Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-568

218 5(58. országos ülés 1896. február 25-én, kedden. másuak e válságos helyzetnek okai is, én ezek­kel részletesen foglalkozni nem akarok; csak két fő okát a kisipar válságos helyzetének kí­vánom jelezni. Az egyik tagadhatatlanul a mind hatalma­sabb arányokban fejlődő gyáripar, a mely annál nyomasztóbban nehezedik a kisipar helyzetére, mert nemcsak a mi, a fejlődés stádiumában levő gyáriparunkkal, hanem az osztrák kifejlődött gyáriparával is meg kell küzdenie; a másik ok abban a minden fokozat és előkészület nélkül való átmenetben rejlik, a mely a czéhrendszer­ről a korlátlan iparszabadság rendszerére történt, a mely tagadhatatlanál erős megrázkódtatással járt a kisiparra nézve, a melyet maga a tör­vényhozás is kénytelen volt elismerni, mikor 1884-ben az ipartörvény revíziója alkalmával az ipar gyakorlatának kénytelen volt bizonyos kor­látait megállapítani. Igy tehát tulajdonkép má­sodsorban tette meg azt a lépést, a melynek a helyes egymásutánt betartva, elsőnek kellett volna lennie. Én azonban nem akarok a czéhrendszer eltörlése miatt panaszkodni; nem kiváuok a kisiparosok körében még mindig élő ama vá­gyakodásnak sem szószólója lenni, hogy a czéh­rendszer vagy annak valamely megváltozott formája visszaállíttassák, azt az idő árja elso­dorta, azt többé halottaiból fel nem támaszthat­juk. Nem is kivánatos. Ideje volna, hogy ha kisiparosaink is a múltakon való kesergés és a czéhrendszer eltörlése felett való aggodalmak helyett inkább iparkodnának magukat beleélni, beletalálni, hogy úgy fejezzem ki magamat, bele­tanulni a változott viszonyok keretébe. He hát, t. ház, a baj okának feszegetése, a múltak emlegetése a helyzeten nem segít. Ha a diagnózis meg van állapítva, ha másrészről meg vagyunk arról győződve, hogy egy életerős nemzeti iparnak teremtése hazánk közgazdasági önállóságának elengedhetetlen alaptétele, akkor okvetlenül kell gyógyszerekről, okvetlenül kell a baj orvoslásáról gondoskodnunk. Tagadhatatlan ugyan, hogy részint az áj ipartörvény intézkedései, részint egyéb, kor­mányi és törvényhozási intézkedések itt-ott javulást idéztek elő; tagadhatatlan, — a mire a kereskedelemügyi miniszter úr is az 1894-ik évről szóló jelentésében joggal utalt rá, — hogy a kisipar terén is találkozuuk a csendes, nyu­godt fejlődésnek tüneteivel, nekem csak arra van észrevételem, hogy ezen tünetek nagyon is szórványosak, hogy a fejlődés nem elég általá­nos; pedig nagy társadalmi és közgazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy a javulás az ipari élét egész terére kiható, intenziv, általános le­gyen. E czél elérése szempontjából okvetlenül szükséges, a mint azt az igen tisztelt előadó úr és a miniszter úr a maguk részéről is hang­súlyozták, — hogy a gyermekpólyáiból kinőtt, de támogatásra még mindig nagyon is rászoruló kisiparunk az eddiginél is hatályosabb támoga­tásban részesüljön. Főképen minden lehetőt el kell követnünk, hogy az iparos osztálynak úgy általános, mint szakmííveltségi színvonala emelked­jék, és hogy a szövetkezetek eszméje minél inkább tért hódítson. Nem érheti vád sem a kormányt, sem a törvényhozást, hogy a múltban e részben nem teljesítette kötelességét. Nem érheti vád kivált a jelenlegi kereskedelemügyi miniszter urat, kinek az ipar fejlesztésére irányzott tevékenysége köréből leginkább a kisipar érdekében tett in­tézkedései emelkednek ki, s ki legközelebbi beszédében is oly fényes kifejezést adott a kis­ipar iránti jóindulatának. Belátva úgy a kormány, mint a törvény­hozás a kisipar válságos helyzetét, iparkodott a bajokat orvosolni. Az intézkedések egész soro­zata igazolja ezt; csak néhányra hivatkozom. Ott van az ipartörvény revíziója, az ipari okta­tás fejlesztése, szakiskolák létesítése, a segély, vagy kölcsönnyújtás úgy egyes iparosoknak, mint szövetkezeteknek, a kisiparra tanulságos kiállítások rendezése, az ipari munkások beteg­segélyezési ügyének szervezése, ösztöndíjak nyúj­tása egyes törekvő iparosok részére, a köz­szállítások, és a hadsereg részére való szállítá­sok ügyének a kis ipar érdekében való ren­dezése. Ez intézkedések hatása nem is maradt el. A javulás itt-ott csakugyan mutatkozik is, de hogy ezen különben helyes eszközök nem teljes mértékben kielégítők, bizonyítja az, hogy a javulás nem észlelhető az ipari élet egész vona­lán. Nem csak folytatni kell tehát az akcziót, hanem ki is kell szélesíteni még eddig igénybe nem vett eszközökkel. De persze a t. miniszter úr rendelkezésére álló szerény dotáczióval e czélo­kat hathatósan szolgálni nem lehet. Mint minden akcziónak, ennek is alapja, a nervua rerum gerendaruma: a pénz. Termesztés tehát, hogy az ipari czélok nagyobb dotácziójáról kell majd a költségvetésben gondoskodnunk. A kisipar érdekében tett intézkedés sorából leginkább kiválik az alsóbb fokú ipari oktatás, az iparostanoncz-iskolák országos szervezése. Ez intézmény, daczára rövid múltjának, annyira fejlődött, hogy ma közel 400 tanoncz-iskolában több mint 2000 tanerő mintegy 75.000 tanon­czot részesít az oktatás áldásaiban. De e fény­nek is megvan a maga árnyéka. Ez iskolákban a t mítás nem jár oly siker­rel, mint kívánatos volna. Két főoka van ennek­Az egyik az, hogy a tanonczok nagy része úgy kerül ez iskolákba, hogy sem írni, sem olvasni nem tud, úgy hogy a legtöbb helyen az írás-

Next

/
Thumbnails
Contents