Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-14

160 14. országos ülés 1896. deczeniber 15-én, kedden. a históriának világos tanúsága szerint, ebből kiszabadulni valahára a monarchia nagy hatalmának érdekében, Magyarország biztonságának érdekében szükséges volna. Ez volna a politikai okosságnak és bölcseségnek az a feladata, (Igás! Úgy van! bvlfelől.) a mely mint nagy probléma, minden igaz és komolyan gondolkodó államférfiúnak kellene hogy szeme előtt lebegjen. (Helyeslés a baloldalon.) De tanúságot tesz erről a lefolyt 30 esztendő története is, a melyben azokat a mozzanatokat látjuk a nemzet életére nyomásképen gyakoroltatni, a mely tradicziókkal a kormányzat szakítani nem akar, de mely tradieziók fentartása hitem és meggyőződésem szerint veszedelmét képezik e.mek az országnak, veszedelmét képezik annak a kapcsolatnak, a mely kapcsolatot a pragmatika szankezió megállapított. (Igaz ! Ügy van ! balfelöl.) De menjünk tovább, t. ház! Nincs ország, a mely országnak életében a hazaszeretet nem tartoznék a legnagyobb erények közé és minden törekvés, minden önfeláldozás ne találkoznék az illető nemzetnek hálájával és dicsőítésével. Csak Magyarország az, t. ház, a hol ez a nemes erény diszkreditál, megbélyegez, minden aktuális politikára képtelenné tesz és száműz. (Igás! Úgy van! balfelol) És miért, t. ház? Egyszerűen azért, mert a magyar államnak erőteljes fejlődése ellentétben áll azon téves felfogásokkal, a melyek a magyar állam fejlődésében a fennálló kapcsolatnak gyengítését és annak megerőtlenítését látják. (Igás ! Úgy van ! balfelol.) Miután pedig a gravitáczió törvényei a politikában is érvényesülnek; csoda-e, ha naprólnapra fogy a száma azoknak, kik a magyar állampolitika mellett helyt állanak és naprólnapra tömegesebben tódulnak azon zászló alá, mely zászló a súlyos tényezők felfogásával találkozik, és ezért minden aspiráczió, minden remény, minden törekvés leginkább ezen a téren talál kielégítést. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A magyar állami politikának ez az a két, részint tárgyi, részint személyi forrása, melyből meggyőződésem szerint Magyarország összes bajai, összes szerencsétlenségei származnak. Áz első, tudniillik a birodalmi politikának predomináló szelleméből bugyognak azok az erők, melyek a magyar állam erőtelj'es fejlődését akadályozzák, egyszerűen azért, mert nincs ellensúly, nincs nemzet, mert a mennyiben ennek akarata a választások és a szabad megnyilatkozás terén szándékosan elnyomatik s annak megnyilatkozása mesterségesen lehetetlenné tétetik. (Igás! Úgy van! balfelol.) A másik téren a magyar állami politika érdekében küzdő egyének osztrákizálása terén bugyog fel az a gyengeség, mely az aktiv politikában csak azokat engedi, kik vagy elvfeladás, vagy köpönyegforgatás vagy önmegalázás, vagy a hazafiúi hajlamok megtagadása útján játnak. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezek tények, melyeket nem lehet tagadni, (Igás! Úgy van! a baloldalon.) mert nap-nap után tanai vagyunk ezeknek a jelenségeknek. Hogy a magyar állami politika ezen két forrásából fakadó zavaros vizek azután milyen iszapokat raknak le és ezen lerakodásokból milyen szerves lények keletkeznek, azokkal én foglalkozni, miután delikát dolgok, nem akarok. De igenis ráirányítom e ház és az ország figyelmét azért, hogy a kik látni akarnak, azok lássanak. Mindezekhez a szerencsétlenségekhez, és ezt csak megpendítem, hozzájárulnak még sajátlagos pártviszonyaink is, a melyeknek természetével foglalkozni nem óhajtok. Egyet azonban ellenmondás nélkül és igazságosan konstatálhatok, és ez abban áll, hogy ha valami, úgy ezen alakulások a legalkalmasabbak a divide et impera eszméjének megnyilatkozására, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a mely lehetetlenné teszi, hogy a nemzet a posszibilis politikának terén mindazokat az eredményeket elérhesse, kivívhassa és a siker érdekében csatarendbe állíthassa, egy szóval az ország megcsinálhassa mindazokat, a mik az országot fejlődésében előbbre vihetik és azt minden téren — legyen az politikai vagy társadalmi, közgazdasági vagy bármiféle — előbbremozdíthatják. (Helyesés a baloldalon.) Mindezekhez most már azt a kérdést állítom fel, hogy melyik szellem az, a mely a felállított kettő közül a Bánffy-kormányt vezeti ? A magyar nemzeti politikának, a magyar állam politikai érdekének a szelleme? No, én erre választ nem kívánok. De nekem erős a meggyőződésem, hogy a ház egyetlen tagjának lelkében sem él az a tudat és meggyőződés, hogy a Bánffy-kormány azt az irányt akarja bevezetni, munkálkodásaiba, alkotásaiba és az ország sorsának megnyilatkozásába, a melyet a magyar állam politikájának, a melyet a magyar nemzeti politikának tartanak. (Mozgás és ellenmondás jóbbfelől.) Egész exisztenoziája, kínos keletkezése és azóta előfordult összes ténykedése azt árulják el, hogy a Bánffy-kormány, a mely — bocsánatot kérek, nem szemrehányáskép mondom — összes erejénél fogva nem alkalmas arra, hogy egy országot nehéz viszonyok között vezessen, mondom, a BánflPy-kormány egész iránya, a mely az ő exisztencziájában megnyilatkozik, nekem fog igazat adni. Pedig én a történtek után az igazságot nem ebben a házban keresem, hanem keresem az ország közvéleményében, mert utóvégre is ez a fórum az, melyhez adott körülmények között fordulhatunk, mert utóvégre is nem a kormányi, hanem a nemzeti akaratra van szükség, hogy az országnak sze-