Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-567

204 567. országos ülés 1896. február 21-én, hétfőn. esetén nem átmeneti nehézségekkel küzdene ipartermékei elhelyezése tekintetében, hanem állandó katasztrófával; mert a geográfiai fekvés előnyei nem esnek latba oly nagy mértékben az ipari termékek legnagyobb részénéi, mint a mezőgazdasági termékeknél és mert Ausztria ipartermékei, melyeket én épenséggel nem akarok általában leszólni, a minőségnek azzal a sznperioritásával semmi esetre sem bírnak egyéb ipari államok termékeivel szemben, a melylyel bírnak a mi gazdasági termékeink más országok mezőgazdasági termékeivel szemben. (Helyeslés balfelöl) Hát, t. ház, így áll az erőbílánsz egy közgazdasági mérkőzés esetén. Mi, megengedem, átmeneti nehézségekkel küzdenénk; kezünkben vannak azonban azok az eszközök, melyek segélyével remélhetjük, hogy ezeket az átmeneti nehézségeket okos politikával leküzdhetjük. Ausztriában oly közgazdasági megrendülés állana be, melyből — azt hiszem — az osztrák ipar teljesen fel nem gyógyulhatna soha. (lgas! Úgy van! balfelől.) De, t. ház, politikai szempontból is Magyarország igen előnyös és erős helyzetben van és ez az erős helyzet abban áll, hogy mielőtt Magyarország még a maga igazságos és méltányos követeléseit is formulázta volna, a szomszéd állam lépett az igazolhatatlan és nem is méltányos támadás terére. (Ig&z! Ügy van!) Én, t. ház, a vámterületi vagy vámegységi elkülönítésnek kérdését — és ebben is különbözöm Kossuth Ferencz t. képviselőtársamtól — nem komplikálom politikai indokokkal. Ha én pénzügyi és közgazdasági tekintetek alapján egy adott helyzetben arra az eredményre jutok, hogy Magyarországnak igénybe kell vennie az önálló közgazdasági berendezés jogát, akkor én ezt tisztán pénzügyi és tisztán közgazdasági indokok alapján teszem és ebbe semminemű politikai szeparatiszfíkus gondolatot bele nem vegyítek, azért sem, mert másfelől nem engedem magamat a vámterületi egységbe beleszoríttatni és kényszeríttetni a monarchia egységére, vagy ehhez hasonló gondolatokra alapított hamis politikai motívumok által. (Helyeslés balfelől.) Sem az egyik, sem a másik irányban én politikai szempontokat e kérdés megoldásába belevegyíteni nem akarok; de azokkal a politikai aggodalmakkal szemben, melyek a vámterületi elkülönítéssel szemben más oldalról felhozattak, legyen szabad megjegyeznem kettőt. (Halljuk! Halljuk!) A vámháború réme van sokaknak szeme előtt, és ez közgazdasági rém is, politikai rém is; megengedem, hogy a vámháború politikailag is igen kedvezőtlen befolyást gyakorolna a két állam között fennálló viszonyra. De, t. ház, mindentől tarthatunk ezzel a kérdéssel kapcsolatosan, csak attól az egytől, a vámháborútól Magyarország és Ausztria között, nem. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) És pedig egyszerűen azért nem, mert habár én annak a két koronának közjogi különválását és önállóságát, a mely egy fejedelemnek homlokát díszíti, mindig a legerősebben hangsúlyozom, habár ennek folytán a magyar és osztrák törvényhozás összes intézkedései és a törvényhozás minden faktora, tehát a magyar király és osztrák császár is közjogi tekintetben egymástól teljesen függetlenek: azonban azt az erkölcsi egységet, mely a személy azonosságában rejlik, intézkedéseiben sem a magyar király, sem az osztrák császár nem hagyhatja figyelmen kivííl és sem magyar tanácsadói nem tanácsolhatnak ő Felségének, mint magyar királynak olyant, a mi az ő osztrák császári kötelességeivel ellentétben állana, sem osztrák tanácsadói nem tanácsolhatnak az osztrák császárnak olyant, a mit neki, mint magyar királynak tennie nem volna szabad. Ez az egyik garanczia. A másik garauczia pedig az, (Halljuk ! Halljuk!) hogy a vámháború lehetőségét a legegyszerüebben ki lehet küszöbölni a vámterületi különválásnak pillanatában. Ehhez többféle mód kínálkozik. Hogy csak a legegyszerűbbet említsem: a legtöbb kedvezményezési szerződésnek egyszer s mindenkorra megkötése ez a két állam közt; ezzel vége van a vámháború rémének is egyszer S mindenkorra. (Helyeslés a balés szélső baloldalon.) De, t. ház, főleg azért utasítok vissza minden politikai praejudiciumot a vámterületi különválásának megengedhetőségével szemben, mert annak lehetősége az 1867 : XIÍ. tcz.-ben benne foglaltatott. Es ez a törvény — és egyedül ez — szabja meg annak határvonalait, hogy mit kellett, az akkori törvényhozóknak felfogása szerint, Magyarországnak teljes önállóságából feláldoznia és hogy mit akart ez a nemzet teljes önállóságából feláldozni a monarchia két állama között a pragmatica sanctio alapján létrejött államjogi szövetség érdekének Uj határvonalakat vonni, valamit politikailag lehetetlennek mondani, a mit az 1867 : XII. tcz. a politikai lehetőségek sorában nyílván fentartott, semmi egyéb, mint ennek az 1867. évi XII. tcz.-nek meghamisítása, (Ügy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) annak fikczióvá nyilvánítása és e mű alkotóinak utólagos meggyanúsítása azzal, hogy abban a törvényben olyan dolgok is vannak, a melyeket komolyan venni nem szabad, még pedig épen azok az intézkedések, a melyek az ország számára jogokat, a melyek az ország önállásának garaneziákat nyújtanak. (Úgy van! Úgy van! a hal- és szélsőbalon.) A helyzetnek kulcsa tehát — szerintem —