Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-567

200 567. országos ttlés 1896. február 24-én, hétfőn. zőaége szempontjából, vagy az ország egyes vidékeinek az emelésére szolgálnak. Lehetnek ugyan vasutak, melyeket közgazdasági okoknál fogva fenn kell tartani akkor is, ha azok jövedelmezősége számszerűleg csekély, de szolgálnak más közhasznú ezéloknak, melyek más úton hozzák be az országnak a számszerű hasznot. Az állam feladata a kevésbé jövedelmező és kevesebb hasznot hozó vasutakat is felépíteni. Idővel mégis minden vasút teremt magának forgalmat, tehát jövedelmet is. Ezt pedig esak az állam várhatja ki. Még az esetben is, ha az államnak az ilyen vasutak létesítése — mint említettem •— áldozatokba kerülne, fel kell azokat építeni; mert semmiesetre sem szabad az egyes vidékek pusztulását összetett kezekkel nézni, mivel az a közgazdaság terén öngyilkosságot jelentene. íme, t. képviselőház, mindezeket a feladatokat a közlekedési minisztériumnak kell nemcsak tanulmányozni, hanem megoldani és a gyakorlati életbe is bevezetni. Már most méltóztassanak megítélni, vájjon az a minisztérium, melynek hivatása ezeket a feladatokat mind megoldani, reá érhet-e még más — szintén nem kevéshbé fontos és igen szétágazó — ügyekkel foglalkozni? Én azt hiszem, hogy nem; mert az fizikailag is lehetetlen. Már most, t. képviselőház, a mit talán méltóztattak is észrevenni, én előadott nézeteimmel nem akartam sem vádolni, sem pedig támadni; hanem közgazdaságunk érdekében az igen tisztelt kormánynak azokat megszívlelés czéljából figyelmébe ajánlani. Különben pedig a kereskedelmi minisztérium előirányzatát a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés jőbbfélől.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újra megnyitom! Illyés Bálint jegyző: Gróf Apponyi Albert! (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon.) Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Igen hálás és igen érdekes feladat volna mindazokkal anagyközgazdasági érdekekkel foglalkozni, a melyek megbeszélésére e tárcsa költségvetésének keretében alkalom nyílik, de én erről a feladatról lemondok és kifcáróíag az úgynevezett kiegyezési ügygyei kívánok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Igen helyesen tették Kossuth Ferencz és Molnár József t, képviselőtársaim, hogy ezt az ügyet ennél az alkalomnál annak a higgadt és objektív megbeszélésnek tárgyává tették; mert azt hiszem, mindenki e házban elismeri, még azok is, kik érdemileg az ő álláspontjuktól eltérnek, hogy a kérdést annak fontosságához és sok tekintetben kényes voltához méltó objektivitással és higgadtsággal tárgyalták — igen helyesen tették, hogy ezt napirendre hozták; mert a körülmények valóban olyanok, melyek a magyar közvélemény erőteljes megnyilvánulását az ország érdekeinek megóvása szempontjából szükségessé teszik. (Ügyvan! balfelől.) Eíőbbnevezett t. képviselőtársaim az osztrák Reichsrath egyhangú határozatával szemben a magyar képviselőház hasonló egyhangú vélemény nyilvánulásának alapjait keresték. Én ugyan e czélt tííztem magam elé. Nem hiszem, hogy t. képviselőtársaim határozati javaslatai ily egyhangú megnyilvánulás alapjai lehetnének — legalább nem minden részükben. Kossuth Ferencz t. képviselőtársam határozati javaslata első részéhez, mely a vámszövetség felmondását követeli, én is hozzájárulok. De második része, mely érdemileg teljesen egyezik azzal a javaslattal, melyet kissé bővebb alakban Molnár József képviselőtársam adott be, a külön vámterület létesítését tűzte ki feltétlen czélúl, s ez az, a mi felfogásom szerint nem alkalmas bázisa a képviselőház egyhangú nyilatkozatának, bár igen könnyen válhatik e ház későbbi állásfoglalásának alapjává; de a dolgok mai stádiumában erre azért nem alkalmas, mert nekünk, ha igényeink teljes erősségét fenn akarjuk tartani, a létező törvény alapján kell maradnunk. És én, midőn ily egyhangú állásfoglalás alapját keresem, mindjárt most kijelentem, hogy ez alapot egyszerűen az 1867: XII. t.-cz.-nek a vám- és kereskedelmi viszonyokra vonatkozó diszpoziczióiban találom, még pedig olyképen, hogy e diszpozicziók minden részét egész komolyan vegyük és a fikezió s írott betű országából a komoly való országába vigyük át. (Helyeslés balfelöl.) Mindenek előtt azonban szükségesnek tartom — egy futó pillantást vetni a mai tényleges helyzetre. Vám- és kereskedelmi szerződésünk Ausztriával 1897. deczember utolsó napján lejár. E vám- és kereskedelmi szerződés tartalma ránk nézve sem pénzügyi, sem közgazdasági szempontból nem kedvező. Nem fogok számadatokat felhozni, hanem a már felhozottakból, — a nélkül, hogy azok kritikájába bocsátkoznám, — levonom azt a konzequencziát, mely megáll akkor is, ha azok némely részében túlzást kellene látni: hogy tudniillik Magyarország a vámközösség mai alakjában, a most fennálló kereskedelmi szerződéseknél, a most fennálló közös vámtarifánál fogva károsodik pénzügyileg, még pedig úgy a fogyasztási adók helytelen berendezésénél fogva, mint egy másik irányban is, a mi bizonyos pontig a vámközösségtől egy-