Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-13

13. országos ölés 1896. deczember 14 -én

5 hétfőn* 133 De ne felejtsük azt se, i ház, hogy mind ezt nem érhettük volna el, ha Magyarországon a katholikusok is épúgy nem küzdöttek és épen ágy nem véreztek volna a protestánsok szabadságáért és jogaiért, mint maguk a protestánsok; ha a katholikus egyház nem tudta volna emánczipálni magát a pápai világuralmi eszme kozmopolitikus áramlata alól és fentartván az egyház függését a pápával, érzelmeivel és törekvéseivel nem tudott volna a nemzeti ügyhez csatlakozni. És azért sajnos és aggasztó, t. ház, ha ma a katholikus egyház (Halljuk! Halljuk!) sértve érezvén magát a lefolyt egyházpolitikai harczok által, — a melyekről különben megengedem, hogy a katholikus egyházzal szemben máskép is folyhattak volna le, — bocsánat és feledés helyett összes gondolat- és érzelemvilágának központjául a sértett szenvedélyt választja. S azért sajnos és azért fontos minden jelenség, a mely ma a külpolitikának akár változásával, akár módosulásával összeköttetésben áll; azért lép ma jobban előtérbe, mint valaha, azért dominál minden más kérdést a szabaűelvűség kérdése Magyarországon, mert nemcsak a belrefonnok szellemére, nemcsak a követendő fejlődés feladataira nézve döntő, hanem döntő arra nézve is, hogy külpolitikának Magyarország érdekeivel ellenkező, hivatásunkat megzsibbasztó szférába csaphat át. (Helyeslés jobbfelöl. Egy hang a szélsőbal felöl: Arany hid!) Ha tehát külpolitikánk változása, vagy módosulása arra vonatkoznék, hogy vessünk véget azon feszült viszonynak, a mely 1887 óta, a mióta a lengyel határon az a nagy csapat-összpontosítás volt, köztünk és Oroszország közt fennáll és vessünk véget azon pozitív biztosítás alapján, hogy Oroszország nem akar háborút indítani és nem akar foglalni Törökországban: akkor ez a közeledés nemcsak hogy nem ellenkeznék Magyarország érdekeivel, hanem a menynyiben nem zavarná a világbékét, sőt szilárdítaná, olyan közeledés volna, melyet Magyarországon örömmel vehetnénk tudomásul. Mert csak ellenségeink gondolták ki azt a mesét, hogy a magyar nemzet azért gyűlöli Oroszországot, mert. benne minden szláv nemzetiség természetes védőjét látja, a magyarság pedig esküdt ellensége minden népnek, mely a szláv népcsalád tagja. Gonosz indulattal szőtt ostoba rémmese ez. A magyar nemzet mindig nagyon jól tudta és tudja ma is, hogy létezik egy szláv nemzetiségi eszme és létezik egy szláv világuralmi eszme és hogy ez a kettő, habár az utóbbi gyakran vagy mindig ez előbbinek álruhájában jelenik meg, mégis nem egy és nem ugyanaz. (Helyeslés.) A szláv nemzetiségi eszme jelenti minden szláv népre nézve a fenmaradás gondolatát; a szláv világuralmi eszme pedig minden szláv népnek, a mely Oroszországon kivííl áll, a megsemmisítését. A szláv nemzetiségi eszmével Magyarország és a magyar nemzet mindig igen jól meg tudott férni és csak akkor jött vele ellentétbe, ha az a szláv világuralmi eszmét akarta szolgálni. A pánszlávizmus ellen pedig csak akkor emelte fel kezét, mikor az részint Magyarország határain belül, részint kivül a szláv nemzetiségi eszmét a világuralmi eszme szolgálatába akarta behajtani; de ha ennek békét hagy, ha nem zavarja a szláv nemzetiségi eszmét, melyet Magyarország sohasem fenyegetett és nem is fog fenyegetni; akkor Magyarországot semmi elfogultság nem tartja vissza attól, hogy jogos érdekeinek terén Oroszország bennünk megbízható barátot találhasson. Ez a közeledés tehát csak akkor ellenkeznék Magyarország érdekeivel, ha vele az az utóbbi gondolat járna, hogy annak visszahatása legyen Magyarország vagy Ausztria belpolitikájára, vagy külpolitikájára; csak akkor ellenkeznék, hogy ha a háttérben az a fantóm jelenne meg, a mely frigyet keres az orthodox szláv világuralmi eszme és a szláv nemzetiségi eszmébe becsempészett katholikus világuralmi eszme közt. Nyugodt és normális időben ezen fantomnak semmiféle jelentősége nincs, is keresnék ilyet; mert mint a régi várkastélyoknak megvannak a maguk fehér asszonyai, épúgy a világtörténelem menetének megvannak a maguk tantómjai, a melyek nyugodt viszonyok közt semmi kárt nem tesznek és csak izgatott időkben gyakorolnak oly erős szuggesztiót a komoly gondolkodókra, mintha nem agyrémek, hanem valóságos eleven lények volnának. És hogy most nyugodt, normális viszonyok nincsenek, sem nálunk, sem Ausztriában, ezt mindennap elég jelenség bizonyítja. A nyugodt viszonyokhoz való visszatérést hátráltatja az is, hogy épen most kell megkötni a gazdasági kiegyezést, kell megállapítani a quótát. A dualizmusnak az a jó oldala, mely a két államnak beléletét egymástól elválasztja, úgy hogy a mi az egyikben történik, a másikat hidegen hagyja, most nem érezteti hatását. A törvénynek az a rendelkezése, mely megtiltja, hogy az egyik állam beavatkozzék a másiknak belügyeibe, ez időre nem érvényes. De ha érvényes is volna, most oly viszonyokról van szó, melyeknél fogva, ha a két államot elválasztó zsilipek nem is huzatnak fel, a magasra dagadt áradattól elragadtatnak, úgy hogy azon momentumokon kivül, melyeket a törvény meg jelöl, mások is érintkeznek és egymásra attrakcziót gyakorolnak. És ez is belevág a külpolitikába, mert a külföld figyelme e viszályból következtet a jövőre. És látjuk is felszólalni, — igaz, hogy nagyobb lármával, mint erővel, de ez idő szerint még a lárma is erőnek látszik, - -