Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-566

170 "M„ országos ülés 1896. február 22-«n, szombaton. kérdésbe nem avatkozhatott! bele, mert akkor önök volnának az elsők, a kik engemet megtámadnának, mert ez beavatkozás volna a törvényhatóság autonóm jogába, tehát uraim, én ezt nem tehetem, keressetek magatoknak orvoslást benn a törvényhatóság autonórnikus életének keretében,, mert én Isten szent szerelméért sem vagyok oly bátor férfiú, hogy hozzányúljak a törvényhatóságok autonóm jogához. Már most ezen ember, a ki mint miniszter ugyanezt mondja, mikor deputálnak nála : ugyanaz, ha az ő érdeke, észjárása vagy felfogása úgy kívánja, akkor megenged magának olyan beavatkozást, a minőt itt a fővárosban elkövetett. T. képviselőház! Én ezt a magam részéről felszólalás nélkül nem hagyhatom. A főváros törvényhatóságának ide hozzánk küldött megkeresése a jogos panasznak egy olyan természetű megnyilatkozása, melylyel szemben a magyar parlamentnek észrevétel nélkül elzárkóznia egyáltalában meg nem engedhető álláspont volna. {Úgy van ! a ssélsö baloldalon.) Én azt elhiszem, sőt tudom, hogy a mi parlamenti életünk erkölcse lehetetlenné teszi azt, hogy ha a parlament többsége nyilvánvalói ag belátta a miniszter helytelen és törvénytelen eljárását, hogy arra rá is mondja, hogy ez helytelen; annak daczára, t. képviselőház, itt ez a dolog szó nélkül nem maradhat, és én a magam részéről Polónyi Géza t. képviselőtársamnak, a kitől az előbb szóJhatás jogát kértem magamnak, beterjesztendő határozati javaslatát ismervén,... (Élénk derültség a jobboldalon. Mozgás és zaj a bal- és szélső baloldalon.) — igen természetes dolog, hát miért nem? nagyon természetes, hogy ismerem,... (Helyeslés a szélső baloldalon.) ahhoz hozzá is járulok. T. képviselőház, az a kaczagás, melylyel önök a főváros kérvényére felelnek, (Mozgás és ellenmondások a jobboldalon.) az mutatja ennek a parlamentnek a jogok és alkotmány iránti érzékét és politikai erkölcsét, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hévizy János jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A szőnyegen levő kérdés már a belügyminiszteri táreza költségvetésének tárgyalásakor behatóan meg lett vitatva és magam is abban a véleményben vagyok, hogy ezen kérdés tekintetében magának mindenki, a ki az alkotmányjog iránt tisztelettel viseltetik, meggyőződést alkothat. Csak abban különbözöm a mélyen tiszter előadó úrtól, hogy én egészen más konklúzióra jutok, mint ő. Ö tudniillik azt mondja az ő naivitásában, hogy nem is hiszi, hogy legyen e házban valaki, a ki a hallottak és történtek után a belügyminiszter úrnak ebben az ügyben követeit eljárását teljesen kifogástalannak ne tartaná. Hát, t. ház, hogy nem csak valaki, hanem több valaki lesz itt, a ki azt kifogásolja és gáncsolja, arról a t. előadó úr meg fog győződni. (Úgy van! a ssélsö baloldalon.) A t. előadó úrnak az ő formai jogára vonatkozólag van egy megjegyzésem. A t. előadó úr nem a kérvényi bizottság javaslatát ajánlja az előadói székből, hanem belátva azt, hogy ez a javaslat most már posthumns, ennek folytán ő magát jogosítva érzi a kérvényi bizottság megkérdezése nélkül, de annak nevében azt a javaslatot terjeszteni a t. ház elé, hogy az egész kérvény egyszerűen tétessék az irattárba. Hát, t. ház, midőn én az ország fővárosának feliratát felolvastatni kértem, akkor a következő okok vezettek. Én a kérvényezési jogot történetünkben oly pozitív jognak tekintem, a melynek, rendkívül sajnálom, hogy dekadencziáját konstatálhatjuk az utóbbi időben. De, t. ház, én részemről az ország fővárosával szemben tartozom azzal a tisztelettel, hogy az országot az iránt, hogy a főváros miért panaszkodik, tájékoztassam. Már most, t. ház, az, a mi ebből a feliratból kiderül, kettős dolog. A felirat a törvényekre való hivatkozással konstatálja, hogy a főváros önkormányzati jogán súlyos sérelem esett. Az önkormányzati jognak, mint az alkotmány egyik kardinális biztosítékának megsértése egy parlamentáris módon kormányzott nemzetnél mindig rendkívüli érzékenységre kellene hogy ingerelje a képviselőtestületi rendszeren alapuló képviselőház tagjait. Micsoda dolog az, t. ház, ha egy ország fővárosa autonóm jogának, tehát egy közjogi kardinális jognak megsértése miatt a parlamenthez fordul és akkor találkozik egy kérvényi bizottság, mely ilyen siíüyos panasznak, ilyen kétféle elintézését találja ki? Az egyik elintézés, mely legaliter fekszik előttünk, az, hogy ez a felirat tétessék a ház asztalára a belügyi vita tartama alatt; a másik pedig, hogy tétessék a ház irattárába. Hát ugyan, t. ház, ki fogja a felirati jogot komolyan venni, ki fog a törvény iránt tartozó tisztelet korlátai közt erről a jogról megemlékezni, ha egy ország fővárosa feliratának ilyen semmit mondó határozattal való elintézése hozatik elő a parlamentben? Nem veszi észre a t. ház, ha a kérvényi bizottságnak akár egyik, akár másik javaslatát méltóztatik elfogadni, hogy az egy semmi ? Mert érdemileg a feliratra sem az egyik, sem a másik esetben határozatot a ház nem hoz. Azt pedig merem kereken állítani, hogy nemcsak az ország fővárosával, de a törvényhozás méltóságával sem egyeztethető össze, hogy egy fontos alkotmányjogi kérdésben az országgyűlés, a törvény hozótestület semmit se mondjon. Az pedig, ha akár a belügyminiszter költségvetésének tárgyalása alatt kitétetik egy kérvény, akár pedig irat-