Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-561

50 561. országos ülés 1896. február 17-én, hétfőn. fél szabad nap, és minden két hétben egy egész szabad napjuk. De ott magában az osztályban kell megtanulni a leczkét, és nagyon kevés leesskét visz haza házi munkának. Az a tanár oly módszerrel ad elő, hogy a gyermek azt a kevés anyagot, mely azonban alapos ismeretre vezet, a tanóra alatt elsajátítja, és a mennyiben ott lelkét megerőltette, testi üdüléssel ezt ismét felfrissítheti. Mert a test és lélek oly harmonikus viszonyban áll egymással, mint a tüdőnél a kilélegzés és belélegzés. A lelki megerőltetés után a testi megerőltetés felfrissíti a lelket, a testi megerőltetés után a lelki munka az, a mely a testet szintén üdíti. (Élénk tetszés és helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Ez az oka, hogy Francziaországban nem csupán pedagógusok, hanem nagy tekintélyek foglalkoztak ép a testi nevelés nagy kérdésével. Dumas lábikrát követel a franczia ifjúságnak és, ismétlem, Jules Simon maga mondotta: »La scienee de l'hygiéne est la moitié de la pedagogie.« Nálunk az ifjú hajdan testedző játékokban üdítette fel magát. Ott volt a »longa meta«, a labda, ott voltak ä játékterek a városon kivfíl. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Most a középoktatás helytelen irányát mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az ifjúságnak e játékoktól a kedve elment. (Úgy van/ balfelöl.) Már pedig azok helyett a rend- és sorgyakorlatok helyett, a miket átvettünk a német rendszertől, s melyek a magyar temperamentumnak nem felelnek meg, sokkal jobb volna a középiskolákban ezeket a régi testedző játékokat felújítani. Örömmel említem fel s hozom a t. miniszter ár tudomására, hogy a múlt évben, mikor Fiumében keresztül jöttem, meglátogattam a középiskolát, mert érdekelt. Ott a középiskola udvarán láttam a tanuló ifjúságot veres ingben labdázni, azt mondtam a tanárnak, ez a valódi gimnasztika, csak az a sajnos, hogy nem minden helyen van így és ezt az iskolák elhanyagolják. Ily viszonyok közt, t. ház, a túlterhelés ellen sikerrel, úgyszólván az alsó négy osztályban csak egy módon védekezhetnénk; ha megfontolnék, vájjon nem volna-e tanácsos a szaktanítás rendszerét életbeléptetni. Ha ez a tanári szakképzés folytán nem is lehetséges teljesen, de legalább a tanárok számát az alsó négy osztályban lehetőleg redukálni kellene, mert minden szaktanár most azon alsó osztályban azzal a pretenzióval lép be, hogy az 8 tárgya lesz a főtárgy. Nemcsak a latin nyelv tanára gondolkodik így, de a többi tanár is, és miután 6—7 tárgyat kell tanulnia az illető osztályban, 6—7 intelligens, művelt ember dolgozza és gyúrja azt a gyermeket össze-vissza, a ki igazán azt sem tudja, mi lesz belőle. Azelőtt egy osztályban volt egy tanár, a mai szaktanítás módszere mellett ez nem lehetséges, de legalább redukálni kell a tanárok számát. (Élénk helyeslés balról.) T. ház! Okolják a tanítás hiánya miatt a tanárságot is; hogy a tanárokban van a hiba; és ezt a miniszter úr közbeszólás alakjában említette. Hát igazán nem tudom, hogy ezek a szegény tanárok mit csináljanak. Eddig csak a szervezetet, rendszert, tantervet okolták; némelyek túlterheléssel vádolták a tanárokat, mások pedig rájuk fogták, hogy nincs köteles ügybuzgalom bennük. Mindig a tanár volt a bűnbak és a tanárt okolták a tanügyi hiányokért, pedig újabb tanárainkban, kiváltkép a kik itt Pesten szerezték meg a tanítás gyakorlatát is, és a mióta 1880 óta a tanárképzés reformját behozták és öt évi gyakorlati képzéssel léphet csak a tanár az iskolába, — hiba nincs. De, t. ház, ha mi azt akarjuk, hogy teljesen képzett tanärkarunk legyen, akkor nekünk nem elég csak követeléseket támasztani a tanárkarral Szemben, hanem annak igényeit, mégpedig jogos igényeit e házban ápolnunk és künn az életben is biztosítanunk kell. Már pedig nálunk az volt a baj, hogy azelőtt,'kiváltképen a negyvenes, ötvenes években úgyszólván gimnáziumi tanáraink csak papok voltak, (Halljuk! Halljuk!) mondom, azelőtt a papság kezében volt az oktatásügy, és az a tisztelet, mely a tanárt környékezte, inkább a papi reverendának, mint a tanári karnak szólott. Mióta pedig világi tanárokat is alkalmazunk az intézetekben, nem helyeztük őket oly viszonyok közé, melyek nekik tisztességes társadalmi pozicziót és megélhetést adhatnak. Nem csak anyagi javadalmat és díjazást nem nyújtottunk nekik, de nem kárpótoltuk őket ezért erkölcsi és társadalmi tekintélyüknek emelésében sem. (Helyeslés balról.) Ez az oka, hogy a papi és tanítói pályán nem a műveltebb, hanem a legszegényebb családok gyermekei vannak, kiváltként a 70-es években a tanári és tanítói pályára azon szegény középiskolai tanulók mentek, kik gyorsan akartak végezni — három év volt akkor a bölcsészeti tanfolyam — és mégis tisztességes pályára akartak lépni. Akkor az egyetemen a hallgatók 20—25 °/o-át a bölcsészeti hallgatók tették ki. Mióta azonban 1880-ban öt évre emelték fel a képzési időt, úgy hogy csak öt év múlva léphet ki az iskolához, de a fizetést úgyszólván alig javítottuk számbavahetőieg, —- tisztességesen meg épen nem, — mindjárt a 80-as években, midőn a reformot behoztuk, egyszerre lesülyedt a 25°/o 8°/o-ra és azóta se tudják feljebb vinni 11—12 °/o-nál. Hát, t. ház, épen eme hiányok orvoslása végett a középiskolai tanár-egyesület múlt évi november hó 11-én Kassán tartott ülésében