Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-623

G3S. országos ülés 1890. május 16-4n, szombaton. 51 suk nincs. A mi pedig azt illeti, hogy ezen ki­fejezésért, az ott jelenlevő zsidók is rendreuta­sították volna, erre nézve az ottani izraelita hitközség elöljárói Írásbeli nyilatkozatban kije­lentik, hogy ebből nem áll semmi, mert nem hallottak tőle semmit ée így nem is ál], hogy rendreutasították volna. Mindez hivatalosan fel­vett jegyzőkönyvekkel igazolva van. A mi pedig a harmadik pontot illeti, hogy : »Szándékozik-e a belügyminiszter úr az elő­adottak alapján az ochodniczai anyakönyvi hiva­tal teendőinek ellátásáról haladéktalanul gon­doskodni?* ez meg van haladva az által, hogy a mint az imént már volt szerencsém jelezni, az anyakönyvvezető már elfoglalta a hivatalos helyiséget, a mely számára ki van jelölve, és ott rendesen működik. A negyedik pont azt kérdi : »Szándé­kozik-e a kötelességmulasztó és a büntető­jogba ütköző cselekményeket elkövető anya­könyvvezető ellen a törvényes lépéseket meg­tenni?* Egy ilyen cselekmény van csak, tudniillik az, hogy 10 esetben csakugyan nem találták meg az anyakönyvvezetőt ;i kerület székhelyén a jelentkező felek. Ezen 10 esetre nézve, miután ő csakugyan hivatali kötelességét nem teljesítette, ellene az eljárást elrendeltem és az folyamatban is van. Ez az, a mit az interpelláló képviselő úrnak válaszolni kívántam, és kérem a t. házat, méltóztassék ezen vála­szomat tudomásul venai, (Helyeslés johbfelől.) Vajay István: T. képviselőház! Mikor én interpellácziómat ezen ügyben előterjesztet­tem, előttem csak az a czél lebegett, hogy, ha törvények alkottattak, a melyek az állampolgá­rokat érdeklik és rájuk terheket rónak, ezek úgy hajtassanak végre, hogy az állampolgárok­nak semmiféle kellemetlenségük, büntetésük ne legyen mások hibái miatt. Minthogy a t. miniszter úr előbb elhangzott válaszában az általa megejtett vizsgálat folytán kijelentette, hogy az általam meg­jelölt czél, tudniillik az állampolgároknak az érdeke most már teljesen meg van védve: az ő lelkiismere­tes és alapos vizsgálat elrendelésért és válaszért őszinte köszönetet mondok az illetők nevében és a választ tudomásul veszem. (Helyeslés.) Elnök: A ház az interpelláczióra adott feleletet tudomásul veszi. Josipovich Géza jegyző: Széll Kálmán! Széll Kálmán: T. ház! A valutaszabá­lyozás czéljaira beszerzett, és e czélra lekötött aranykészlet ellenőrzésére kiküldött országos bizottság jelentését flrom. 1132.) van szeren­csém a t. ház asztalára letenni, azon kéréssel, hogy annak összes mellékleteit, jegyzőkönyveit, kimutatásait kinyomatni és szétosztani mél­tóztassék. Elnök: A beadott jelentés kinyomatását és szétosztását a ház elrendeli, Josipovich Géza jegyző: Gr. Bethlen Balázs, a közlekedésügyi bizottság előadója ! Gr. Bethlen Balázs előadó: A t. ke­reskedelemügyi miniszter úr által benyújtott jelentéseket, illetve törvényjavaslatokat, a me­lyeket a ház a közlekedésügyi bizottsághoz utalt, ezen bizottság letárgyalta, és az erre vonatkozó jelentéseket van szerencsém benyúj­tani. És pedig benyújtom: a viljevo-kapelna­noskovcei keskenyvágányú helyiérdekű gőzmoz­donyú vasút engedélyezéséről szóló törvény­javaslatra vonatkozó jelentést (írom. 1096, 1128); továbbá a szegzárd-báttaszéki helyi­érdekű vasút engedélyezéséről szóló jelentést (írom. 1111, 1129). Kérem ezeknek kinyoma­tását, szétosztását és az osztályok mellőzésével leendő napirendre tűzését elhatározni. Egyúttal benyújtom ugyanezen bizottság két jelentését a koniárom-duaaszerdahelyi helyi­érdekű gőzmozdonyú vasút engedélyezése tár­gyában (írom. 1112, 1130) és a nagy halmágy­brádi gőzmozdonyú vasút engedélyezéséről (írom. 1113, 1131). Kérem e jelentések kinyomatását és szét­osztását elrendelni ég méltóztassék napirendre tűzés iránt intézkedni. Elnök: A viljevo-kapelna-noskovcei kes­kenyvágányú helyiérdekű vasút, s a szegzárd­báttaszéki helyiérdekű vasút engedélyezéséről szóló bizottsági jelentések ki fognak nyomatni, s az osztályok mellőzésével leendő napirendre tűzést a ház elhatározza; a tárgyalás napját később fogja a ház meghatározni. Úgy szintén elrendeli a ház a komárom-dunaszerdahelyi és a nagy-halmágy-brádi helyiérdekű vasutak enge­délyezéséről szóló bizottsági jelentéseknek ki­nyomatását és szétosztását; a napirendre tűzés iránt a ház később fog határozni. A hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődő ülés napirendje már meg lévén állapítva, az ülést bezárom. (Az ülés végaöiik d. u. 2 óra 10 pereskor.) r

Next

/
Thumbnails
Contents