Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-577

438 577> orwAgos ülés 1896. m&rczlus 6-An, pénteken. és ötödik dunai híd is elkészül, és mikor tél idején sokkal nehezebbé válik az alulról érkező hajókra nézve, hogy a főváros két része közti sebes folyású és szűk Dunán felfelé téli helyeikre eljuthassanak. Igaz ugyan, hogy erre vonatkozólag a Közép-Duna egységes szabályozására vonatkozó törvény, melyet nemrég szavazott meg a t. ház, tartalmaz erre nézve némi intézkedéseket, de ez oly szfík keretben mozog, hogy abban a kérdés megoldását nem láthatjuk. Mindezekre nézve, t. ház, a mai napig a közvélemény hiába nyilatkozott meg, hiába volt a sajtónak ismételt felszólalása, hiába a budapesti ipar- és kereskedelmi kamarának kétrendbeli előterjesztése, melyben alaposan rámutattunk a kérdés fontosságára és megoldásának sürgősségére; pedig rég elérkezett ideje annak, rég fejlődtek a viszonyok oda, hogy Budapesten egy nagyszabású kereskedelmi téli kikötő létesíttessék és pedig oly arányban és berendezésekkel, hogy az, Budapest hivatásszerű pozícziójának tényleg és valójában megfeleljen. A Vaskapu szabályozására az ország nem csekély áldozatokat hozott, de ezen áldozatok kárba veszetteknek, sőt érdekeink ellenére hozottaknak fognának bizonyulni, ha újabb közraktárak és egy nagy kikötő létesítéséhez idejekorán nem látunk hozzá. Ez, t. ház, nem a főváros helyi érdeke csupán, itt országos érdek forog fenn, mert esak így leszünk képesek elérni, hogy a világforgalom, a mely a Dunán a Vaskapu megnyíltával kifejlődni fog, itt vegye útját, ezen irányban fejlődjék, és csak így akadályozhatjuk meg, hogy más empóriumban, esetleg Bécsben, ne lelje góczpontját. A budapesti vízi forgalom állandó emelkedésben van. Míg 1880-ban még csak 900.000 tonnára rúgott, 1890-re 1,300.000 tonnára emelkedett, 1894-ben pedig 1,600.000 tonnát értei és előreláthatólag ezen forgalmunk tetemesen emelkedni fog, mire a Vaskapu megnyílik. De ha majdan elkészül a Duna- és Odera-közti csa« torna, egy vízi út, mely majdnem egész KözépEurópát szeli át, és ha majdan egy újabb dunatisza-közti csatorna létesítése, a mely immár a magyar közgazdaság követelményeinek napirendjéről le nem vehető, megvalósul, akkor előreláthatólag a Duna forgalma oly arányokat fog Ölteni, bogy azon kezdetleges berendezésekkel, mint a milyenek jelenleg szolgálnak kikötésre, rakodásra és raktározásra, a főváros jövőben megfelelni képes nem lehet, és félő is, t. ház, bogy egész kereskedelmünk és a főváros emporiális jellege, a melyért az ország folyton nagy áldozatokat hoz, majdan keservesen meg fogják sínyleni, ha a mondottak tekintetében továbbra is késedelmesen visszamaradunk. Tudom, t. ház, hogy ezeu beruházás, a melyet itt a magyar kereskedelem érdekében közkívánalom gyanánt van szerencsém követelni, nagyon tetemes költséget igényel; de ezzel szemben merem állítani, hogy a magyar közgazdaság terén soha hasznosabb és dúsabban kamatozó befektetés nem történt, mert ha egyebektől eltekintünk is, pusztán a helyi költségek megtakarítása, melyet el fogna érni a magyar kereskedelem, nagyon lényeges. És ez nem pusztán egyoldalú kereskedelmi érdek, t. ház, hanem merem állítani, hogy itt lényeges mezőgazdasági érdek is van angazsálva, mert a helyi költségek drágulása okvetlenül kell, hogy visszahasson mezőgazdasági terményeinknek az értékesítésére is. Azok, a miket bátor voltam itt felhozni, t. ház, már régebben is foglalkoztatták a kormányt, jelesen a földmívelésügyi minisztérium részéről két tervezet készült el annak idején ezen kérdés megoldására. Az egyik tervezet a soroksári dunaágat jelölte ki ezen fontos intézmény helyéül, mely dunaág a Csepel-szigeten át hasítandó csatornán keregztül, a promontori dunaágból láttatnék el vízzel. A másik tervezet a duna-jobbparti lágymányosi medenczéjében látja e kérdés megoldásának egyedüli lehetőségét. Hogy melyik tervezet technikailag könnyebb és olcsóbban keresztül vihető, erről e helyütt ítéletet mondani nem érzem magamat hívatva. De az összes érdekelt körök abban egyeznek meg, t. báz, hogy ezen fontos czél, a melyet beszédem folyamán volt szerencsém fejtegetni, csak a csepeí-szigeti kombináczióbau látszik elérhetőnek. De, t. ház, évek múlnak, és ez a kérdés nem fejlődik, ennek a kérdésnek megoldása egy cseppet sem halad előre. Lehet, azért, hogy a miniszteri ügykörök fennálló berendezése nem válik előnyére ezen kérdésnek, mert ez a kérdés egész természeténél fogva tulajdonképen a kereskedelmi tárcza reszortjába tartoznék, de törvényeink értelmében a folyamhajózási és partépítési munkálatok a földmívelésügyi miniszter tárczája körébe valók, és lehet, hogy a kérdésnek ezen kétlelktísége okozza azt, hogy a megoldás mindez ideig elmaradt, a mi ismét bizonyítéka volna annak, hogy a hajózható folyamok, mini elsőrendű közforgalmi erek, hasonlóan, mint a vasutak és országutak, tulajdonképen a kereskedelemügyi miniszter ügykörébe volnának átutalandók. De legyen ez bármikép, a mit már most mindenekelőtt kívánnom kell, az az, hogy a t. kormány lépjen ki e kérdésben tartózkodásából, és álljon a kezdeményezés terére. Merem állítani, hogy az összes érdekkörök érzületét tolmácsolom, midőn azon kívánságnak adok kifejezést, hogy a t. kormány ezen kérdést minél előbb tegye napirendre, és