Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-565

566, országos ülés 1896. február 21-én, pénteken. 133 állítására szükségesnek tartottam elmondani. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hévizy János jegyző: Kossuth Ferencz! Kossuth Ferencz: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az Ausztriával megkötendő, vagy a mint a ház ezen oldalán kívánjuk: meg nem kötendő vám- és kereskedelmi szerződésnek ügye kimagaslik a kereskedelemügyi tárczának min­den tételei között. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Erről kívánok tehát szólani első sorban, de szó­lani fogok még a fogyasztási adókról és a quótáról is. (Halljuk! Halljuk! a szélső bal­oldalon.) Megdöbbenve és fájdalommal látta a ház­nak e része, és meg vagyok győződve, hogy megdöbbenve és fájdalommal látta az egész or­szág is, hogy tegnap a miniszter úr csak átsi­kamlott a vámszerződés óriás horderejű kérdé­sén (Úgy van! a szélső baloldalon.) és a fogyasz­tási adók és a quóta kérdéseit meg sem említette. De az a kevés, a mit mondott a vámszerződés­ről, az is sokkal rosszabb, mint ha semmit sem mondott volna, (Úgy van! a szélső baloldalon.) mert megmutatta, hogy a t. miniszter úr azon kalmári fogáshoz sem ért, a mely azt tanácsolja, hogy a mit olcsón akarunk megvenni, ha már meg akarjuk venni a közös vámterületet, leg­alább ne dicsérje előre a megvásárlandó dolgot, ő pedig előre kimondta, hogy Magyarországra nézve a vámszövetség a legalkalmasabb és leg­jobb állapot. A miniszter úr beszél sok igen fontos dol­gokról; olyanokról, a melyek más körülmények között a legnagyobb mértékben lekötötték volna a ház figyelmét és méltán. De most, bármi tisztelettel viseltetünk, legalább én személyesen viseltetem, a miniszter úr személye iránt: meg kell vallanom, hogy a ház türelmének igen nagy jelét adta, midőn végig hallgatta a mi­niszter úr beszédét. (Úgy van! a szélső balolda­lon.) Mert hisz a miniszter úr nagyon hosszan beszélt igen csekély fontosságú dolgokról is, így például a mértékhitelesítésről, a csomagok jelzéséről, a gyapjúkereskedésről, holott, mint már említem, nem beszélt a quótáról, sem a fogyasztási adóról és alig beszélt a vámszer­ződésről. Azt is megemlítette, hogy meg fogják változtatni Angliában a mérték nemét. Engedje meg a t. miniszter úr, — a ki, sajnálom, hogy nincs jelen f (Dániel Ernő miniszter a terembe lép. Felkiáltások : Itt van!) — ismétlem, hogy engedje meg a t. miniszter úr, hogy épen a házba lépése perczében azt mondjam neki egész tisztelettel, hogy mivel ő a mérték-változtatásról beszélt, de alig beszélt a vámszerződésről és épen nem a quótáról és a fogyasztási adóról: az jutott eszembe, bárha megváltoztathatnék azt a mér­téket, melylyel meg kell mérnünk az ő érdek­lődését ez óriási fontosságú dolgok iránt és az 8 elhatározásának szilárdságát, megvédeni a magyar érdekeket. (Ügy van! a szélső bal­oldalon.) A magyar miniszternek tegnap mutatott tartózkodása annál jellemzőbb, mert nagyon el­ütött attól, a mit Ausztriában észlelünk. Tudjuk, hogy az osztrák képviselőházban február 15-én Khuenburg és társai egy határozati javaslatot adtak be, mely így szól: »Felhívják a kormányt, hogy a vám- és kereskedelmi szerződést Magyar­országgal idejekorán mondja fel és hasson oda, hogy az új szerződés Ausztriára nézve kedve­zőbb feltételek mellett hozassék létre.« Az in­dítványt az egész ház támogatta. Erre Glanz kereskedelmi miniszter kijelen­tette, hogy »a monarchia két állama közt fenn­álló vám- és kereskedelmi szerződés azt a ren­delkezést tartalmazza, hogy tartamának utolsó­előtti éve végéig felmondható és hogyha a szerződés fel nem mondatnék, további 10 évre érvényben marad. A kormány tudatában van azon súlyos felelősségnek, a melyet a Magyar­országgal való megegyezés megújítása reá hárít, rövid idő előtt megkezdte az erre való tárgya­lásokat s arra törekedett, hogy e tárgyalások a felmondási határidő előtt oly megegyezésre vezessenek, a mely az osztrák érdekeket telje­sen megóvja, és ha ilyen el nem éretnék, élni fog a felmondás jogával.« A ház Glanz minisz­ter nyilatkozata után egyhangiilag elfogadta Khuenburg és társainak indítványát. Madarász József: Remélem, itt is egy­hangúlag elfogadják ! Kossuth Ferencz : T. ház! Nem tudom, vájjon a t. ház jól megfontolta-e azt, hogy mi­csoda értelme volt tulajdonkép Glanz miniszter kijelentésének? (Halljuk! Halljuk!) Nagyon tisz­tán áll előttem az, hogy ő még fokozta Khuen­burg és társainak javaslatát, (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) mert addig, míg Khuenburg és társai csak azt követelték, hogy mondassék fel a vám- és kereskedelmi szerződés, tehát Ausztria éljen azon jogával, a mely az 1867-iki törvény­ben benne van és a mely jog minden egyes vámszerzb'désbea megújíttatott, addig Glanz mi­niszter megfordítva állította fel a kérdést és azt mondotta: előbb fogunk alkudozni és ha nem bírunk megegyezni, még pedig úgy, hogy Ausztria érdekeit egészen megvédjük, akkor fel fogjak mondani a vám- és kereskedelmi szer­ződést. Ez nem tesz mást, mint azt, ha Ausztria nem bírja kicsikarni tőlünk mindazt, a mi az ő érdekeit megvédi, akkor nekünk nagy kegye­sen oda fogja adományozni az önálló vám­területet. Molnár JÓZSÍás: Nem fogja tenni!

Next

/
Thumbnails
Contents