Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.
Ülésnapok - 1892-588
588. orsüágos ülés 1896. márczüis 19-án, esStSrtökSn. 247 rendelkezzék e felett. Minthogy a t. ház már határozott ezen dologban és ezt elvetette, törülnöm kellett ezt régi határozati javaslatomból és azért ez most következően hangzik: (Olvassa,) »Határozati javaslat. A ház a II. fejezetet el nem fogadja, de utasítja a kormányt, nyújtson be még a jelen ülésszakban egy törvényjavaslatot, mely az 1894 : XII. törvényczikk intézkedései alapján létrejött hegyközségeknek kiterjesztésükhöz mért minta-szőlőtelep felállítására szükséges mérsékelt összegű kamatmentes állami kölcsönöket, minden pénzintézet kizárásával biztosít.* Ajánlom a t. háznak határozati javaslatomat elfogadásra. (Helyeslés balfeló'l.) Elnök: Kíván még valaki szólani? Senkisem; a vitát bezárom. A miniszter úr kíván beszélni. Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter : T. ház! (Halljuk ! Halljuk !) Én hoszszabb vitába a képviselő úrral bocsátkozni nem kívánok; egyszerűen utalok arra, hogy az előleges megállapodásokban, melyeket az illető pénzintézettel kötöttem, biztosítottam azt, hogy a kölcsönt engedélyező bizottság legyen hivatva megítélni, hogy mely esetekben adandó pénz helyett természetben szőlöVessző, szőlőoltvány, karó, vagy más egyéb anyag, mert hisz ha például valaki 20—30 holdat rekonstruál, méltóztatik belátni, hogy annak nem szükséges, hogy természetben adassék a szőlővessző, karó stb., maga is be tudja majd szerezni azokat; ellenben más esetekben, a hol attól lehet félni, hogy a pénz egyéb ezélra költetik, igen indikált lesz, ha ezen tárgyak természetben adatnak. (Helyeslés jobbfelöl.) A t. képviselő úr kétségbevonta adataimnak hitelességét a tekintetben, hogy egy hektár, illetőleg egy hold szőlőterület kivételesen mennyi bort teremhet. Erre nézve vagyok bátor fenntartani állításomat. Franeziaország déli vidékén, a hol a bő termő Armand és Boucher vannak, felmegy a termés hektáronként 360—380 hektoliterre is. És ha a t. képviselő úr nem hiszi ezt el és általában tartózkodva fogadja ez oldalról a kijelentéseket, akkor szíveskedjék tisztelt szomszédjához, Atzél Péter t. képviselő úrhoz fordulni, a ki neki készségesen fogja a további felvilágosításokat megadni. De nem is kell Francziaországba menni. Hazánkban is fordulnak elő ily esetek. így például magának Atzél Péter képviselő úrnak Arad vidékén négy kis holdon 280—330 hektoliter bora termett. Ha pedig Atzél képviselő úr sem volna elég hiteles személy a képviselő úrnak, akkor forduljon egy másik, közel ülő szomszédjához, Péchy Tamás tisztelt képviselő úrhoz és ő készséggel igazolni fogja, hogy neki az Ermelléken egy katasztrális holdon a régi szőlőmivelés szerint termett 100 hektoliter bora. Mivel pedig köztudomású, hogy az amerikai oltványok többet teremnek, tehát a tervbe vett új szőlőmivelés mellett bizonnyal több is termett volna. Azt hiszem, e szerint teljesen jogosult volt az, a miket az általános vita folyamán állítottam. (Helyeslés.) Péchy Tamás: T. ház! Be lévén zárva a vita, nem szólhatok a tárgyhoz a dolog természete szerint, esupán azon adatra vonatkozólag, a mely fel említtetett, kivánom megjegyezni, hogy igenis, egy évem volt olyan, a melyben — nem átlagban, hanem az én szőlőmben, a melyet én turnusokra szoktam osztani, különösen, hogy minden évben, minden turnusnak tudjam a termését, volt egy olyan évem, a melyben egy ilyen turnus igenis megtermett katasztrális holdanként 200 hektoliter bort. (Helyeslés.) Elnök: Szavazás előtt fel fog olvastatni a határozati javaslat. Illyés Bálint jegyző: (Olvassa.) Elnök: Kérem azon t. képviselő urakat, a kik a most felolvasott határozati javaslatot elfogadják, álljanak fel. (Megtörténik.) A ház többsége a határozati javaslatot nem fogadja el, ennélfogva a 2. fejezet ceíme elfogadtatott. Következik a 6. §. Molnár Antal jegyző (olvassa a 6. és 7. §-okat, melyek észrevétel nélkül elfogadtattak, olvassa a 8. §-t.) Szily Pongrácz előadó: A 8. §. első bekezdésében kivételes esetek állapíttatnak meg a 9., 11. és 15. §§-ban foglalt esetekre nézve. Minthogy ezek a kivételek a 9. és 15. §§-nak nem egész tartalmára vonatkoznak, hanem csak egyes részeire, azért bátor vagyok azt a módosítást ajánlani a t. háznak elfogadás végett, hogy a 8. §. első bekezdésének második sorában »kivéve a 9., 11., 15. §§. eseteit* helyébe »kivéve a 9. §. harmadik bekezdésének, a 11. és 15. §§. negyedik bekezdésének eseteit* teendők. Kérem ezt elfogadni. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: A 8. §. első bekezdéséhez az előadó ár azon módosítást tette, hogy a második sor következő szavai helyett: * kivéve a 9., 11. és 15. §§. eseteit« tétessék: »kivéve a 9. §. harmadik bekezdésének, a 11. és 15. §§. negyedik bekezdésének eseteit.* Szólani senki sem kívánván, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 8. §. első bekezdését az előadó úr által előterjesztett módosítással elfogadni, igen vagy nem? A kik a 8. §-t az előadó úr által ajánlott módosítással elfogadják, kérem álljanak fel. (Megtörténik) A többség elfogadta. Molnár Antal jegyző (olvassa a 9. §-t.) Illyés Bálint jegyző: Atzél Péter! Atzél Péter: T. ház! Azt hiszem, érdé-