Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-12
Í06 12. országos ülés 18W5. deczember 12-én, szombaton. hozott egyházpolitikai törvények fentartására nézve. Ugy-e, t. képviselő úr, ez az? (Nagy derültség. Pulszky Ágost tagadólag int.) Nem ez? Legalább ez a szemrehányás hangzott fel az egész kormánypárti sajtóban, én tehát másra, mint erre nem láttam czélzást a képviselő úr beszédében. De azt hiszem, hogy abban, ha egy párt azt mondja: ezt a kérdéet nem tekintem az ország szempontjából oly kardinálisnak, hogy eddigi programmunk megváltoztatásával a párt tagjaira új, előttük ismeretlen kötelezettségeket ruházzunk, hogy ebből pártkérdést csináljunk, ebben kétértelműség nincsen. Akkor volna kétértelműség, ha e kérdésről mindegyikünk határozottan nem nyilatkozott volna. Én pedig, és úgy tudom, elvbarátaim mindegyike, — de most első sorban magamról beszélek, — minden kétséget kizáró nyíltsággal kimondtam álláspontomat választóim előtt, tudva pedig, hogy az előttük nem kedves. Ezek után a kétértelműség vádjával szemben igen könnyen védekezhettem. De nem is azért érintettem e tárgyat, hogy magamat e vád ellen védjem, hanem egészen másért: azért, mert az előadó úr e fejtegetéseinek kapcsán akartam áttérni arra a pusztítágra, a melyet a t. kormány választási eljárásával magának a t. szabadelvű pártnak erkölcsi kapitálisában vitt végbe. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Hát, t. képviselőház! Önök a választási küzdelembe leginkább az utolsó országgyűlés egyházpolitikai törvényhozásának eredményeire támaszkodva, mentek bele. Én ugyan azt tartom, hogy igen vékony alap egy nagyigényű és nagyszámú párt állásfoglalására nézve, igen vékony alap különösen a liberalizmus kizárólagosságának vindikálására nézve az a különbség, mely a polgári házasság kötelező és egyéb formái közt van. (Helyeslés balfelöl. Mozgás jobbfelöl.) Én azt tartottam, hogy ezt az árnyalatot szembeállítani mindazokkal a mulasztásokkal, melyeket önök nemzeti jogaink megóvása, nemzeti önérzetünknek és a nép szabadsági jogainak biztosítása körül elkövettek, igen-igen merész eljárás. De legyen, t. képviselőház. így is, a mint fennáll: így is egy oly álláspont az, mely nem volt az enyém, de melyről elismerem, hogy ideális momentumot tartalmaz magában; így is egy becsületes meggyőződés, melyet, mint minden becsületes meggyőződést tisztelek, így is egy olyan tétel, a mely mellett azok, akik annak győzelmes erejében biznak, a nemzeti lelkesedést, a nemzet hozzájárulását maguk mellett felhívhatták. De hát ha ez a tétel, ha ez a vívmány, ha ez az eredmény, ha a szabadelvtíségnek ez a megnyilvánulása önöknek legnagyobb erkölcsi kapitálisuk; ha önök ennek diadalmas, győzelmes erejében bíztak: hát akkor miért nem mentek a választási 1 küzdelembe ennek az ideális momentumnak erejében megbízva, (Helyeslés balfelöl.) és cáakis és kizárólag ennek az ideális momentumnak erkölcsi fegyvereivel ? (Élénk helyeslés, tetszés és taps a baloldalon.) Miért jelentek meg egyfelől azzal az igénynyel, hogy a szabadelvűséget képviselik, másfelől a reakcziónak egész nehéz fegyverzeté vei ? (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Miért léptek sorompóba egy szabadelvű vívmány mellett főispánokkal, pandúrokkal, csendőrszuronyokkal, osztrák katonákkal, szolgabírákkal, adóvégrehajtókkal ? (Zajos helyeslés és taps a bal- és szélső baloldalon.) Én, mint ellenzéki képviselő, a nép egy részének jogait eltiporva látom ezáltal a választási eljárás által. De ha én a túloldalon ülnék, hogy ha én annak az eszmének híve volnék, a melynek képviselete képezi az önök pártjának egyedüli erkölcsi kapitálisát, akkor még ezerszerte nagyobb felháborodással utasítanám vissza azt a kormányzatot, a mely az én erkölcsi kincsemet kompromittálta, mely az annak győzelmes erejébe fektetett bizalmat meghazudtolta, a mely a szabadsági vivmánynyai kezében úgy lépett a nép elé, mintha nem szabadsági vívmányt, nem hódítást, hanem mintha rablánczot, sötétséget vinne magával. (Zajos helyeslés tetszés és taps a bal- és ssélsö baloldalon.) És, t. képviselőház, itt meg van magyarázva az is, hogy tehát miért nem adtunk felirati javaslatunkban visszhangot azokra az egyes tételekre, a melyeket a trónbeszéd felsorolt; miért nem rekapituláltuk azokat az egyes reformokat, a melyekre a trónbeszéd figyelmünket felhívja? Igen egyszerűen azért, mert a visszhang csak egy lehet. Ha a legüdvösebb reformokat, ha állami életünknek legmélyebbre ható átalakításait állítják élénkbe mint czélokat, én akkor is, ha magukat a czélokat üdvösöknek ismerem, sőt minél üdvösebbeknek ismerem, annál inkább azt mondom: isten mentsen meg, hogy ez a kormány vigye azokat keresztül. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Vagy nézzünk mindjárt a legfontosabb belügyi kérdésre, nézzünk a közigazgatás reformjára. Hát, t. képviselőház, hol az a szabadságszerető ember ebben a házban, hol az a szabadságszerető ember ebben az országban, a ki meg ne borzadna attól a gondolattól, hogy a Bánffydíormány szellemében, hogy a szolnokdobokai rendszernek útmutatása szerint alakíttassák át Magyarország közigazgatása? (Élénk tetszés és helyeslés a bal és szélső baloldalon.) T. képviselőház! Ezzel kapcsolatban megadhatom a választ a t. előadó úrnak arra a kérdésére, vagy kételyére, vagy elmélkedésére is, mely a t. miniszterelnök úrnak a külügyi iuterpelíáczióra adott válaszával szemben tanúsított magunktartására vonatkozik.(Halljuk.> Halljuk/)
