Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-18

18. országos ülés 1896. deczember 19-én, szombaton. 245 ját képezi sok alaptalan gyanúsításnak. E miatt kormányképes pártok nem alakulhatnak.— »\Jgy van«. — Nincs egészséges vérkeringés. Az egyházpolitika ellen felhozták azt is, hogy felbontotta az eddigi, pártalakulásokat. Ez igaz, de helyes és — »Úgy van«. — meg van mutatva az út, a melyen eljuthatunk oda, hogy parlamentünkben két kormányképes párt álljon szemben egymással. (Derültség a baloldalon.) Az egyházpolitika megteremtette a tiszta alapot, a melyen a szabadelvű és konzervatív elemek csoportosulhatnak.* (Derültség a szélső baloldalon.) Eötvös Károly: Mi következik már most ebből? Asbóth János: Midőn, t. ház, befejezni kívánom beszédemet, (Éjemés jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! balfelöl.) ezt teszem azon reményben, hogy ezentúl a t. ház minden oldalán követni fogjuk a t. miniszterelnök úrnak azon hozzánk intézett tanácsát, hogy legyünk egymás iránt igazságosak, és azt a reményt merítem ebből, hogy a t. többségnek egyházpolitikája minden irányban, mindenütt és minden téren csak keserűségre, csak csalódásra, csak kiábrándulásra és dezilluzióra vezethet. Csalódtak azok, t. ház, a kik ettől az akcziótól várták a szabadság egy korszakának felvirágzását. Nem kételkedem abban, hogy a t. Kossuth-párt épen ebben a szellemben támogatta a kormányt a múlt országgyűlésen, hogy ettől az akcziótól várta a szabadság korának felvirágzását Hogy a szabadságnak minő korára ébredt a választásoknál, azt maga érezte, azt maga tudja legjobban. Ez volt talán minden csalódásuk közt a legkeserűbb csalódás. Protestáns testvéreink eleintén komoly aggodalmakkal fogadták az egyházpolitikai programmot. Hiszen Péchy Tamás t. képviselőtársam, a Zay grófok és mások nem azért foglaltak állást vele szemben, hogy egyházi érdekeik ellen forduljanak. De voltak, kik azzal akarták őket megnyerni, hogy ez nekünk is fájni fog, de a katholikusoknak jobban fog fájni. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Igaz, t. ház, úgy van, a katholikusoknak jobban fáj, mert nálunk a szentséget érinti. De bekövetkezett az, hogy épen azért, mert a zsenerózus szív a szorongattatás napjaiban nem hagyja el övéit, ha azelőtt közömbös is lett volna, bekövetkezett a katholikus hitéletnek egy csodálatos felbuzdulása, ellenben t. protestáns testvéreink közül már igen sokan kezdik látni, hogy ezeknek az egyházpolitikai reformoknak némely határozatai — mert senkisem akarja a teljes abrogácziót, a mint azt Polónyi t. képviselőtársunk mondta — fenyegetik nemcsak egyházuknak anyagi függetlenségét, de fenyegetik a hitélet erejét és bensőségét is. Mit mondjunk zsidó polgártársainkról? Rosenberg Gyula: Rágalmat! Asbóth János: Mi a rágalom? Rosenberg Gyula: Most jön majd a rágalom ! (Elnök csenget.) Asbóth János: Honnan tudja a t. képviselő úr, hogy uri jön? Rosenberg Gyula: Asbóth-féle előzmények ! Elnök: Kérem a képviselő urat, ne szóljon közbe. Asbóth János: Tisztelt zsidó polgártársaink mintegy mámorban voltak és azt hitték, hogy ezek az egyházpolitikai reformok azt fogják előidézni, hogy minden társadalmi válaszfal megszűnik, azok is, a melyek keresztények és keresztények között fennállanak; hogy ahhoz elegendő lesz, hogy valaki zsidó, hogy minden ajtó megnyíljon előtte, úgy mintha maga lord Rothschild volna. (Derültség balfélóí.) Mit láthatnak ma tisztelt zsidó polgártársaink? ázt, hogy az elzárkózottság nagyobb, mint azelőtt volt. Ők, mint épen Rosenberg Gyula t. képviselőtársam, ott is keresik már az antiszemitizmust, a hol nincs és ha meghallgathatnák, a mit bizalmasan beszél egymás között két nagy szabadelvű, hallanák, hogyan szidják a zsidót. (Derültség balfelől.) A t. miniszterelnök urat megtámadták, hogy ő itt bírálat alá vesz és nyilatkozik olyanokról, kik távol vannak. Én azt hiszem, hogy a t. miniszterelnök úr jogosan járt el, mert azt hiszem, hogy ebben a teremben, a hol politikáról van szó, azokról, kik politikai tényezők voltuk, vagy politikai tényezőknek megmaradtak, ha nincsenek is itt, bizonyos határok közt bizonyos szempontból beszélni, őket bírálni mindig lehet, és ha én a csalódások és dezilíuziók és keserűségek során végigmegyek, nem tehetem, hogy meg ne emlékezzem azon férfiúról, a kit igen sajnálom, hogy nincsen többé jelen, arról a nagy financzbürokratáról és nagy financzadminisztrátorróí, a ki magát egy pillanatig providencziális államférfidnak tartotta. Meszlény Lajos: Jó sora van annak! Asbóth Jenő: És az osztrák vasúti pályaháztól a Lloyd-ig azt a lelkesedést, a melylyel őt a Teréz- és Lipótváros fogadta, Összetévesztette a nemzet lelkesedésével. De a ki megmutatta, hogy kitűnő pénzügyi adminisztrátor, de nem államférfiú, még a legsajátabb téren sem, mert a német pénzpiaczra a valutarendezés érdekében épen a legrosszabb pillanatban appellált, és ez volt a megakasztás egyik legfőbb oka, mikor az a piacz felvételképtelen volt. És a ki erre az országra ráhárította a valutarendezés minden áldozatát s minden terhét, a nélkül, hogy ma akárki is meg tudná mondani, hogy mikor fogjuk és egyáltalán fogjuk-e elérni annak előnyeit? Ennek a kitűnő férfiúnak közelebbről olvastuk csöndes kimúlását a poli-