Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-649

n 649. országos ülés 1896. szeptember S-én, szombaton. fában nem látná érdekeit megóva és annak módosítását sem érhetné el : az Önálló gazdasági berendezés terére lépjen. Ily eljárás csak akkor volna indokolható, ha a mostani autonóm vámtarifa a mi meggyőződéseink szerint az ország közgazdasági érdekeinek megfelelne. De hisz az köztünk nem is képezi kontroverzia tárgyát, hogy a mostani autonóm vámtarifa nem felel meg az ország érdekeinek, nem adja meg Magyarország termelésének azt a védelmet, melyben Ausztria termelése részesül. Hiszen ha ennek a vámtarifának az egyenletes védelem irányában való módosítása nem volna a vámközösség megújításának egyik szükségképen! föltétele, ha a tisztelt kormány nem volna maga is abban a meggyőződésben, hogy ez az autonóm vámtarifa nem felel meg Magyarország érdekeinek: akkor nem beszélne annak revíziójáról, nem tűzné ki annak átalakítását oly czélúl, melyre neki — a pénzügyminiszter ár saját szavai szerint — az idegen államokkal fennálló kereskedelmi szerződések lejárta előtt kell törekednie. (Helyeslés halfelöl.) De, t. ház, micsoda alapja van annak a hitnek és annak a reménynek, hogy az új autonóm vámtarifára nézve az osztrák állammal egy oly megegyezésre tudunk jutni, mely Magyarország érdekeit az eddiginél jobban megóvja, akkor, mikor már kezeink meg vannak kötve, mikor már a vámszövetség minket megfoszt az önálló rendezkedés lehetségétől ? Ha a mostani vámtarifának hibája az, hogy az érdekek egyensúlyát megzavarja Magyarország hátrányára, Ausztria előnyére, ha a mostani vámtarifának jellege az, hogy több védelmet biztosít Ausztriának, mint a mennyit biztosít Magyarországnak, ha tehát az osztrákoknak saját közgazdasága — hozzáteszem — jogos önzésüknek szempontjából inkább érdekébea áll, hogy a mai autonóm vámtarifa fentartassék, mint hogy az a magyar termelés nagyobb megvédésének irányában módosíttassák: van-e akkor alapja annak a reménynek, hogy az osztrák kormány, vagy az osztrák törvényhozási tényezők egy ilyen, kizárólag a mi érdekünk előmozdítására, az ő, megengedem, jogosulatlan, de birtokukban levő előnyeik kisebbítésére czélzó vámtarifa-reformba belemennek akkor, mikor kezünk le van kötve, mikor elég nekik azt mondani, hogy »semmit sem módosítunk« és a most érvényben álló, nekik megfelelő autonóm vámtarifa továbbra is érvényben marad. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hát, t. ház, ez a gerincze az egész közgazdasági kiegyezési kérdésnek, a tarifa, és ez a gerincze a t. kormány kiegyezési politikájának beteg, sorvadásban szenved. Én, t. ház, ha a kérdés megoldása, vagy annak előkészítése az én kezemben volna, daczára annak, hogy az autonóm vámtarifa csakugyan 1903. előtt gyakorlatilag nem érvényesülhet, daczára ennek vagy nem kötném meg a vámszövetséget, vagy már most azzal egyidejűleg egy oly autonóm vámtarifát létesítenék, mely az ország közgazdasági érdekeinek megfelel, hogy életbelépjen 1903-ban, mert 1902-ben — ismétlem — hiába alkudozunk, nincs fegyver kezünkben, holott ma megvan ilyen fegyver kezünkben, ma még a közgazdasági különválás álláspontjára helyezkedhetünk, és így talán a mi jogos közgazdasági érdekeinknek megfelelő megállapodásokat elérhetünk. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ez volna szerintem az eljárás leghelyesebb módja és tán az a körülmény, hogy ez az autonóm vámtarifa közvetlenül nem lép érvénybe, a tárgyalásoknak megkönnyebbítésére, a szükséges módosításoknak könnyebb keresztülvitelére is szolgálhatna. Ámde ha bármi okból ez ma már nem keresztülvihető, hát akkor van még egy másik módja annak, hogy az ország érdekeit a károsodástól megóvhassuk. És erre az utat nekünk kijelöli az 1867: XVI. törvényczikk, az első vámszövetség, mely Ausztria és Magyarország közt az alkotmány helyreállítása óta köttetett; és én az 1867-es orthodoxia lelkes barátjaiuak különös figyelmébe ajánlom a 67-es intézmények klasszikus idejéből származott ezen előzményt. Ugyanis az 1867: XVI. törvényczikkbe foglalt első vámszövetségi szerződés tíz évre köttetett ugyan, fentartotta azonban mindkét félnek azt a jogot, hogy öt év múlva, ha meggyőződnének arról, hogy közgazdasági érdekeik hátrányt szenvednek, felmondás jogával éljenek. Ám, t. kormány, hogy ha nem tetszik a mostani munkahalmazban autonóm vámtarifával is foglalkozni, ha csakugyan 1902-re halasztják azt a tarifareformot, a melyre — ismétlem — ennek az országnak égetőleg szüksége van, hát akkor tessék 1902-re az 1867-iki előzmények nyomán az országnak fentartani és biztosítani a vámszerződés felmondási jogát is. (Úgy van! a baloldalon.) De sem az egyiket, sem a másikat meg nem tenni, az országnak szabad rendelkezési jogát tíz esztendőre lekötni egy közbeismerés szerint az ország érdekeit ki nem elégítő vámtarifának alapján és a vámtarifának szükséges átalakítását találomra hagyni a legrosszabb esélyek közt: ezt, t. uraim, szerintem, azokhoz a nagy érdekekhez és komoly kormányférfiakhoz és egy komoly törvényhozáshoz nem illő könynyelmtí játék volna az ország legéletbevágóbb gazdasági érdekeivel. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Ezért az én kérdésemnek első része arra vonatkozik, vájjon a kormány nem hajlandó-e kiigazítani kiegyezési politikájának ezt