Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-18

18. országos ülés 1896. d orgánumban igyekszik ugyanazt a funkcziót végezni. És, t. ház, midőn kísérlet történt, és nagyjában sikerült is, a törvényhozásból kiirtani az ellenzéket, akkor más orgánumokban fog kifejezést nyerni az elégül étlen ség, mely az országban létezik, és a törvényhatóságok, a melyekből hosszú évek óta már-már kihalt a közéleti és politikai mozgalom, újra be fognak telni politikai mozgalmakkal és közélettel. Az ellenzék, t. ház, a vesztett csatát fel fogja venni vármegyéről-vármegyére, évről-évre a törvényhatósági bizottsági tagok választásánál. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) A t. miniszterelnök úr múltkori beszédjében igyekezett előadni mindazt, a mi a választások igazolására szolgál. A legfőbb igazolását ezen választások módjának a t. miniszterelnök úr nem mondta meg, de megmondták mások és ismerjük, hogy mi volt a legfőbb igazolása ennek a rendszernek. Abban keresték minden választási visszaélésnek igazolását, hogy ezúttal minden eszköz meg van engedve, és minden eszköz jó, mert nem szabad megengedni, hogy a törvényhozásba bejöjjön a néppárt. Pedig a néppárt mégis bejött. A visszaélések ezen igazolása, t. ház, eszembe juttat egy adomát, és én bocsánatot kérek a t. háztól, ha olyat mondok el, a mit bizonyára igen sokan ismernek, (Halljuk!) de olyan frappáns a parallela, hogy lehetetlen, hogy as ember ne alkalmazza. Megjegyzem azonban, teljes tisztelettel, hogy én a parallelát és a hasonlatot csak az igazolás módjára kivánom alkalmazni, mert tudom, hogy az urak sokat megengednek maguknak a szerelemben és a háborúban, a mit a kártyában indiguáczióval utasítanának vissza. (Derültség.) Egy éjjeli kávéházban, t. ház, ül két éjjeli alak és azon körökben populáris játékot, a »tartlit« játszsza. Es az egyik egyszerre felkel és kijelenti, hogy én nem játszom tovább! És mikor a másik kérdezi, hogy miért, azt mondja : te a szabályok ellen játsztál, veled nem játszom tovább! És a másik felkel és azt mondja egész indiguáczióval: »Bitte, nur so war die Parthie zu gewinnen!« (Derültség hal/elől.) De, t. ház, az igazolás ezen módjában van egy nagy beismerés és van egy nagy elégtétel nekünk, a kik a t. többség politikájával szemben találtuk magunkat a múltban. Mindig arra hivatkoztak -akkor velünk szemben, hogy a t. többség politikája mögött áll a nemzeti közakarat. Hát t. ház, ha ezt mondták, akkor hitték is. Nem szabad kételkednem benne, de a választásokhoz érkezvén a t. urak, akkor ez a hit erősen meg kellett, hogy inogjon, meg kellett, hogy romoljon és romokba dőljön, mert ha a t. urak még mindig bona fide hitték volna, hogy az ő politikájuk mellett a nemzeti közakarat KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. I. KÖTET. 241 van, akkor nem kívánhattak volna egyebet, mint, hogy legyen meg mindaz, amit gróf Apponyi Albert a választások tisztaságára követel, akkor nem kívánhattak volna egyebet, mint azt, hogy a választások a legszabadabban, a legtisztábban folyjanak le (Igaz! balfelöl), mert az lett volna az ő nagy erkölcsi diadaluk, és akkor tűnt volna ki, hogy megettük a nemzeti közakarat áll. (Úgy van! balfelöl.) De, t. ház, azt mondják, hogy a néppárt veszélyes és ezért meg volt engedve minden. Hát, t. ház, ebben meg egy nagy önvád van. Akkor mondjanak azok, a kik ezt állítják, mea culpát, mert, t. ház, az egyházpolitikai radikalizmus és azon tajtékzó és köpködő agitáezió nélkül, mely minden vallásos érzelmet felháborított, soha a néppárt létre nem jött volna. (Igás! Úgy van! balfelöl.) És, t. ház, eszerint, mindaz a veszedelem, amelylyel a néppártot vádolják, hogy felekezeti táborokra szakította a nemzetet és megrontja a nemzeti egységet, azoknak fejére száll, a kik ezt előidézték és a dolgokat ide vezették. De én arra kérem azon t. képviselőtársaimat, a kik most először és újonnan találják magukat e t. házban ugyanazon egyházpolitikai oppoziezió terén, melyen én az egyházpolitikai rendelettől kezdve immár a harmadik országgyűlésen állok, hogy ne ijedjenek meg a maguk árnyékától azért, hogy kigyót-békát kiáltanak rájuk. Azt mondják, t. ház, hogy mi klerikálisok, ultramontánok és reakczionáriusok vagyunk. Én óhaj tandónak tartanám ugyan, t. ház, hogy kövessük mindnyájan azt a bölcs és hazafias tanácsot, a melyet megnyitó beszédében mindnyájunkhoz intézett a mélyen t. elnök úr, hogy legyünk egymás iránt igazságosak; de, t. h parlamentarizmus elvei szerint a t. többség dönt, a harczmodor és a vitatkozási modor fölött is, és hogyha úgy dönt, hogy a pártok egymást gúnyneveken szólítják, nekünk ezt is akczeptálnunk kell. De ami épen ezeket a gúnyneveket illeti, én hivatkozom gr. Apponyi Albert t. képviselőtársunkra, — ő jelen van, hivatkozom gr. Károlyi Sándorra, a ki tagja a háznak, hivatkozom Kardos Kálmán f. képviselőtársunkra, a ki tagja a háznak és a t. többségűek; ők mindnyájan tagjai voltak annak idején a Sennyey-pártnak és emlékezni fognak, hogy a Sennyej^-pártra épen azt mondták, hogy az klerikális, ultramontán és reakczionárius. (Egy hang jobbfelöl: Igaz!) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy igaz; mindamellett, t. képviselőház, daczára annak, hogy ezt mondták, és hogy Sennyeyt nem is nevezték másként, mint a > fekete báró«, látjuk, hogy maga a szabadelvű párt kormánya a fekete bárót a felsőház élére állította, — és, t. ház, midőn a Sennyey-párt egyes tagjai, a kik e szerint klerikálisok, ultramontánok és reakczionáriusok 8J czemoer 19-én, szombaton.