Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-623

023. országos ülés 1896, május 16-án, szombaton. gg könnyebb mérvű, azonban sértés mindkét formában jelen van és elégtételadást követel. Ezért én most nem folytatom okaimnak elősorolását, mert be akarom várni, micsoda választ tud adni a t. miniszterelnök űr. A midőn felolvasom interpelláeziómat, azt hiszem, hogy a választ csakhamar meg is fogjuk kapni, mert minálunk igen szép viszonyok uralkodnak és ép oly jó a berendezés nálunk, mint a Rotschildházban. A mikor egyszer Rothschildtól azt kérdezte egy előkelő ember, hogy mi a véleménye az amerikai marhabőrökről, Rothschild oda fordult könyvvezetőjéhez ós azt mondotta: »Herr Löwy, sagen Sie mir, was für eme Meinung ich habé über die amerikanischen Ledér ?« (Hosszantartó élénk derültség.) Épen így van minálunk is. A t. miniszterelnök úr, ha azt kérdezik, hogy miként vagyunk Szerbiával és Szerbia kormánya va], odafordul Bécsbe a külügyminisztériumhoz megkérdi, hogy miként is áll Magyarország és Szerbiával szemben ? És minthogy a miniszterelnök úr erre nézve a szükséges instrukcziókat megkapta, remélem, hogy a választ meg is fogja mindjárt adni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Olvassa.) »Kérdés a miniszterelnök úrhoz. Igaz- e, hogy a szerb kormány jegyzékének az a tartalma, mely szerint a zászlónk elégetésételnéző rendőrség tisztjét és főnökét példásan megbüntette, valótlannak bizonyult? Igaz-e, hogy ennek következtében külügyi képviseletünk elégtételt kért, a mit a szerb kormány megtagadott ? Igaz-e, hogy perfid eljárását a szerb kormány azzal tetézte, hogy a magyar kormányt sértésekkel illető, Magyarország belügyeibe szóló körjegyzéket intézett a külföldi államok képviselőihez ? Mit tett és mit szándékozik cselekedni a kormány, hogy sértése következtében elégtételt szerezzen Szerbia kormányától ?« Elnöke Közöltetik a miniszterelnök úrral. Kossuth Ferencz: T. ház! Nem akarok visszatérni azon tények elsorolására, melyek múltkori interpelláczióm tárgyát képezték, csak azt akarom megjegyezni, a mit akkor előadtam, hogy a megejtett sértés után az európai diplomácziában dívó szokás azt követelte volna, hogy a szerb miniszterelnök hivatalos látogatást tegyen az osztrák-magyar követnél és személyesen fejezze ki a kormánynak sajnálatát. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azóta a hírlapok tudtul adták, hogy az osztrák-magyar követ is épen ezen módját várta az elégtételnek és egész nap otthon maradt a megejtett sértés napján, várva a szerb miniszterelnök látogatását, mely elmaradt. Az a tény, hogy maga az osztrák-magyar köret ugyanazon álláspontot foglalta el, melyet én itt a házban jeleztem, bizonyítja legjobban, hogy álláspontom helyes volt és igen sajnálom, hogy a miniszterelnök úr ezen álláspontot nem tette magáévá. T. ház! Ugron Gábor barátom már előadta azon tényeket, melyekre az én interpelláczióm is vonatkozik, nem akarván ismétlésekkel fárasztani a házat, mindjárt megjegyzéseimre térek át és konstatálom, hogy az európai szokások szerint oly kifejezések, mint a milyenekkel a szerb kormány élt, ha csakugyan való ezen körjegyzék, melyről szó van, ily kifejezések annyira szokatlanok, hogy sokkal kisebb sértésekért háborút indított már egymás ellen nem egy állam. így például Napóleon császárnak 1859-ben használt azon kifejezése, melylyel az akkori osztrák nagykövetet fogadta az év első napján, mikor azt mondta neki, hogy sajnálja, hogy Francziaország és Ausztria közt a viszony nem oly jó, mint kívánatos volna, mindjárt háborút helyezett kilátásba a két állam között. T. ház! Midőn egy kormány, mely állítólag barátságos és békés viszonyban él Magyarországgal, azt merészeli írni külföldi képviselőinek, hogy Magyarország nagyzási hóbortban szenved és midőn Magyarországot azzal meri vádolni, hogy lakosainak egy része iránt nem igazságos és méltányos, ez oly sértés, melyet eltűrni lehetetlenség, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) kivált akkor, mikor Magyarország ezredéves fennállásának ünnepét üli, azt akarván bizonyítani a világnak, hogy egy ezred éve csakugyan független állam vagyunk, valóban azt kell látnunk, hogy nem vagyunk önálló állam, ha nem vagyunk képeaek tekintélyünket és állami becsületünket fentartani. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Igen hangosan meg akarom jegyezni e házban azt, hogy ha a szerb kormánynak említett jegyzéke csakugyan létezik és ha csakugyan benne van e jegyzékben, hogy a magyar kormány nagyzási hóbortban szenved, akkor a szerb kormány e sértő állításával bebizonyította teljes tudatlanságát a szerb történelem százados korszakáról, (Halljuk! Sálijuk!) mert már II. Géza idejében, Íl52-be:i, Bélus bán meghódította Szerbiát és Imre király ideje óta egészen a mohácsi vészig a magyar királyok mindig viselték a szerb király czímet és mindig uralkodtak Szerbiában mindaddig, míg Szerbia megszűnt létezni 4 évvel a mohácsi vész előtt. Tehát éppenségesen nem nagyzási hóbort, ha ezredéves történelmünk ünnepléséről van szó a régi szerb királyi czímert és zászlót hordozzák a magyar korona előtt. Régi történelmi czímek viselése épen nem szokatlan dolog az európai viszonyok közt; így példáú! 1859-ig viselte a szardíniái király a jeruzsálemi és cziprusi királyi