Képviselőházi napló, 1892. XXXII. kötet • 1896. április 8–május 9.

Ülésnapok - 1892-609

609. országos ülés 18%, április 23-án. «s«törí8k»a. 311 az úgy is odatartozó kérdést a mentelmi bizottsághoz utasíttassam azonnal. A bizottság elbírálás alá vette az ügyet. (Egy hang a jobboldalul : Nevetséges!) Mi a nevetséges kérem, mert én is szeretnék nevetni? A mentelmi bizottság azt a felszólítást intézte hozzám, hogy tegyem meg indítványomat arra vonatkozólag, hogy azt az ügyet miért tartom a mentelmi bizottsághoz tartozónak ? Én erre azt mondtam a mentelmi bizottság ülésén, hogy én a tiszti parancsban a szólásszabadságot, mely a háznak nagy joga, nemcsak egyes képviselőkben hiszem megsérthetőnek, hanem az egész házban magában és annak egyes pártjaiban is. Itt a szólásszabadság ellen egy helytelen és méltatlan kritika gyakorlása által történt támadás, a mely a mentelmi jogba ütközik, a háznak egy pártja ellen történt támadás, és ezért tartozik az ügy a mentelmi bizottsághoz, de a kérdésre vonatkozólag indítványom tételét fentartom azon időre, ha a honvédelmi miniszter úr maga a maga álláspontját és azon indokokat ki fogja fejteni, a melyek őt ezen rendelet vagy parancs kiadására indították. A mit én a bizottságban mondok, azt mondom a házban is, és ha meggyőznek az ellenkezőről, akkor igen szívesen engedek, s megmondom az okokat is, hogy melyek győztek meg engemet. Akkor, t. ház, a miniszter úr indokait előadta, és egyszersmind — nem tudom, hogy fel van-e véve a jelentésben, mert nem olvastam el — a miniszter úrnak egy rám nagy benyomást tett nyilatkozata volt, a mi a végsőben elhatározásomra indított. A miniszter úrnak e nyilatkozata az volt, hogy 10—12 éve, hogy a miniszter úr a parlamentben működik. Daczára, hogy igen sok kellemetlenséggel kellett megküzdenie, daczára, hogy neki mentől több egyéni kellemetlenséget kellett elszenvedni itt a házban, — és kapott is eleget, és talán rá is szolgált: — (Derültség.) mindezek daczára a miniszter úr annál kevésbbé lehet a képviseleti rendszernek, az alkotmányos felfogásnak és a magyar alkotmányosságnak ellensége, mert tapasztalatai után mondhatja, bizonyíthatja és állíthatja, hogy soha semminemű kormányrendszer alatt, soha semminemíí abszolút hatalommal a hadsereg fejlesztésére, kiképzésére és hatalmának emelésére annyi nem történt és nem is történhetett volna, mint a magyar alkotmányos rendszer alatt. (Helyeslés.) Akkor is rendkívül nagy súlyt fektettem a miniszter úrnak ezen nyilatkozatára és azt fektetek rá ma is, azért, hogy épen az igen t. miniszter úr az, a ki azokról az áldozatokról, melyeket a nemzet s a magyar parlament a hadsereg fejlesztésére, kiképzésére és annak erejének kifejtésére hozott, még egyetlen alkalommal sem tett oly határozott kijelentést, a mely ezeknek elismerését katonai részről konstatálta volna. Ezért fektettem erre súlyt, mert épen a miniszter úr, a ki számtalan alkalommal kifogásolta a nehézségeket, a melyeket a parkimentárizmus csinál, adja ki azt a nagy beismerést, hogy igenis ez a parlamentarizmus volt az, a mely a legnagyobb szolgálatokat tette a dinasztiának, a monarchiának ég a hazának azáltal, hogy egy erős hadsereget igyekezett kifejleszteni. Ezek után előadta azokat az indokokat, a melyek szerint ő nem czélozta, nem volt szándékában sem egyes pártok, sem a ház, sem egyesek mentelmi jogát megsérteni, a mikor e rendeletet kiadta, annál kevésbbé, mert a rendelet bekezdésében erre még utalás is van. Én erre a bizottságban azt mondottam, hogy arra vonatkozólag, hogy mi volt a miniszter úr eljárásának a motívuma, indítványt a magam részéről nem fogok tenni. Csak örömmel veszem tudomásul, hogy a miniszter urnak sem az alkotmányosságra, sem a kérdésre magára vonatkozólag nem volt szándékában a sértés. Hogy a miniszter úr napiparancsával szemben a ház miféle álláspontot fog elfoglalni, erre nézve a mentelmi bizottság feladata javaslatot tenni, hogy helyesli-e a miniszter eljárását vagy sem, s a ház bölcsesége fog dönteni a felett, hogy helyesli-e vagy sem a miniszter úr eljárását?! Én a maga nevén nevezem meg a dolgot. Ezen szerencsétlen napiparancs folytán oly helyzetbe jutott a ház, a melyből igen nehéz a menekvés. Én azt hiszem, hogy ha a minisztert megkérdeznők, vájjon ezen rendelet kiadása ebben az időben a jelen viszonyok közt helyes volt-e vagy sem, erre a kérdésre a miniszter maga is azzal kell, hogy válaszoljon, hogy bizony nem volt helyes. Meg vagyok róla győződve, hogy ha akként tétetik fel a kérdés, hogy helyeslik-e a kiadott napiparanesot, a háznak egyetlen egy tagja sem fog azzal válaszolni, hogy igen. (Közbesiólások a baloldalról: Majd meglátjuk! Mindenre van helyeslésük!) Má? kérdés az: helytelenítik-e a napiparancsot? Mert a kérdés ily módon való feltevése által bizalmi kérdéssé lesz az, s akkor igazsága van Ugron Gábor t. képviselőtársamnak, hogy a többség helytelenítésének az lesz a következménye, hogy a miniszternek mennie kell. (Közbeszólások a baloldalon: Másutt így van, de nálunk nincs!) Ha a többség leszavazza, nálunk is. Én a magam részéről a napiparancsot nem helyeseltem akkor sem, nem helyeslem ma sem és nem fogom helyesleni soha, de viszont a kérdésnek bizalmi kérdéssé való tételét nem tartom üdvösnek az országra nézve. Nem tartom pedig üdvösnek azért, mert végre is a jelen viszonyok közt részleges vagy teljes kormányválságot előidézni egy inczidens alkalmából, nem kívánatos.