Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-575

575. országos ülés 1896. márezius 4-én, szerdán. 379 seben, hogy a közjogi alapon álló pártokat mindinkább közelebb hozza egymáshoz, azon sajátságos eredményre jutott, hogy most már nemcsak azok az ellentétek mutatkoznak az ő szemei előtt közöttünk, a melyet eredetileg az egyházpolitika tekintetében felmérőitek, (Mozgás a szélső baloldalon.) és a melyekről azt hittük, hogy ma már a történelem körébe tartoznak, úgy hogy többé tulajdonképen gát és eltávolító őr közöttünk nem létezik, hanem ma már a t. képviselő úr részéről azt kell hallanunk, hogy három nagy ok van, a miért ő bizalmatlansággal viseltetik a jelenlegi kormány iránt. És hogyha ezen okokat előveszszük, azt hiszem, hogy a választási erőszakot, a politikai korrupeziót s ezekhez hasonlókat méltóztatott a t. képviselő úrnak emlegetni, akkor talán mégis igen csodálatos eredményre kell, hogy jussunk és azon folytonos törekvése, hogy bennünket egymáshoz közelebb hozzon, tulajdonképen arra vezet, hogy a t. képviselő úrnak nomenklatúrája veszedelmesen hasonlít nemcsak az ellenzéknek ama árnyalatához, a melyet velünk ki akar békíteni, hanem az ellenzéknek azon árnyalataihoz is, a melyet sem ő, sem más velünk kibékíteni meg nem kisértett. (Igazi a szélső baloldalon. Egy hang a szélső baloldalon: Ez az érdeme!) De azt hiszem a t. képviselő úr ebben a törekvésében (Halljuk! Halljuk!) emlékeztet a nagy német poétának azon alakjára, mely a gonosz szellem képében mindig rosszat akar ugyan, de mindig jót eredményez. A t. képviselő úr, megengedem, mindig a legjobbat akarja elérni, azonban, hogy a t, képviselő úr szándekát ezen a téren valami siker kísérte volna, ezt alig lehet állítani. (Ügy van! Derültség jobbfelöl. Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) A t. képviselő úr személyes kívánságára is fogok nébány szerény megjegyzést tenni. A t. képviselő urnak legfőbb vádja, melylyel bizonyítani akarja, hogy mi az ellenzéknek, már t. i. a közjogi alapon álló ellenzéknek előzékenységét velünk szemben visszautasítottuk, az utolsó kiegyezési tárgyalásra vonatkozik. Távolról sem szándékom, t. ház, most erre a vitára érdemlegesen visszatérni; csak a vádnak igazságára vonatkozólag leszek bátor egy megjegyzést tenni. A t. képviselő úr azt mondja, hogy még erre nézve sem tudtunk egyértelmű nyilatkozatra jutni s ezzel gyengítettük az álláspontot. Már most kérdem elfogulatlanul, miben van az álláspontnak az erőssége? Abban-e, hogy lényegben egyetértünk, vagy abban, hogy a mire nézve lényegben egyetértünk, azt más formában akarjuk elérni ? (TJgy van! jobbfelöl. Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) A ház minden oldaláról konstatáltatott, hogy a dolog érdemére nézve teljesen egyetértünk. Sőt tovább megyek. És már most, ha egyetértünk a dolog lényegére nézve és ma valamelyik kívül álló bennünket nem lát egységeseknek, ki ezért e hibás, kit terhel a felelősség? A kormány a maga álláspontját az eljárást illetőleg felelőssége öntudatában megjelölte azáltal, hogy megtette a maga nyilatkozatát. A t. képviselő úr azonban tovább ment és azt akarta, hogy bizonyos nyilatkozat tétessék a ház részéről. Már most, midőn a dolog lényegére nézve egyetértünk, akkor pártunknak szétforgácsolását akarná feltüntetni csak azéit, mert a kormány nem akart eddigi álláspontjáról letépni és ebből azt mutatni ki, hogy a házban nincs egyetértés; azt hiszem, a felelősség ezért csak a határozati javaslat benyújtóját illeti. (Helyeslés. Ügy van! jobb felöl.) (Nagy mozgás és ellenmondások a baloldalon.) De már most kérdem a t. képviselő úrtól, a ki azt mondja . . . (Folytonos zaj és közbekiáltások a bal- és szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, t. ház, az eljárás helyes megítéléséért minden körülmények közt első sorban a felelősség csak azt illeti meg, a ki tényleg az ügyeket vezeti, értem mindig a kormányt. És az, hogy az eljárás helyes-e vagy nem helyes, nem lehet ok az ellenzéknek arra, hogy midőn a dolog lényegére nézve egyetértésünknek kifejezést adtunk, akkor egy ilyen formai ok miatt tartsa szükségesnek kimutatni, hogy nem voltunk egy értelemben. Ha mégis teszi, ezért a felelősség az ellenzéket terheli. (Úgy van! jobbfelöl. Mozgás a bal- és szélsőhaloldalon.) De azt tetszik mondani a t. képviselő úrnak, hogy egyáltalában nem is lehet közöttünk közeledés, mert oly nagy a kölcsönös bizalmatlanság. Már most kérdem a t. képviselő úrtól, hogy alkalmas-e ez az eljárás arra, hogy a bizalmat az ugyanazon egy közjogi alapon álló pártok közt fokozhassa? Es vájjon ez a vádja nem ép oly helytelen-e, mint az, midőn még a parlamentnek akczioképtelenségeért is nem az ellenzéket, hanem a kormányt teszi felelőssé? (Úgy van! jobbfelöl. Mozgás a bal- és szélsőbaloldalon.) Ennyit tartottam szükségesnek megjegyezni és nem is mondottam volna többet, hogyha egyik t. képviselő úr nem kívánja, hogy vele is, habár csak egy megjegyzéssel, foglalkozzam. Sima Ferencz t. képviselő úr ellenmondást lát abban a magatartásban, a melyet a kormány egyes tagjaival szemben a kormánypárt tanúsít. Engedje meg a t. képviselő úr, én azt hiszem, hogy ily ellenmondás inkább az ellenzék részéről tapasztalható, (Mozgás balfelöl.) mert én igen gyakran láttam azt, hogy az egyes miniszter urak iránt nagy előzékenységgel és jóakarattal viseltetnek az ellenzéken, ellenben a miniszterek összesége iránt, mihelyt mint kormány jelent48*