Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-560

560. orstógos ülés 1896. február 15-én, szombaton. .megyéi vannak, hol a lakosság 90%a e

gy hónapban egyszer eszik húst. Ez adatokból megláthatja a t. miniszter úr, hogy a táplálkozás oly nyomorult, hogy a mellett a fizikai ember nem bír kellőképen fejlődni. Ily körülmények közt nincs arra ok, hogy a pénzügyi igazgatás azért a pár százezer forintnyi bevételi különbségért aggódjék, hogy hátha abból a marhasóból szegény emberek is élveznek valamit testük fentartására és táplálására! Kérem a t. házat, méltóztassék Hontmegye kérvényét a marhasó tárgyában elfogadni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Balogh Géza jegyző: Ugron Zoltán! Ugron Zoltán: T. ház! Ugron Gábor és Molnár Józsiás t. képviselőtársaim beszédében sok helyes és megfigyelendő érv van a só árának leszállítása körííí. En csak azért szólalok fel utánuk, mert más irányt kívánnék adni a só értékesítésére vonatkozó felfogásnak. Egyáltalában ellenzem azt, hogy denaturált só alkälmaztassék, mert a denaturáczió mindenesetre csökkenti annak a sónak élvezeti értékét. A marha szervezete szintén élvezhető sót kíván, és ha a sót annyira denaturáljuk, hogy rossz az embernek, akkor rossz az a marhának is. Csakhogy persze az nem tudja megmondani, hogy neki kellemetlen. (Derültség.) Ezért kérem a t. pénzügyminiszter urat, ha tényleg azzal a jóindulattal viseltetik az ügy iránt, hogy tanulmányozásokat tesz, terjeszsze ki figyelmét más irányban is. Tegyen ugyanis számításokat, mennyibe kerül a törmelék só kiszállítása, mennyire drágítja az a másik sót, a kősót, aztán árúítagson két osztályú sót, de mindkét fajta olyan legyen, hogy az ember és a marha is élvezhesse. A jómódú ember vegye a jobb fajta sót, a szegény vegye a gyengébbet. A főczél az legyen, hogy egészséges sóval láthassuk el marháinkat. A só ára körííl fiűánczoskodui a lehető legigazságtalanabb dolog, mert ez oly czikk, melylyel szegény és vagyonos egyenlően él, és mely a szegény ember háztartásában nagy rubrika, a míg a vagyonos embernél semmit sem számít. A jelenlegi eljárás egy elavult rendszer maradványa. Tessék a fogyasztási adókat és élvezeti czikkek adóját felsrófolni, de semmi esetre sem oly czikkét, mely nélkülözhetetlen. Ajánlom Hont vármegye kérvényének elfogadását. (Helyeslés a tol- és szélső baloldalon.) Balogh Géza jegyző: Lits Gyula! Lits Gyula: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Sziute bámulatra méltó az, hogy a magyar törvényhozás évtizedekre visszamenőleg a só-kérdéssel foglalkozik, a nélkül, hogy e kérdést a mai napig megoldásra vezette volna, igazán bámulatra méltó lehet az az akadály, mely ezen kérdés megoldását gátolja. A só denaturálása KÉPVII. NAPLÓ. 1892—97. XXX. KÖTET. majdnem oly nehéz lehet, mint a szentháromság titkának a megoldása! Jól emlékszem, hogy évtizedek óta minden földmívelésügyi miniszter kilátásba helyezte e kérdés megoldását, de eddig mindegyik elhagyta a helyét a nélkül, hogy ezen kérdést képes lett volna megoldani. Nem ismerem azon fináncziális nehézséget, mely ezen kérdésnél előtolúl és az államháztartásra nézve lényeges akadályt képez, de merem állítani, hogy ha a só ily értékesítéséből tényleg kár is háramolhatnék a kincstárra, nemzetgazdászati szempontból e kár háromszorosan is megtérülne. (Igás! Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) Csodálatos, t. ház, hogy mikor az ország és a földmívelésügyi kormány százezreket és milliókat áldoz az állattenyésztés föllendülésére, akkor az állattenyésztés érdekében elsősorban szükséges élelmi czikknek, az olcsó marhasónak kérdése ma is megoldatlan állapotban van. Azt mondják, az a legnagyobb nehézség, úgy preparálni a sót, hogy az emberi élelemre ne használtathassák. Pedig én igen jól emlékszem, hogy erre is több megoldási mód kínálkozott már, de úgy látszik, hogy a tanulmányozás mindig csak odáig terjed, hogy a megoldásra komolyan kilátást nyújtó tanúinlányokat egy miniszter sem folytattatott. Kétségtelen, hogy a nagyobb földbirtokososztálylyal szemben ez az aggodalom nem merül fel, hanem leginkább a köznépnél és kisbirtokosoknál kell attól tartani, hogy a marhasót emberi czélokra is felhasználják. De erre nézve is ajánltak már megoldási módot: egyszerűen hatósági ellenőrzés alá kell az eljárást helyezni. A községi elöljáróságnál lígynevezett közös sózókat kell felállítani, a hol hetenkint egyszer vagy többször történik a sózás. Szóval nem szükséges egyeseknek kiadni a sót, hanem a községi elöljáróság felügyelete alatt történhetik hetenkint a meghatározott időben a sózás. Én tehát arra kérem a t. kormányt, (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) érje be már egyszer az ígérgetésekkel és adja meg azt a szátiszfakcziót a magyar gazdának, e par excellence földmívelő országnak, hogy e legprimitívebb kérdése földmívelési érdekeinknek egyszervalahára megoldást nyerjen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Baranyi Ignácz földmívelésügyi miniszter: T. ház! Mindnyájan tudjuk, hogy a gabonaárak hanyatlása folytán gazdaságilag egy változott helyzet állott elő és ennek folytán sokkal nagyobb mérvben, mint eddig, vagyunk az állattenyésztésre utalva. (Igaz! Ügy van!) De ha az állattenyésztést tekintjük, akkor is azt látjuk, hogy újabb és újabb betegségekkel vagyunk kénytelenek küzdeni. (Igaz! Úgy van!) Én tehát azt hiszem, hogy a kormány és törvény4