Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-564

116 564. országos ülés 1896. február 20-án, csütörtökön. mutatásokhoz képest, másrészt nagyon tanulságos lesz, bátor vagyok kérni, hogy az 1897-iki költségvetés tárgyalásának alkalmából méltóztassék a jelentésbe ezt is felvenni. Teljes örömmel ismerem el, hogy a tanítói nyugdíjalap nagyon szépen virul, ennek azonban, azt hiszem, nem a kormány arathatja a dicsőségét, mert hiszen az állam járul a legkisebb összeggel a tanítói nyugdíjalaphoz, hanem igen tetemes összeggel járulnak, sokkal nagyobbal, mint maga az állam, az egyes _ iskolafentartó hatóságok s maguk a tanítók is. Örömmel ismerem el, hogy az 1894-ben kiadott nyugdíj már 585.000 forintra rúg s még ennek a nagy öszszegnek daczára is, a nyugíjalapnak évi szaporulata szintén körülbelül ennyi volt: 583.000 forint és épen azért, mert a nyugdíj-törvény változtatásakor a képviselőháznak ezen az oldalán nagyon őszintén óhajtottuk, hogy ne követelje a nyudij-aíap számára a közoktatásügyi kormány azon 15 krajczárnyi befizetéseket, a melyek beszedése annyi kellemetlenséggel jár (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon.), épen azért hozom fel itt is, hogy ugyanazon keserves és panaszos 15 krajczárok beszedésére nincsen szükség, hiszen annak az alapnak most már a kamatja 455.000 forint. Ha még hozzá veszszük, hogy az évi járólék viszont 431.001 forint, vagy pedig kombináljuk az államtól adott 155.000 forinttal, teszem a kamatot az államtól vett öszszeggel, ez már maga 600,000 forint. Ez tehát az évi szükségletet fedezi; s minthogy a tanítóknak és'a közönségnek is azon 15 krajczárok beszedésével rendkívül sok kellemetlensége van, (Úgy van! a szélső baloldalon.) igen kérem a t. közoktatásügyi miniszter urat, hogy a mit itt a múltkor kifejtett, minél előbb megvalósítsa és tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy ezen 15 krajczárnyi nyugdíj-járulék tökéletesen nélkülözhető legyen és elessék. Van azonban ennél a tételnél két kérésem a t. kultuszminiszter úrhoz. Köztudomású azok előtt, t. ház, kik a tanügyekkel és a tanítói nyugdíj kérdésével foglalkoznak, hogy a nyugdíj alapjára nézve már két összeírás is történt országszerte. Az első összeírás történt a tanítók önkéntes bevallása alapján., a második pedig az illető iskolafentartó hatóságok és a közigazgatási hatóságok közbenjárásával. Á kettő közt, igen természetes, néhol nagy az eltérés. Már most, ha valaki, a kinek fizetését, mely a nyugdíj alapjául szolgál, véglegesen a közoktatási kormány még nem állapította meg, időközben meg talál halni, az a kérdés, melyik bevallást fogják irányadóul venni? Már most itt két különböző és vita tárgyát képező kérdés fordul elő. Az egyik az, hogyan számítják ezen nyugdíjalaphoz a földnek haszonélvezetét, mely a tanító fizetésével jár. Ezzel a kérdéssel a t. ház már többször foglalkozott. A törvény maga világos, mert azt mondja, hogy ä földnek tiszta haszna szolgál alapúi. Igen, de jött utána egy miniszteri rendelet, mely a tiszta haszon megállapítását a kataszteri becsléshez kötötte. Már pedig ezen kataszteri becslés közt még a valóságos és okiratokkal beigazolható tiszta haszon közt óriási különbség van. Például azon a vidéken, a hol én lakom s a hol ezen ügyeket ismerem, a kataszteri becslés a valóságos bevételnek csupán egyharmad részében állapítja meg a tiszta hasznot. Ha már most a bevallás alapján szedik be mégis az illetéket, ezen az alapon az a tanító sokkal nagyobb illetéket fizet be, mint köteles volna azon összeg alapján, melyet később a kataszteri becslés alapján a közoktatásügyi kormány állapít meg. Még inkább összezavarta a helyzetet egy későbbi miniszteri rendelet. Mikor ugyanis mi erről az oldalról felszólaltunk és tiltakoztunk az ellen, hogy egyedül a kataszteri becslés legyen a tanítói fizetésre nézve irányadó, a miniszter egy rendeletet adott ki, a melyben a közigazgatási megyei hatóságokat felhatalmazta, hogy helyi puhatolódzások alapján bizonyos összegig emelhetik a kataszteri becslést, ha az illető tanító haszonbéri szerződéssel, vagy a helyi viszonyokat tekintetbe véve bizonyítani tudja, hogy a tiszta haszon több, mint azt a kataszteri becslés megállapította. így tehát már most tulajdonkép háromféle mértéket lehet irányadóul venni a tiszta haszon megállapításánál. Már most ki dönt abban a kérdésben, hogy mennyi hát a tanító fizetése, a mely alapúi szolgál a nyugdíj megszabásánál? Ügyszólván kizárólag a minisztérium; tehát az állam közegei, azon államéi, mely a legkevesebbel jári\l hozzá ezen nyugdíjalaphoz. Az egyes iskolafentartó hatóságoknak, a felekezeteknek és a leginkább érdekelt tanítóknak kellő képviselete ebben a bizottságban nines. Pedig hogy legyen, nézetem szerint nemcsak méltányos volna, hanem szükséges is, mert itt van a második nehéz kérdés — a kántori fizetés kérdése, A nyugdíjtörvéoy ebben is világos. Azt mondja, hogy a nyugdíjalapjánál nem veszi tekintetbe a kántori fizetést. Itt ugyan a logika — úgy gondolom — sántít; mert a mikor a tanítói fizetésről van szó, akkor beszámítja a kántori fizetést, és megelégszik, hogyha ez a kettő együttvéve megüti a 300 forintot; akkor azonban, midőn a tanító előnyéről, tehát az ő özvegyének és árváinak nyugdíjáról volna szó, akkor már azt mondja, hogy a kántori fizetést nem számítja be. (Igaz! Úgy van! ahol- és szélső baloldalon.) Már most itt tartom én igen szükségesnek, hogy az egyes iskolafentartó hatóságok, az egyházak és maguk az illető tanítók képviselve legyenek a bizottságban, mert ki