Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-580

580. országos ttlés 1896. márczius 10-én, kedden. 45 tárói, a betétek elkészítésében látott késedelemről, a polgári törvénykönyv készítésénél felmerülő késedelemről, a perrendtartás hiányairól, a bírói fegyelmi törvény hiányairól, a bírói és ügyvédi eljárás egyöntetű rendezésének hiányairól, az ügyvédi rendtartásról, a büntető törvény módosításáról, a katonai büntető eljárásról, az ügyviteli szabályzatról, hiteltörvényekről stb., stb. Alig volnék képes mindazt elmondani, a mire a szónok urak sorban hivatkoztak, mint a miniszter által tett, de be nem váltott Ígéretről. Mindezeket, mondom, sürgetik a miniszter úrnál, valósítását rögtönözve követelik, követve azt az elvet: hogy: »add meg uram Isten, de mindjárt.« T. Képviselőház! Erre a nagy sürgetésre én a mai, agrarizmussal telt világban azzal válaszolok, a mit a gazda mond, a ki sokáig várva esőt, májusban hirtelen zivatart kap: »Adtál uram áldást, nincs benne köszönet.« (Derúltäég joblfelól.) Elfelejti a t. ellenzék, hogy nekünk százados mulasztásokat kell helyrehoznunk. Elfelejtik, hogy rengeteg sokat kell igazságügyi téren és általában az állami kormányzat minden terén pótolnunk; hogy kellő egymásutánt kell tartanunk és egyik intézmény behozatalával a másik intézményt felforgatnunk nem szabad. Minden egyes alkotásnak a maga sorrendjében először a népéletbe kell átmennie és különösen tekintettel kell lennünk igazságügyi törvényeinknél a bírói karra is, hogy azt új törvényekkel rövid idő alatt el ne halmozzuk. A legutóbbi időben életbe lépett a sommás eljárás, a házassági jog, az örökösödési eljárás; nemsokára, — reméljük — életbe fog lépni a büntető eljárás. A bíráknak ezen törvényeket, ezen kódexeket mind alaposan tanúlmányozniok kell és minthogy nem adhatunk minden bírónak néhány esztendő szünidőt arra, hogy újra visszamenjen az egyetemre, az a bíró hivatásának teljesítése mellett kénytelen az új törvényekkei foglalkozni és erre a bírónak természetesen hosszt időt kell adnunk. Van igenis példa rá Németországban, a hol igen nagy kódexek egy szerre, egyidőben lettek életbe léptetve. Azonban épen a németországi eset nem példa arra, hogyan kell több kódexet egyszerre behozni, hanem épen az ottan ezzel járt megrázkódtatás példa lehet arra, hogyan kell az egyes kódexeket nem egyszerre, hanem a maguk sorrendjében életbe léptetni. Hiszen még hagyján, ha csak igazságügyi mizériákkal lenne dolgunk, de a közigazgatásnak, az állami élet minden ágának voltak és vannak hiányai, melyeket szintén óriási tevékenységgel, hazafias munkával és sok pénzáldozattaí kell helyrehoznunk. Már pedig az igazságügyi kormányzatnál sem lehet mellőznünk azon viszonylatot, melyben áll a többi kormányzati érdekekhez. A mi az egyes támadásokat pontonként illeti, hogy ezeknek egynehány példáját, a töbhiekre való következtetés kedvéért is, megmutassam, bátorkodom némelyeket sorban felhozni. Haviár és Issekutz képviselő urak a bírói székhelyek rendezésének késedelmét róják fel hibául. Én igen kérem a t. miniszter urat, hogy esen rendezéssel most egyáltalán ne siessen. Milyen a mostani állapot? Az egyes községekben lakó emberek egyik helyen találják a járásbíróságot, második helyen, talán épeo szemben'eső irányban, a szolgabírói hivatalt, harmadik helyen az adóhivatalt, negyedik helyen a telekkönyvi hatóságot, eltekintve a megyei czentrumoktól. Már most, ha a sürgetett rendezés igazságügyi téren egymagában történik, tekintet nélkül a többi hatóságokra, a visszásságot, melyre rámutattam, még esetleg növelni lehetne. Én úgy tudom, hogy folyamatban van e tekintetben eljárás a kormánynál, hogy az említett hatóságok egy helyen összpontosíttassanak, ez eljárásnak elébe vágni a bírói székhelyek külön rendezésével czéíszeríí nem lenne. A betétek elkészítésénél sem róhatom fel a kormány bűnének a beállott késedelmet, mert tulaj donkép azon rendetlenség, mely a telekkönyvekben van, miből eredt ? Abból, hogy nem létezett hagyatéktárgyalási kényszer. Elhaltak az emberek, akik be voltak vezetve a telekkönyvbe és sem közvetlen sem közvetett utódaik többet nem törődtek a telekkönyvi állapottal. Évtizedek elmúltak és még mindig a régi ősök nevén állottak az ingatlanok. Ezen a bajon a betétszerkesstés igenis segit, de meglehetős lassan, és e mellett még ki sem zárná a veszélyt, hogy a baj ne ismétlődjék, ha a hagyatéki eljárás olyan volna tovább is, mint volt a régi törvények szerint. Azonban életbe léptetve lévén az örökösödési eljárás és be lévén hozva ebben a hagyatékeljárási kényszer ott, a hol a hagyatékban ingatlan van, azt hiszem, hogy sokkal jobban és üd?ösebben fogja orvosolni a fenforgó bajt az új örökösödési eljárás, mint maga a betétszerkesztési eljárás. A polgári törvénykönyv késedelme természetesen nagyon sokszor említtetett. Hát kérem a t. ellenzéki képviselő urakat, e tekintetben jöjjenek és jöjjünk tisztába mindnyájan egy nagy kérdéssel, mely a polgári törvénykönyv elkészítésénél felmerül. A kérdés az, vájjon reczipiáljunk-e, vagy pedig önálló jogfejlődésünk megóvásával alkossunk-e magunknak külön magánjogi törvényt ? Haviár képviselő úr felhozta itt, hogy kis államok, melyek később alakultak, utóbbi időben már bírnak kodifikált törvénykönyvvel. Igen. bírnak, de hogy ? Ugy, hogy