Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-13
18. országos ülés 1896. deczember 14-én, hétfőn. 131 mákba burkolt rideg párt-abszolutizmus; nemcsak azért, mert míg ezen párt-abszolutizmus mellett az egyiknek minden szabad, még a törvények megsértése is, addig másfelől a polgárság másik részétői az ellenzéki polgároktól még a törvény oltalma is megtagadtatik. Ezeket jogaiban meg nem védelmezi, ha pedig törvénysértést követnek el, erősebb büntetésekkel sújtja. A nyilt abszolutizmus legalább nem tesz különbséget polgár és polgár között, banem egyaránt ítél mindenki fölött és egyaránt nyomja valamennyi polgárt. Míg a rideg párt-abszolutizmus az erkölcsi korlátokat sem tartja meg, amint azt a mai állapótok is bizonyítják, addig a nyilt abszolutizmus megtartja legalább az erkölcsi korlátokat. De nem azért mondom, hogy kevesebb veszélyt rejt magában a nyilt abszolutizmus, hanem főleg azért, mert a történelem tapasztalatai mutatják, hogy valahányszor a nemzet alkotmánya erőszakkal eltiport itott, alkotmányától megfosztatott, ez jellemét megedzette, ez a nem zetet valódi erkölcsi nagyságára újból fölemelte. Szembe tudott szállni, ba kellett, a nyilt abszolutizmussal ésfölemelkedve régi erkölcsi magaslatára és a törvényességnek ellenállhatatlan lelkes fegyverével kezében elkonfiskält alkotmányát mindig vissza tudta és vissza is fogja tudni vívni és szerezni. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) De a mikor saját fiai támadják meg a törvényesség formái közt az alkotmány alapját, a midőn saját fiai ássák meg a nemzet önállóságának és függetlenségének sírját, akkor annak egy oly dísztelen — bár nagy — teme tőjét készítik elő, a melyből a feltámadásra még csak ;i remény sincsen meg. (Tetszés és helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És mert én nem akarom, hogy az ország ezen végveszedelme bekövetkezzék s mivel úgy vagyok meggyőződve, hogy a gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam által benyújtott felirati javaslat megmutatja az utat s módot, a mely a nemzetet a mai állapotokból kivezetheti, azért azt a magam részéről elfogadom és a háznak is elfogadásra ajánlom, (Élénk helyeslés és taps a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után. Az elnöki széket Berzeviczy Albert alelnök foglalja el.) Elnök: Az ülést újra megnyitom. Molnár Antal jegyző: Ábrányi Kornél! Ábrányi Kornél: T. képviselőház! Madarász József: Hódított kerület! Ábrányi Kornél: A vita eddigi anyagából három főkérdés domborodik ki. Az egyik a külpolitika, a mely a trónbeszédből hiányzik, a másik a gazdasági kiegyezés és a quóta-kérdés, a harmadik mindenféle alakban a korrupezió. Minden párt s legfőkép minden ellenzéki párt felirata ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, ha nem is azok belső összefüggésében. Ezekkel kívánok foglalkozni én is, mint a ház pártonkiviili tagja, minden pártszempont és™polémia mellőzésével a lehető legnagyobb objektivitással. (Halljuk! Halljuk/) Az, hogy a trónbeszédből a külügyi passzus, mely rendesen benne szokott lenni, kimaradt, különböző magyarázatokban részesült. A többség feliratában részben ki van egészitve a hiány és tisztázva van, vagy akar lenni, mintha a tvónbeszédből való kihagyás Magyarország államiságát akarta volna sérteni s a t. miniszterelnök urnak egy nemrégen tartott beszéde tisztázza azt a kérdést, mintha külpolitikánkban változás történt volna. Van a kérdésnek egy oldala, mely sem megmagyarázva, sem tisztázva nincs s ez az, hogy vájjon külpolitikánk nem áll-e változás vagy módosulás küszöbén. Erről a szempontról akarok szólni, nem azért, hogy a külügyi akták titkait szellőztessem . . . Polónyi Géza: Ismeri-e? Ábrányi Kornél: Kérdezni lehet. A kérdésre adandó válasz már szellőztetés. Ha nem is ismerem, de kérdezem, már szellőztetni akarom. De én ezt sem akarom, hanem azért szólok erről, hogy ne csak a külügyminisztérium, hanem a rajta kivfíl álló közvélemény is tájékozva legyen arról, hogy mik azok a változások vagy módosítások, melyek a külpolitikában ennek a parlamentnek a támogatására számíthatnak és mik azok, a melyek arra semmi körülmények között sem tarthatnak számot. Az én felfogásom szerint a külügyi politika minóen tekintetben módosulhat, vagy változhatik, ha ellentétbe nem jut azokkal az alapelvekkel, melyeken az eddigi külpolitika nyugodott: hogy monarchiánk külpolitikája ne szűnjék meg európai közszükgég lenni, mint a békének biztosítéka és mint a szomszéd államok szabadságának, függetlenségének és területi integritásának őre; és hogy továbbá monarchiánk és Németország közt olyan differencziák ne keletkezhessenek, a melyek kölcsönös bizalmatlanságra vagy elhidegűlésre vezethetnek. Külpolitikánk eddig a hármas-szövetségen nyugodott és ez a hármas-szövetség sok tekintetben hasonlít az 1867-es alaphoz. Az érdekelteket kielégíti, (Egy hang a szélső baloldalon: Azért gonosz!) de az aspirácziókat megszorítja és azonkívül fentartása oly sok pénzbe és áldozatba kerül, hogy könnyű ellene hangúlatot csinálni még azoknál is, a kiknek érdekükben áll fentartása. Azok a nagy érzelmi ellentétek, a melyek a hármasszövetségben le vannak takarva, nincsenek ki17*
