogy a j templomok zsidó magtárak lesznek? és ha megkérdezik, hogy hisz a keresztény vér még most j sem foly? vagy — mint tegnap a főrendiház' ban is felhoztam —- egy ízléstelen korteskedési