Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-566

566, országos ülés 189G. február 22-én, szombaton, 165 végre a hosszú idő alatt ma-holnap elévül a kérvénynek egész tárgya. Itt egy földbirtok átíratása folytán a pénz­ügyi hatóságok által kivetett illeték az illető által törvénytelennek tartatott, mert a földbirtok a szőlő-viszonyokkal áll összeköttetésben, az 1890-iki törvény pedig az elpusztult szőlőterű­leteknek bizonyos kedvezményeket ad, melyek a kérvényező nézete szerint ez ügyben az illető közegek által meg nem tartattak. Nagyon ter­mészetes, hogy ha még tovább marad a kép­viselőház kebelében ez a kérvény, akkor azután még kevésbbé juthat az illető sérelmének orvos­lásához. Én arra kérem a t. házat, hogy legalább annyit tegyen meg, hogy ne a ház irodájába tétessék le a kérvény visszavétel végett, hanem adja ki, nem mondom utasítással, hanem egy­szerűen a pénzügyminiszter úrnak, a ki azután majd megvizsgálva az ügyet, ha segíteni tud rajta, segít, ha nem tud segíteni, annak módja szerint elintézi. Kérem a t. házat, a bizottság javaslata helyett fogadtassák el az, hogy a kérvény ki­adatik a pénzügyminiszter úrnak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szuhányi Ferencz előadó: Engedje meg a t. ház, hogy az imént hallott felszólalásra röviden reflektáljak és a képviselő úr kívánsága szerint e kérvényt egy kissé böVebben elő­adjam. A kérvény szerint kérvényező egy elpusz­tított szőlőföldet vett, azt beültette, úgy, hogy virágzó szőlőterületet képez. Ilyen esetben az állam a többi közt azon kedvezményt nyújtja, hogy az illeték nem az adó, hanem a vételár alapján vettetik ki, vele pedig megtörtént, hogy az illetéket az adó és nem a vételár után ve­tették ki. Erre felebbezett a pénzügyi bíróság­hoz, de ez a kivetést jóváhagyta, mert az 1891: I. törvez. 8. §-a értelmében az illeték a vételár után csak akkor vethető ki, ha az elpusztult szőlő olyan, mely más művelési ág mellett nem használható. A kérvényező kéri tehát magát valami úton kárpótolni. Miután ezen állítólagos sérelem felett már az országnak független bírósága ítélt, az ügy minden fórumon keresztül ment, a pénzügyi bíróság is az említett iudokolással elutasította, azonkívül az illető közelebbi módot nem jelöl meg, hogy mi módon kívánja magát kárpótol­tatni, ennélfogva határozta el magát a kérvényi bizottság arra, hogy ezen kérvénynek vissza­vétele czéljából a ház irodájába való letételét fogja a.t. háznak ajánlani, és kérem a bizottság nevében ezen javaslat elfogadását. Elnök: T. ház! A kérvényi bizottság ezen kérvénynek a ház irodájába visszavétel czéljából való letételét indítványozza. Ezzel szemben Szederkényi Nándor képviselő úr azt javasolja, hogy az a kérvény kiadassék a pénzügyminisz­ternek. Mindenekelőtt kérem a képviselő urakat, a kik a kérvényi bizottság javaslatát fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség a kérvényi bizottság javaslatát fogadja el. (Felkiáltások a ssélső baloldalon: Kis­sehbség! Ellenprőbát kérünk !) . Elnök í Az ellenpróba szükségtelen, mert a többség evidens volt; különben a határozatot már kimondtam. Szederkényi Nándor: Bocsánatot kérek, a házszabályokhoz akarok szólani. Kérem a t. elnök urat, hisz az csak véleménye volt az elnök úrnak, hogy a többség elfogadja, tehát miután számos felkiáltás történt, hogy ellenpróbát tart­son, azt hiszem, e tekintetben az elnök úr ne siessen kimondani a végzést. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! A határozat kimondása előtt a házszabályoknak megfelelő módon az ellenpróba nem kívántatott s miután én a több­séget evidensnek láttam, jogosítva voltam a határozatot kimondani. (Helyeslés jobbfelől.) Az ki van mondva, arra többé visszatérni nem lehet. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (ol­vassa) : Kiskun-Félegyháza városának kérvénye a mezőrendőrségről szóló 1894: XII. tcz. 74. §-ának módositása tárgyában. Szuhányi Ferencz előadó : T. báz! Minthogy ezen kérvényt Kis-Kún-Félegyháza város polgármesterének (Halljuk! Halljuk!) a ház elnökéhez beadott jelentése szerint vissza­vonta, ennélfogva kérem a kérvényi bizottság határozatát oda módosítani, hogy ezen kérvény visszavétel czéljából a ház irodájába tétessék. Elnök: E szerint a kérvényi bizottság módosított javaslata az, hogy a kérvény vissza­vétel czéljából a ház irodájába tétessék. A ház a javaslathoz hozzájárul. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa): Uug vármegye, Csanád vármegye, J.-N.-K.-Szol­nok vármegye, Nyitra vármegye, Komárom vár­megye, Ugocsa vármegye, Torda-Aranyos vár­megye, Pest vármegye, Háromszék vármegye, Zemplén vármegye, Hont vármegye a népoktatás államosítása iránt. Szuhányi Ferencz előadó: T. ház! Ezen kérvényeket kérem a házszabályok 195. §-a alapján a kultuszminiszter úrnak kiadatni. Elnök: A kérvények a házszabályok 195. §-ára való tekintettel kiadatnak a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa): Eperjesi törvényszéki, járásbírósági és ügyész­ségi kezelő személyzet, kassai ügyészségi és

Next

/
Thumbnails
Contents