Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-566

158 SWi, országos ülés 1896. február 22-én, szombaton. úgy lehet kiszorítani, hogyha az illető kisebb vidékről a szállításokra magas tarifa állapíttatik meg. Már most kérdem, minő közgazdasági anomália és közgazdasági igazságtalanság az, hogy az államvasutak által átszelt vidékek lakossága nagyobb díjkedvezményben részesüljön, mint azon vidékek f lakossága, a hol viezinális vasutak mennek át. Altalános a panasz, t. ház, hogy a tarifa a viezinális vasutakon igen drága, és mégis erre az államvasutak igazgatósága mintegy rádupláz azáltal, hogy a forgalomnak a viezinális vasútról a fővonalba való átmeneténél a kezelési illetéket kétszer számítja fel, a mely kezelési illeték a viezinális vasútnak nem haszna, hanem az tisztán az államvasutak pénztárába megy be. Pedig, t. ház, ha mi az államvasúti rendszert abból a szempontból fogadtuk el és tartjuk helyesnek, hogy az államvasutak által irányítjuk és vezetjük a közgazdasági politikát, és hogyha ez csakugyan igazságos az ország egyes vidékeire nézve, akkor ugyanennek igazságosnak kell lenni más vidékre nézve is: nem szabad tehát kitérni azon logikaszeríí következmény elől, hogy az ország minden vidékére nézve, tekintet nélkül arra, hogy államvasutak vagy viezinális vasutak szelik-e át, egységes tarifa- és egységes díjkedvezmény léptettessék életbe. Nem tartom helyesnek, t. ház, azt sem, hogy oly nagyfontosságú és nagyértékű államvagyon, mint az államvasutak, úgyszólván minden ellenőrzés nélkül,, minden parlamenti hozzájárulás nélkül vezettetik és kezeltetik. Azt mi elfogadtuk, hogy az államvasutak rendszere a közgazdaságra való hatásánál fogva helyes közgazdasági politika. De mikor arról van szó, hogy ezen vasutak miként és mikor gyakorolják a közgazdaságra ezen kedvező befolyásukat, akkor teljesen figyelmen kivűl hagy a tik a törvényhozás. Én a magam részéről nem tartom azt sem helyesnek, hogy az egyes kereskedelemügyi miniszterek, a mint jönnek-mennek, a szerint mindig másképen és másképen fogják fel az államvasutaknak a közgazdaságra való befolyását. Az egyik miniszter felemeli a díjszabásokat, a másik miniszter leszállítja azokat; az egyik miniszter egyik iparnak kedvezményt ad, a másik miniszter pedig megvonja azt. Hiszen épen a jelenlegi t. kereskedelemügyi minisztertől is hallottuk, hogy a személydíjszabást fel akarja emelni, sőt elő is adta, hogy mily mérvben; de még azt is hallottam, hogy fel akarja emelni az árúdíjszabást is, mely már pár év óta érvényben van, illetőleg módosítani akarja. Általánosságban nem tudok hozzászólni, mert nem ismerem a tervet, csak a lapokból olvastam; hanem az is egy rossz uzus nálunk, hogy minden ilyen vasúti díjszabási változtatást nálunk csak az utolsó perezben szokták a közélet tudomására hozni, a mi egyáltalában lehetlenué tesz minden üzleti kombinácziót. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Elengedhetetlen kellék tehát, t. ház, hogy bizonyos korlát szabassék úgy az államvasutak igazgatóságának, mint a kereskedelemügyi minisztereknek azon hatalmi köre elé, hogy tisztán csak a saját egyéni nézetük szerint, tetszésük szerint változtatgassanak a díjszabási politikán, és az államvasutak üzletvezetésében, Hozzá kell törődni ahhoz is, hogy mindazon alkotásoknál és mindazon intézkedéseknél, melyek nagyban alterálják a vasutaknak a közgazdaságra való befolyását, nem szabad mellőzni a parlament közreműködését. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az előbb említettem azt, hogy az államvasutak úgyszólván minden ellenőrzés nélkül kezeltetnek. Én végiglapoztam a számvevőszéknek 1894. évi jelentését, és mindössze azt találtam abban, hogy az állam-számvevőszék 1894-ben egyszer megvizsgálta az államvasutak pénzügyi osztályát Budapesten, és egyszer ugyanannak számvevő osztályát ugyancsak Budapesten; de sehol semmi ellenőrzési más akezió nincs. És meg vagyok arról is győződve, hogy a jelenlegi t. kereskedelemügyi miniszter úr maga sem tudná lelkiismeretesen megmondani, hogy voltaképen miben áll és milyen állapotban van az államvasutak vagyona. Pedig én, t. ház, nem fogadhatom el a t. kereskedelemügyi miniszter urat ellenőrzési közegnek. Mert azon rendszer, mely Baross ideje óta az államvasutak igazgatóságánál dívik, a legnagyobb központosítási rendszer, úgy, hogy voltaképen az államvasutak igazgatósága és az egyes üzletvezetőségek is csupán egyszerű végrehajtó közegei a miniszteri intézkedéseknek és utasításoknak. Pedig véget kell vetni, nézetem szerint, ezen központosítási rendszernek, a mely szerint még a legegyszerűbb kavicsszállítási szerződést is a miniszter jóváhagyásától és beleegyezésétől teszi függővé. Hiszen ez a rendszer teljesen kártékonyán hat egyrészt az üzlet menetére, másrész r. megbénítja, megzsibbasztja az államvasúti tisztviselőknek összes kezdeményezési tehetségét és erejét, s elfásúlttá teszi minden előrevaló törekvés iránt. Bámulatos az, t. ház, hogy mily bürokratikus retortán megy keresztül minden legkisebb államvasúti intézkedés. A kint levő közegnek, a ki személyesen lát, hall és tapasztal, nincs semmi kezdeményezési joga. Ha egy előforduló eset alkalmából véleményre szólíttatik fel, ő előadást tesz, előadásának megbízhatósága, miután felelősség nélkül teszi, egyéni dispozicziótól függ. A kint levő közeg jelentése azután bemegy az üzletvezetőséghez, a hol azt minden osztály elolvassa, I minden osztály azon tudatban, hogy miután ő