Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-575

392 575. országos ülés 1896. márczlns 4-én, szerdán. mozog, melyet egy immár rég meghaladott kor szükséglete és irányzata szabott eléje. A 60-as évek jelszavai, hogy az országnak mindenekelőtt egy hatalmas központra, egy virágzó fővárosra van szüksége, és hogy a hazánk területén lakó idegen nemzetiségeknek az ország központjával való könnyű érintkezése államérdek, ma is egész pusztító hatásukban uralják a helyzetet, és sok helyen az államfentartó magyar elem kiszámíthatatlan kárára változatlanul alkalmaztatnak. Pedig most már a főváros fejlődése oly arányokat öltött, hogy ezen, a vidék rovására való mesterséges fejlesztés legalább jó részben felesleges; míg másrészről kétségtelenül beigazolt köríümény az, hogy minden törekvés, mely az idegen nemzetiségek lekötésére irányúi, csak azt eredményezte, hogy azok immár szellemileg előhaladva és anyagilag gyarapodva sokkal hatalmasabb és számbavehetőbb ellenségei a magyar állameszmének, mint voltak korábbi fejletlen állapotukban. Azért, nézetem szerint, itt az ideje, hogy vasúti politikánk irányt változtasson, és jövőben a magyar vidékek és elem szolgálatába szegődjék. Hogy ez mennyire okadatolt, és mennyire mellőzve van némely magyarlakta vidék érdeke, elmondom élethííen azokat a kínteljes szenvedéseket, a melyeket egy Tolna vármegyének székhelyére, Szegzárdra igyekvő szerencsétlen utasnak kell kiállania. Előrebocsátom, hogy 1 az összekötő szárnyvasútak közt alig van néhány, a mely hasonló kiterjedt forgalommal bír, mint az a vonalrész, mely Sárbogárdról Szegzárdra vezet. Á kit balsorsa arra kényszerít, hogy Szegzárdra kénytelen utazni, felül a kedves horvát testvérek számára pompásan összeállított zágrábi gyorsvonatra, és alig két órányi utat, körülbelül 91 kilométernyi utat haladva, és fekete kávéját a világos étkező kocsiban kényelmesen szürcsölvén, elmereng azon sajátságos sorson, hogy íme azért kell hát neki egy öt órás unalmas út összes kellemetlenségeit elszenvednie, mert magyar lévén, rajta takarékoskodjak meg azt, hogy jórészben ellenségeinkké nevelt horvát testvéreinknek dédelgetett kényelmét megszerezzék; Sárbogárdra érve, kedves horvát testvéreink elröpülnek Zágráb felé, a tolnamegyei magyar pedig ásítozva várja, míg a Szegzárdra koczogó vonat kocsijait, rendszerint félórával később, mint a menetrend megállapítja, összeállítják. Eléri az első állomást, Czeczét. Minthogy itt egy fél kocsi lisztet, vagy más apró szállímányt kell az egyetlen raktározónak kihordani, álldogál a vonat 22, mondd huszonkét perczig. Utasunk zúgolódását aztán félbeszakítja a csengetés, és a mozdony minden kis emelkedésnél alig haladva, prüszkölve, és az utasokat folyton a fennakadás rémületében tartva, eléri a második állomást: Vaj tát. Itt már a báttaszéki víczinális vasútról évtizedes szolgálat után kimustrált, és Szegzárdra rendelt kávémasinát, mint a hogy a nép nevezi, hogy további feladatát megoldja, meg kell étetni, a mi a menetrend szerint 15 perczet, a valóságban azonban 20—25 perczet vesz igénybe. Következik azután Nagy-Dorog, hol a falu zsidaja vaskereskedéssel foglalkozván, míg annak holmiját kihordják, ez eltart ismét 20 perczig. Jön azután Kölesd, hol a mozdonyt újból megitatják, a meglazult srófokat igazgatják, és 15—20 percznyi időzés utáu elindítják Hídjára, majd Tolnára, a hol a kirakodás hosszadalmassága ismétlődik. Végre, gyakran egy, vagy másfél órai késéssel, megérkezik a vonat Szegzárdra, hátrahagyva 60—65 kilométernyi utat, 4—5 óra leforgása alatt, vagyis annyi idő alatt, hogy e

gy j° gyalogló ember bátran vállalkozhatnék vele versenyre. És a mi a fő, és komikum a dologban: hogy ezért fizet az a szerencsétlen utas gyorsvonati illetményt. (Mozgás és derültség balfelöl.) Pedig az a vidék a vaíútépítés érdekében óriási áldozatokat hozott, közel 300.000 frttal járult az építési költségekhez anélkül, hogy bárminemű ellenszolgálmányt kikötött volna magának. Pedig az ottani vonal mentén fekvő községek személyforgalma olyan, hogy minden esetre nagyobb igényekre jogosan számot tarthat. Itt van kezemben a személyforgalom évi átlagos statisztikai kimutatása. E szerint a szegszárdi állomásra érkezett elsőosztályú jegygyei 361 utas, másodosztályú jegygyei 3431 utas, harmadosztályú jegygyei 16352 utas, összesen 20.144 utas. Szegszárdról indult elsőosztályú jegygyei 445 utas, másodosztályú jegygyei 2558 és harmadosztályú jegygyei 22.419, összesen 25.422 utas, vagyis magáról ezen egy állomásról az utasok évi átlagos száma körülbelől 50.000-re tehető a mely szám, ha a közbeeső hat állomást is hozzá számítjuk, évenként körülbelül 200— 250.000-nyi személyforgalmat mutat ki. (Zaj a szélső baloldalon. Ralijuk!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne konverzáljanak ! Boda Vilmos : Ezek oly állapotok, melyek, azt hiszem, indokolttá teszik, hogy a kereskedelmi miniszter xirhoz a következő interpellácziót intézzem: (Halljuk! Halljuk! Olvassa. ) Interpelláczió a m. kir. kereskedelmi miniszter úrhoz. »Tekintve, bogy a szegszárd-sárbogárdi szárnyvasúton a teher- és árúszállítmány oly arányokat öltött, hogy az ott berendezett két vegyes vonat a gyakori és a személyzet cse-