Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.
Ülésnapok - 1892-586
202 586. országos ülés 1896. márczius 17-én, kedden. egészben mégis van. A t. igazságügyminiszter ár maga is beismerte azt, hogy ha itt valamelyik szőlőnél a regeneráczió nem sikerűi, hogy akkor a telekkönyvi j ogszabályok és jogbiztosság csorbát szenvednek. Hát, t. ház, Jókai Mór t. képviselőtársam és én, mind a ketten azt mondottuk, hogy ez a siker nagyon bizonytalan; hogy lehet, hogy sokkal több esetben nem fog sikerülni, mint igen. A t. igazságügy miniszter úr pedig nem szakértő, tehát nem dönthet e kérdésben. Én sem vagyok jogász, de azt az egyet tudom a jogból, hogy lutrira, bármilyen előnyösek is legyenek a ehance ok, telekkönyvi jogbiztosságot alapítani nem lehet. Ezenkívül még egynehány szavam van több képviselőtársamhoz. így Bolgár Ferencz, t. barátom félreértette a szándékomat és beszédemet, a mikor azt mondotta, hogy köztünk az az eltérés, hogy ő az első részt tartja rossznak, és a másodikat jónak, én pedig a másodikat tartom rossznak és az elsőt jónak. Nem így áll a dolog. Azt mondtam, hogy az elsőnél módosításokat akarok beadni, és hogy módosítványokkal lehet az első részt javítani, mig a második részt, mint azt Eötvös Károly t. barátom nálamnál sokkal fényesebben kimutatta, teljesen elhibázott, azon segíteni nem lehet. Hát így körülbelül egy véleményen vagyunk, de azt a t. miniszter úr itt egymás ellen akart bennünket heczczelni. így például ő azt mondotta, hogy mily nagy ellentét van a közt, a mit Bernáth Béla t. képviselőtársam és a közt, a mit Issekutz Győző t. képviselőtársam mondott, a kik elvtársak. Hát, t. ház, ennek egyszerű magyarázata az, hogy pártunk ebből pártkérdést nem csinál. (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Egészen más erre nézve a nézete, de a kiindulási pontja is Bernát Béla t. barátomnak, mert ő mindig a hegyaljai viszonyokat tartja szem előtt, a hol hektoliterenként 40 — 50 forintos borokat termelnek, míg mi oly vidékek érdekeit tekintjük első sorban, a minő a mi vidékünk, a hol sokkal olcsóbb borokat termelnek. De ezzel még nem mondom, hogy minden hegyaljai képviselő teljesen osztozkodnék a t. barátom véleményében. Ily kérdésből pártkérdést csakis a t. túloldal csinált, mely az önállóságot minden tekintetben perhorreszkálja, s a mely pártnak tagjai a törvényjavaslatokat majd örömmel, majd pedig filozofikus rezignáczióval fogadják el. És most, engedje meg a t. ház, hogy Zichy Jenő gr. t. képviselőtársamnak, a ki elfogadta a törvényjavaslatot és azt mondta, hogy nagyon feketén festettem, azt jegyzem meg, hogy én úgy találtam, hogy Jókai Mór t. képviselőtársam sem festette semmivel sem rózsásabban a helyzetet; nem is akarom említeni Szederkényi és Eötvös Károly t. képviselőtársaimat. Ha Zichy Jenő gr. t. képviselőtársam rózsásabban látja a helyzetet, én csak gratulálhatok az ő kedélyvilágához. Én sem vagyok valami mizantróp pesszimista; én is remélek és nem tudok lemondani arról a reményemről, hogy ez a kormány meg fog bukni, még mielőtt a quótát ez országra ráróná; (Mozgás jóbbfelől.) de ily dolgoknál sem az optimizmus, sem a pesszimizmus nem való, ily dolgoknál a rideg reálizmusnak kell vezetni. Én ebből a szempontból tekintem az egész kérdést. Felhozhattam volna egy esetet, mikor a termelésről beszéltem, a »Hazánk«-ban olvastam egy-két hónappal ezelőtt, hogy Francziaországban hektáronként a termés 15 hektóliter volt. Tehát ha ezt veszszük alapúi a mi viszonyainkra nézve is, akkor megbukott az egész számítás, akkor nemcsak hogy a munka költsége nem kerül ki, hanem még osztalék sem jut. Hogy ha ezt vettem volna alapjául számításomnak, azt mondtam volna, hogy egészben véve nem fogunk czélt érni a törvényjavaslattal, akkor igenis lehetne pesszimizmussal vádolni, de így nem. Még egyre kell reflektálnom. Midőn itt a mezőgazdasági kérdéseket vitatjuk, nemcsak, hogy meglehetősen üresek a termek, de bennünket mindjárt az obstrukczió vádjával is illetnek. (Igaz ! Úgy van ! a bal- és szélső baloldalon.) Kiemelem, hogy az általános vita nem tartott három napig, mert egy napot a stomfai választás ügyével kellett elvesztegetnünk. Mondom, az egész vita nem tartott 3 napig ezen igen fontos és életbevágó kérdés felett és a miniszterelnök úr mindjárt az első napon itt elkezdett lármázni, és azt mondta, hogy ez obstrukczió. T. ház ! Tehát minden tárgyilagos vita mindjárt unalmas obstrukczió, csak az nem obstrukczió, ha millenáris botrányokat emlegetnek? Én nekem annál inkább vaü jogom ezt mondani és visszautasítani ezt a vádat, mert mióta őszszel összejöttünk, egyetlenegyszer sem szólaltam fel. Még egy megjegyzésről megfeledkeztem, a mit a t. miniszter úrnak akartam tenni. (Halljuk ! Halljuk! balfelől.) A t. miniszter úr ugyanis, a hogy akarja, úgy forgatja a törvényjavaslat egyes pontjait. Azt mondta pl., hogy a kölcsönvevők nem készpénzben, hanem vesszőben kapják a kölcsönt. Tessék elolvasni a paragrafust úgy a mint azt a pénzügyi bizottság szövegezte, ez úgy hangzjk, hogy készpénzben folyósítják a kölcsönt. Én nem akarom kölcsön kérni Kolozsváry-Kiss István t. barátomtól az általa használt közmondást, hogy ha akarom ilyen, ha akarom olyan, hogy a t, miniszter úr is így jár el, csak egyszerűen konstatálom, hogy mit állított és ezzel végezvén beszédemet, minthogy azt találom, hogy Eötvös Károly t. képviselőtársam álláspontja