Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-587

226 587. országos ülés 3896. márczins 18-án, szerdán. apadni a törlesztési összeg, a mely azonban garasokra, legfeljebb egy pár hatosra fog menni. De, t. ház, a t. földmívelésügyi miniszter úr, miután az 1877: VIII. t.cz. alapján felvetett jogi kifogásaim folytán egyúttal kérdést intéz­tem, miért nincs a javaslatban arról is intézke­dés, hogy az általános jogszabály alól adott kivétel ellenében kapnak-e az adósok visszaté­rítést, azt méltóztatott mondani, hogy igen, 100 forintonként 30 krajczárt, és hogy ezért van a javaslat szerint a drágább kölcsönnel 9 frt 47 kr., illetőleg 9*47°/° számítva; e tekintetben méltóztatott a Spitzer-féle táblákra hivatkozni, melyekkel kénytelen vagyok foglalkozni gr. Festetits Andor volt földmívelésügyi miniszter úr beszédére vonatkozólag is. Ezúttal csak azt jegyzem meg, hogy az 5 1 /* százalékos, tehát drágább törlesztésííek alapszáma: 9, 54, 92, tehát 9*55. A földmívelésügyi miniszter úr által beadott javaslat szerint a drágább kölcsön alap­száma lesz: 9'47, tehát nem 30 krt tesz a ka­matkülömbség, hanem, ha kamatvisszatérítést akar jelezni a t. földmívelésügyi miniszter úr, akkor ne méltóztassék ezt 30 krban megálla­pítani 100 frtos összegnél, hanem úgy, a hogy tényleg van 8 krban, mert tényleg a tabellák és javaslat szerint a numerusokban 8 kr. sze­repel, mint különbség. Hát, t. ház, gr. Festetits Andor volt föld­mívelésügyi miniszter és Darányi miniszter ír is ismételten Spitzer tabelláira voltak szívesek hi­vatkozni és különösen gr. Festetits Andor kép­viselő úr quasi aposztrofált engem, hogy én idézésemben valótlan adatokat hoztam volna fel, midőn határozottan azt állította, hogy ő is nézte Spitzer tabelláit és úgy győződött meg, hogy 10°/ 0-nál olcsóbb törlesztési tételre nem talál ötös kamat mellett 15 évre kötött kölcsö­nöknél. Hát, t. ház, én elismerem, ha oly nagy­múltú férfiú, mint gr. Festetits képviselő úr állítja, hogy megnézte a tabellákat, de higyje el ő is nekem, ha megnézte is, de nem találta meg, mert ha meg is találta volna ezen tabel­lákat, úgy az 505-ik oldalon olvashatta volna az úgynevezett Sechster Tilgungs-Plánt és ezt a földmívelésügyi miniszter úrnak is bátor vagyok figyelmébe ajánlani, hogy 10%-os tör­lesztési összeg megfelel, •— ha nem 15 év, hanem 14 x /2 év alatt történik a törlesztés, — nem ö 1 /* 0 /^' nak, hanem öYa'Vo-nak. Ellenben gr. Festetits t. képviselő úr az 508-ik oldalon az úgynevezett Achter Tilgungs­Planban megtalálhatja azt, hogy 15 éves tör­lesztéses kölcsönöknél B 1 /* 0 ^ 08 kamat mellett a törlesztési járulék 9-5492, vagyis 9*55%. Hát, t. ház, mindenütt lehet vitatkozni és mindenütt lehet tételeket felállítani, melyeknél valaki állításának súlyát egyéni súlyában ke­resi, de számoknál és számtannál ezen egyéni súly, bármily értéket tulajdonítsanak is annak, azonnal léggömbbé válik, mihelyt a felállított tétel a számok bizonyító erejében rejlő igaz­sággal ellenkezik. Azon megjegyzéseimmel szemben, hogy az állam nagy terheket vállal magára, a miniszter úr azt mondta, hogy tévedésben vagyok, hogy nagy numerusokkal dobálódzunk és azt is mondta, hogy Molnár Józsiás képviselő úr az egyedüli, a ki a realitást megközelítő kalkulust felállította. En, őszintén szólva, nagyon nehezen fog­lalkozom e tekintetben a földmívelésügyi mi­niszter úrral, mert nagyon különösnek tartom azt, hogy a földmívelésügyi miniszter úr fog­lalkozik ezen tétellel és a pénzügyminiszter úr hallgatásba mélyed, mikor ilyen kérdésről van szó, hiszen Magyarország pénzügyeinek jövő alakulása iránt az erkölcsi felelősség a pénz­ügyminiszter urat terheli első sorban. Az ellenzék részéről felhozatott, mondjuk, az a félelem, hogy Magyarország pénzügyi hely­zetét alkalmas lesz ezen javaslat, ha törvény erőre emelkedik és ha beválik, megdönteni, megbomlasztani ; felhozatott, ha ezen javas­lat törvénynyé válik és ha azután az a törvény valóban beválik, úgy a hogy a javaslat azt kontemplálja, tudniillik, hogy azon 300.000 hold szőlőterület fel fog nyittatni, akkor Magyarország egy olyan garáncziát vállal el, a mely garancziának pénzbeli meghatározása és kövekezménye ma még kiszámíthat! an, de a mely esetleg milliókkal fogja megterhelni a magyar állam évi költségvetését, évi hozzájárulását. A t. földművelésügyi miniszter úr úgy nyilatkozik, hogy hiszen csak 25 millió az, a miről szó van. Ez nem áll. A javaslat szerint legalább 25 millió; ha tehát ennyi legalább, és ha a javaslat indokolásában 300.000 hold szőlőről van szó; ha az előadói székből halljuk, hogy egy hold restaurácziója legalább 800 frtba kerül­het: (Halljuk! Halljuk!) akkor, t. ház, 240 millió forint az, a mely, ha kölcsönnel történik az összes szőlők felújítása, kell hogy folyósítassék. Én számí­tásomban ennek felét sem: csupán 100 millió forintot vettem alapúi és ha ekkora kölcsön fog folyósíttatni és azok a szőlők a különböző betegségek folytán tönkre fognak menni, akkor a magyar államra évenkint 14 millió forintnyi teher fog háromolhatni. E tekintetben egyszerűen csak a javaslat pozitív intézkedésével szemben álló kijelentéssel ez ellen egy olyan kijelentés­sel, hogy a kormány egyelőre a bankkal csak 25 millióra kötötte meg a szerződést, kibújni nem lehet azért, mert a törvény felhatalmazza a kormányt, hogy legalább 25 millióról szer-

Next

/
Thumbnails
Contents