Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-635

635. országos illés 18%. jaaius 12-éu, pénteken. S77 által. (Úgy van! halfelöl.) Mert nem az a kérdés, ki jó magyar ember, hanem az, kinek van elegendő pénze, hogy a magyar parlamentbe bejuthasson. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A magyar parlamentben tisztességes úton kell bejutni. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) A ki kereskedni akar, üzleteket akar csinálni, az menjen a börzére, az tartsa meg a börze tör^ vényeit, a magyar törvényhozás pedig tartsa meg az ország törvényeit. (Helyeslés balfelől.) De ezzel szemben azt mondják, hogy törvényes költségek vannak, sőt köztudomású dolog, — hiába tagadnók egymásnak, — hogy a hol pártok voltak és pártok alakúinak, ott a pártok pártkasszát csinálnak, a mely egyiknél nagy és erős, a másiknál gyenge, mint a párt maga is. Az a kérdés a magyarországi többségeknél akárhányszor, hogy a többséget fentartani igen bajos lesz, mert a párt kasszájában nincsen elég pénz. Az ellenzéken is, hiába beszélünk, mert itt is arra, hogy egyik vagy másik tag a parlamentbe bejuthasson, nem elég az elv, az ész, hanem ha pénz nincsen, bizony ide be nem jut. Nagyon kevés oly kerület van, a hol ezen az úton is be lehet jutni. Már most lesz egy törvény, a melyik, a nélkül, hogy definiálná, preczizirozná, úgy mondhatni, utat nyit arra, hogy a fuvardíj, a napi költség, az ellátás, egyszóval ilyen czímeken a költségek szankczionáltassanak. Ha helyes és igaz, hogy mi azért, mert itt kötelességeinket teljesítjük, tiszteletdíjat vagy bármiféle ezímen díjazást kapunk, akkor legyünk igazságosak. Annak, hogy a választásból a megvesztegetés kizárassék, egy útja és módja van, ez pedig az, hogy határozzák meg törvényhatóságiig azon költségeket, a melyekbe az illető egyes választónak belekerűi az, hogy bejön a választásra és ott kötelességeit teljesíti. Ha ez a költség meg van határozva, akkor, uraim, ajánlok az országnak egy nagy megtakarítást s ez pedig az, hogy ezeket a költségeket fedezze az ország maga. (Helyeslés balfelöl, Derültség.) Nem oly nevezetes dolog ez. Arra a választóra, a ki hazafiúi kötelességét teljesíteni megjelenik ott az urnánál, arra ne Hezitáljunk rá egymás között, az az országnak teszi a legnagyobb szolgálatot akkor, a midőn szabad meggyőződését érvényesíti. Hát azt méltóztatik hinni, hogy azok az óriási összegek, a melyekbe a választások kerülnek, csak az egyes párttagok, csak az egyes képviselők zsebeit terhelik ? Hogy ennek folytán a beállott viszonyok szerint a pártok nem elkövetnek mindent arra, hogy azok a költségek, a melyekbe a választások kerültek egyeseknek, méltányossági szempontból is megtérüljenek? Nem láttam példát arra, hogy egy választásnál azon párt, a kinek képviselője többségre jutott, annak, a ki sokat költött a választásra, ne igyekezett volna ezért bizonyos úton-módon ellenszolgáltatást adni. Hát azt meg újból nem méltóztatik látni, hogy az ellenzék is újból azoknak, a kik nagyobb terhet viseltek, igyekezett a maga rendelkezése alatt levő erőkkel ellenszolgáltatást teljesíteni ? Ha — a mi a legfőbb — a választások tisztaságát fenn akarjuk tartani, erre egyetlenegy mód van és ez pedig az, hogy méltóztassanak — és magukban ezek a költségek nem nagyok — meghatározni minden törvényhatóság egyes kerületeiben azon költségeket, a melyeket jogos;ni igényelhet minden egyes választó. Ezen költségek, mondom, a leghelyesebben és íegilletékesebben az állampénztár által viselhetők, mert ez zárja ki a legbiztosabban a megvesztegetést. De ha ez nem történhetik is meg, ha nagyon kímélik az ország pénzét, akkor is van rá egy másik mód: hogy semmi költség, a mi így kiadható és kiadandó, más által teljesíthető ne legyen, mint az azon törvényhatóságok által e czélra előre megjelölt egyének által, hogy azoknak a kezéhez szolgáltassanak ki és egyformán legyen az ellenzékire épen úgy, mint a többséghez tartozóra ez a költség megállapítva és egyformán szolgáltassák ki. Ezekre nézve azután nem lehet annak helye, hogy az egyik vette a szavazatokat tíz vagy tizenöt forinttal, a másik pedig vette egy forinttal vagy két forinttal. A mennyi a törvényes költség, annyi adassék ki. Én ezt csak mint eszmét vetettem fel. Én lehetetlennek tartom egyáltalában azt, hogy egy ilyen törvényjavaslat ilyen időben, mint ez most, tárgyaltassék. Az én nézetem szerint azok, a kik ezt a törvényjavaslatot jelenleg tárgyalják, sem e javaslatot, sem annak következményeit komolyan nem mérlegelik. A magyar parlamentarizmus fog évtizedekre, ha e javaslat törvénynyé válik, visszaesni és satnyúlni és a magyar törvényhozásnak ereje és erejének forrású be fognak dugulni. E törvényjavaslatról mindenki tudja innen is, túl is, mert mindenfelől elmondatott, hogy itt annyi kazuisztikus intézkedés van, hogy az nem a kérdések tisztázását, hanem valóságos útvesztőjét vonja maga után. És e törvényjavaslat, melynek kihatása közéletünkre oly nagymérvű, azon időben tárgyaltatik, midőn itt a millenáris ünnepségek és a delegáczionális tárgyalások folynak, mikor a quótaegyezkedés iránt az ország oly lázasan érdeklődik, mikor a háznak, méltán, megfogyott a tíirelme, mikor az egyik képviselő épúgy kimegy a teremből, mint a másik és a mikor akármiféle módosítást tesznek, a nélkül, hogy valaki még csak meg is kísérelné annak érveit