Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-560

r, 560. országos ülés 1896. február 15-én, síoinbatön* tartsa, nincs többé joga arra, hogy míg egyrészről az összes felekezeteket kulturális czéljaiban államilag segítem törekszik, ugyanakkor a katholikusok vagyonát, azok alapjait s alapítványait visszatartva, egyrészről megfoszsza a magyar katholikusokat saját kulturális fejlődésök biztosítékától, meg azon anyagi javaktól, melyek kizárólag a magyar katholikusok hitélete s kulturális fejlődésének biztosítására alapíttattak, másrészről ezen javakat továbbra is lefoglalva, az állam a maga czéljaira, sokszor, mondjuk ki, a miként egyeg bérleteknél láttuk, azokat egyes párttagoknak pártpolitikai szolgálatait jutalmaz(Úgy van! bal felöl.) Ezen okokból, a midőn a jog, az igazság alapján állva követelem, hogy a budapesti katholikus egyetem, melynek mind alapítói intencziói, mind rendeltetése, mind tulajdon jogczíme sem engedi meg, hogy azok a most már felekezetlenné lett állam által kezeltessenek, kell, hogy az arra egyedül jogosult tulajdonosoknak, a magyar katholikusoknak visszaadassanak, egyszersmind tiltakozom és óvásomat emelem fel az iránt, hogy ezen kizárólag katholikus vagyon itt az állam költségvetésében felvétessék. De lehetetlennek tartom, t. ház, hogy itt, e tételnél a kultuszminiszter úrnak, különösen az egyetem kiépítésére előterjesztett programmjára nézve ne tegyek néhány észrevételt. Kétségtelen, hogy a budapesti egyetem épületei oly állapotban vannak, hogy azok így fenn nem tarthatók. A miniszter úr ezen építési programmot úgy állította fel, mintha az egyetem kizárólag az állam tulajdonát képezné, mert abba, hogy a czélnak megfeleljen, nagyobb szabású befektetéseket szándékozik eszközölni. T. ház! En nem akarok a tulajdon kérdése felett vitát provokálni, mert hisz ez nem is vitás, de már itt kizárólag az állam szempontjából tiltakozom az ellen, hogy az állam nagyobb befektetéseket és építkezéseket eszközöljön egy oly birtokon, a mely nem az övé, a melyre nézve a kibontakozás ideje elérkezett már is, mert a budapesti katholikus egyetem az államra nézve idegen tulajdon, az a magyar katholikusoké, s erre nézve már gr. Csáky miniszter úr is elismerte és kijelentette, hogy az osztozkodás bekövetkezése esetére vigyék az egyetemnél el a katholikusok, a mi őket illeti, s eddig is a jogczímet arra fektették, hogy az állam erre tetemes beruházásokat eszközölt. E beruházások a tulajdonra jogczímet nem adnak soha, s ha arra kerííl a sor, hogy birói úton kell eldönteni, kié az egyetem, az állam e czímen tulajdonjogát nem is érvényesítheti, s beruházásokkal károsítja magát az államot, a midőn annak pénzét idegen vagyonba fekteti s nehezíti a kibontakozást akkor, a midőn az egyház és állam közötti viszonyt ezen illetéktelenül visszatartott vagyonra nézve is meg kell oldani. De elismerem, t. ház, azt is, hogy viszont a kultuszminiszter úr előtt is tarthatatlan állapotok vannak, a melyeket neki meg kell oldania; ilyen mindenekelőtt az egyetem túltömöttsége. A technikánál látjuk, hogy ott kétannyi a tanuló, mint a mennyit az épület befogadhat, de látjuk a jogi fakultásnál azon valóban hihetetlen állapotot, hogy némely tanárnak van 500 hallgatója s erre olyan tanterme, a melyben legfeljebb 200 hallgató is alig fér el. Ezen a valóban tűrhetetlen állapoton pedig segíteni kell okvetlen, mert a helyszűke miatt a tanulók nagy része meg van fosztva a lehetőségétől is annak, hogy a tanár órájára eljárjon. Nem most merült fel a panasz, évek óta halljuk ezt, s épen ez volt egyik főindoka annak, hogy a törvényhozás elismerte a harmadik egyetem felállításának szükségét s így a bajokon gyökeresen nem is segítünk mindaddig, a míg a harmadik egyetem felállításával lehetővé nem teszszük azt, hogy a tanuló ifjúság megoszolva, megfelelő arányban csoportosuljon az egyetemekre s ott találjon helyet is az előadó tantermében. E harmadik egyetem már rég felállítható lett volna, ha itt a székhely kérdésénél a kormányt kizárólag az ország kulturális érdekei s nem a pártérdek vezérelte volna. A midőn a harmadik egyetem eszméjét felvetették, az egyes vidék városai közé az Erisz almáját dobták, főleg választások előtt, ezt is az egyes városok jutalmazásának tekintették s igy kezdődött a rivalizálás az egyes városok között, előtérbe lépett a lokális érdek, megindultak a küldöttségek az egyes városok részéről s itt valóságos Hezitálás fejlődött ki közöttük, hogy ki igér többet. Azután biztató ígéretekkel távozva, az ügyet ismét elaludni engedték. Pedig, t. ház, ez nem liczitáczió kérdése, nem is lokális érdek, hanem az ország legfontosabb kulturális érdeke, mely egyrészről a budapesti egyetem túlzsúfoltságánál fogva parancsolólag hat, kényszeríti a kormányt, hogy a kérdést oldja meg s a harmadik egyetem kérdését döntse el, még mielőtt ez egyetem kiépítésének kérdésével foglalkoznék; másrészről pedig a hely kérdésére nézve ne csináljon e kérdésből se pártkérdést, se ne engedje meg a városok egymásra való Hezitálását, hanem állíttassa fel mielőbb ott, a hol az egyrészről az államnak minél kevesebb megterheltetésébe kerül, másrészről pedig a hol az ország, a nemzet kulturális érdeke azt leginkább megköveteli, ilyen város pedig ma csak egy van s ez Po-