Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-575

573. országos ülés 1896. uiárczins 4-én, szerdán. 383 ismernem, hogy a minisztérium részéről sok történt, mert ha veszszük az időt, mely alatt a szakoktatás szerveztetett, elismerőleg kell nyilatkoznom, hogy eddig már 38, részint szakiskola, részint tanműhely állíttatott fel, a melyben 2333 tanuló talál foglalkozást, taníttatást és előkészíttetik jövő önállóságára. Igaz, hogy ezen iskolák és tanműhelyek között olyanok is vannak, a melyek nem a kis iparnak, vagy házi iparnak szolgálnak, mint például a gőzgépkezelők iskolája, de a nagyobb része mégis kis- és háziipari dolgokkal foglalkozik. Itt meg kell jegyeznem, hogy a miniszteri jelentéshez egatolt kimutatásból, mely az 1894. évben ipari és kereskedelmi ezélokra megszavazott 450.000 frt kovafordítását elszámolja, látható, hogy a segélyezések, a melyek az egyes iskoláknak vagy tanműhelyeknek adattak, nincsenek kellően felosztva. (Halljuk! Bálijuk.f) Mert például mig a székelyudvarhelyi kő- és agyagipar-szakiskolára 15.900 frt, a gölniczbányai vasipar-iskolára 23.439 frt, a a marosvásárhelyi fa- és fémipar-szakiskolára 11.497 frt, a stóosi kováesmtíhelyre 14.000 frt, a zalatnai kőfaragó iskolára 32.56464 frt fordíttatott, addig a chvojniczai gyermekjáték és Fröbel-koezka és faragászati iskolára csak 2.000 frt, a pozsonyi szövő-tanműhelyre csak 4.940 frt, a szőnyegszövő tanműhelyre Becskereken csak 1.000 frt lett fordítva. Már pedig ha a produkcziót veszszük, épen a kevésbbé dotált iskolák vagy tanműhelyek sokkal többet produkáltak eddi?, mint azok, a melyek nagyobb dotáczióba részesültek, (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) és kevesebb fordíttatott oda, a hol a nép sűrűsége és szegénysége folytán épen a legégetőbb szükség van a házi- és népipar fejlesztésére és erős támogatására. Nem tartom megfelelőnek azt sem, hogy a megszavazott őszszegből évente nagy rész a kereskedelmi alapba beutaltatik, holott az nézetem szerint felhasználandó volna, mert a kölcsönnel, mely kamat nélkül adatik

} lehet segélyezni szépen már jól meggyökeresedett ipart, hogy a forgalmi tőkével nagyobb árúkészlet tartható legyen, de kezdő iparokat kölcsönnel segélyezni nem lehet, mert ha egy iparág azzal kezdi, hogy adósságra alapítja létezését vagy fejlődését, az el van veszve. Mindezekből azon következtetésre jutok, hogy a háziipart, a melynek fontosságát ismertetni szerencsém volt, segélyezni akarjuk, szükséges, hogy ez a megszavazott összegekből nagyobb összegekben részesittessék. Mert ha veszszük azt a 450.000 forintot, melyet 1894-ben megszavazott a képviselőház, azt fogjuk látni, hogy tulajdonképeni háziipari ezélokra ebből minél kisebb összeg fordíttatott, sőt inkább épen a gyári ipar részestílt nagyobb pártolásban. Itt vannak a kezemben adatok, a melyeket a miniszteri jelentésből szakítottam ki, hogy például a pozsonyi varrógépgyár részvénytársaság 10.000 forintot kapott, Mayer Siegfried késmárki hiinzőtelepe 10.000 forintot, a bánfalvi »Solin« támogatására 10.000 forintot, a salgó-tarjáni sötétüveg palaczkgyár 30.000 forintot. Ha ezeket összeadjuk, látjuk, hogy majdnem 100.000 forintot fordítottak nem a kis- és a háziipar, hanem a gyári ipar segélyezésére. Az igen tisztelt miniszter úr beszédében megemlítette, hogy szándéka neki néhány ipari tanműhelyt államosítani nevezetesen, a körmöczi csipkeverő, a tokaji és balogi kosárfonó-iskolát, — hát ez igen helye?, habár a körmöczi c-dpkeverő nem képez olyan iparágat a melynél bármi támogatás mellett nagyobb számú nő állandó keresetet találhatna, mert igaz ugyan, hogy az itt készített csipkék igen szépek, igen tartósak, — de áruk oly magas, hogy nem bírják ki a konkurrencziát a cseh gépeken készített csipkékkel, már pedig a mai világ jelszava: szép és olcsó, legyen az csak tetszetős, a tartóssággal, szilárdsággal ma nem törődik senki, részint azért, mert úgy is tudja, hogy most minden a divatnak van alávetve és folytonos változáson megy át. Ezt nemcsak a ruhanemtíekben, de még a bútorzatban is látjuk, mikor ebbe is a divat kapott lábra, előbb mindenki keresett ó német bútort, alig hogy evvel teli voltak a raktárak, jött a renaissance bútor, a barokk-stil, később ismét a mahagóni empire, bronzzal díszített, a vienni lakk bronzzal vagy teknős békával, kagylóval, stb. Hát így lesz az a körmöczi csipkével is, és habár én ezt a foglalkozást a fiatal leányoknak meg sem eugedném, mert egészségük és testi fejlődésük rovására megy a sok görnyedt ülés, azaz legalkalmasabb a körmöczi kofáknak, kiknek testi grácziájukra nem kell nagy gondot fordítani, a kik a piaezon a sütemény elárúsítása mellett nagyon szép czikkeket készítenek, de ha a t. miniszter űr mégis úgy találná, hogy ez az iskola államosításra méltó, úgy gyarapítsa a csipkeverést a hímzéssel és a kötőmunkával így ezen három rokon ág jobban fog prosperálni és előbb elnyeli a reá fordított költséget. A kosárfonás államosítása Tokajon és Belluson igen helyes gondolat, de méltóztassék hozzávenni a rendszert is, hiszen a mnlt évben, mikor egy állami vándortanító ott megtette az első kísérletet, a négy hóig tartó iskolai tanításban részesítette a parasztfiukat, igen szépen elsajátítottak mindennemű kosárfonási művészetet, készítettek manilla-szalmából oly díszmunkát és virágkosarakat, hogy öröm volt reá nézni, az iskola elég látogatott volt, de mennyire lett